07/09/2026
Először is itt a cikk miben az ELTE-és és a Képzőművészetis kollégákkal közösen beszélünk az eddigi hátrányos megkülönböztetésről és a kekvás egyetemekhez képest jelentekező bérhátrány ledolgozásának szükségességéről.
Akinek nincs előfizetése az most a paywall mögé kukucskálhat:
„Ki fogja kompenzálni a dolgozókat az elmúlt évekért?” – a fizetések megemelése mellett kártérítést is szeretnének az állami egyetemek dolgozói
Felemás helyzetbe kerültek azok az egyetemek, amelyek kimaradtak a modellváltásból, azaz a kekvásításból: megmaradt ugyan az autonómiájuk, ám pénz alig-alig érkezett hozzájuk. A Magyar-kormánytól többet remélnek, de kérdés például, hogy mikor jön a rég várt bérkorrekció – most ugyanis a dolgozók zöme sokkal kisebb fizetést kap, mint a hasonló pozícióban lévő, de kekvás egyetemen alkalmazott kollégáik. Jön-e egységes felsőoktatási bértábla? Mi lesz a kancelláriarendszerrel, marad-e a kétfejű vezetés? Meddig tart a türelem?
„Olyan szinten ki voltunk véreztetve az elmúlt pár évben, hogy rohadnak az épületeink, miközben a világ vezető egyetemei között vagyunk számon tartva” – mondta Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora, amikor arról kérdeztük, hogyan élték meg az elmúlt éveket. Bár az intézmény Liszt Ferenc téri impozáns épületéről nem gondolnánk, a rektor szerint például a hozzájuk tartozó Bartók Béla Kollégiumban áldatlan állapotok uralkodnak. Az előző kormány három egyetem és egy főiskola kivételével minden felsőoktatási intézményt modellváltásra bírt, a vezető testületeikben kormányközeli személyek jelentek meg, ami az érintett szakszervezetek és diákok szerint az egyetemi autonómia kiüresedéséhez vezetett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Zeneakadémia és a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) elmondása alapján az intézmények hallani sem akartak a modellváltásról – a Zeneakadémia például értékes európai kapcsolathálózata miatt sem –, az ő esetükben az ellenállást pedig az intézményvezetők is támogatták, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy autonómok maradhattak. Miközben a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) irányítása alá vont egyetemek jelentős közvagyonhoz jutottak, az állami fenntartásban maradt intézményekről nem csak megfeledkeztek, de mintha direkt büntették volna őket – mondta Fernezelyi Márton, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) MKE-n működő szervezetének elnöke. Hasonlóan látja helyzetüket Gregor Anikó, az FDSZ ELTÉ-n aktív szervezetének elnöke is, aki szerint az egyetem a tudományos és felsőoktatási életben betöltött markáns szerepe ellenére méltatlanul hátra volt sorolva az elmúlt években, a dolgozók nem kapták meg a nekik járó megbecsülést.
Az ELTÉ-n oktatók évek óta átlagosan 20-30%-kal kevesebb bérért végzik ugyanazt a munkát, mint kollégáik a modellváltott egyetemeken – mondta a szakszervezet elnöke. Ráadásul az ELTE még csak nem is a legrosszabb helyzetben lévő egyetem, egy korábbi bérmegállapodás értelmében ugyanis az itt oktatók tanársegédként – a felsőoktatási ranglétra legalacsonyabb pozíciójában – minimum bruttó 530 ezer forintot keresnek. Fernezelyi Márton 30-35%-ra tenné az MKE és a modellváltott egyetemek oktatói közti bérkülönbséget. A Zeneakadémián pedig minimum bruttó 373 ezer forintot, azaz a garantált bérminimumnak megfelelő összeget keresi a tanársegéd, de az egyetemi ranglétrán a következő, több éves plusz tapasztalatot igénylő pozíció, az adjunktus is – mondta Farkas Gábor. Eközben a modellváltott Budapesti Corvinus Egyetemen egy tanársegéd bruttó 600-900 ezer forintot, egy adjunktus bruttó 700 ezer és 1,2 millió forint közötti összeget vihet haza – derül ki az egyetem által nemrég nyilvánosságra hozott akadémiai bértáblából. „Hogyan várjuk el ebben a helyzetben, hogy a jövő tudományos utánpótlása Magyarországon képzelje el a karrierjét?” – t***e fel a kérdést Gregor Anikó.
A kormány is érzi a helyzet komolyságát, Gregor Anikó szerint ugyanis a Katz Sándor felsőoktatási államtitkárral folytatott egyeztetésen a 2026-os év feladatainak listáján három dolog szerepelt: a kekva-modell módosítása, a magyar egyetemek visszakapcsolása az uniós tudományos hálózatba, és az állami egyetemek helyzete. Farkas Gábor elmondta: azt a tájékoztatást kapták, hogy a kormány két részletben nyúl majd hozzá az állami egyetemeken dolgozók béréhez, először szeptemberben, majd januárban. A rektor szerint a minisztériumi egyeztetéseken nem hangzott el konkrét összeg, de a két dátum megnevezését már nagy előrelépésnek tartják. A minisztérium azt is közölte, hogy a bérrendezésen túli intézkedések 2027-ben kerülhetnek terítékre. Ilyen lehet az infrastruktúra állapota – amit megszólalóink a romos, illetve siralmas jelzőkkel illettek –, a doktoranduszok 140 ezer forintos, a szegénységi küszöböt sem elérő ösztöndíja, vagy éppen az egyetemeknek a diákok után járó normatív támogatás is, aminek összege egyes területeken már 10 éve nem változott.
Az azonnali bérkorrekció mellett egységes ágazati bértábla kidolgozására van szükség a szakszervezeti vezetők szerint, ami azért is lenne fontos, hogy ne egyedi, a fenntartóval megkötött alku alapján kapjanak bért a felsőoktatásban dolgozók – mondta Fernezelyi. Tóth Balázs, a Zeneakadémia szakszervezeti delegáltja szerint üdvözlendő lenne egy, a szakszervezetek és az állam közötti kollektív ágazati szerződés, amely az összes felsőoktatási dolgozó jogait és juttatásait garantálná, illetve fontos lenne egy kiszámítható életpályamodell lefektetése is. Muszáj lenne valamihez kötni az egységes felsőoktatási bértáblát, hogy az ne veszítse el értékét: az inflációhoz, a diplomás átlagbérhez, vagy akár az új pedagógusbérekhez – t***e hozzá Gregor Anikó. A bérrendezés azonban önmagában nem ad választ az elmúlt évek igazságtalanságaira. „Ki fogja kompenzálni a dolgozókat az elmúlt évekért?” – kérdezte Gregor Anikó, aki szerint az elmúlt évek bérkülönbségéért kompenzáció is járna az állami fenntartású egyetemeken dolgozóknak. Ez kifejezetten érzékenyen érinti a nyugdíj előtt álló oktatókat. Tóth Balázs és Fernezelyi Márton egyetértenek a felvetéssel, amiről elmondták, az az államtitkári egyeztetésen is szóba került – erről Katz Sándor azonban szerintük csak annyit közölt, hogy a kérdés nála magasabb szinteken dől el.
A szakszervezeti vezetők szerint a következő egy évben nem csak a pénzügyi kérdéseket, de a finanszírozás struktúráját is érdemes lehet átgondolni. „Az egyetemi finanszírozásban a legrosszabb a kiszámíthatatlanság. Éves költségvetéssel nem lehet előre tervezni” – mondta Fernezelyi, aki szerint egy, az egyetemek számára sokkal kiszámíthatóbb gazdálkodás alapjait egy új felsőoktatási törvényben kellene lefektetni. Előfordul ugyanis, hogy több év alatt jönne csak össze a pénz egy nagyobb beruházásra, de mivel ezt minden évben év végéig el kell költeni, a szükséges összeg nem gyűlik össze – magyarázta. A modellváltott egyetemek is hosszútávú szerződést kötöttek az állammal, egy ehhez hasonló rendszert lehetne kialakítani, csak a modellváltás nélkül – vet***e fel.
Ebben az esetben azonban az egyetem kikerülne az államháztartási törvény hatálya alól, így az egyetemi dolgozók közalkalmazotti státusza is veszélybe kerülne – figyelmeztetett Gregor Anikó. Szerinte a közalkalmazotti viszony továbbra is biztonságot, kiszámíthatóságot ad, és valamivel emberibb munkavállalói léttel jár – például a szabadságolás rendjét tekintve – mint a versenyszféra, ahol a rabszolgatörvényt is tartalmazó Munka törvénykönyve szabályozza a dolgozók jogait. Szerinte olyanok is vannak, akik számára a közalkalmazotti viszony a közösség iránt érzett felelősségről szól, és ezért sem látnák szívesen, ha megváltozna a munkaviszonyuk. Igaz, a modellváltott Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) dolgozói erős kollektív szerződést kötöttek, mielőtt kikerültek az államháztartási törvény hatálya alól, kiharcolták, hogy a közalkalmazotti jogviszonyhoz hasonló jogokkal rendelkezzenek – idézte fel. Szerinte meg kell majd vitatni, hogy ezt kívánatosnak tartják-e a dolgozók, vagy pedig maradnának közalkalmazottak – az egyetemi költségvetés minden viszontagsága ellenére.
A finanszírozás mellett a szervezeti struktúra kérdése is nyitott: Tóth Balázs szerint ugyanis az előző kormány által bevezetett kancelláriarendszer jelentős szerkezetváltozást jelentett, célja a kontroll kihelyezése volt. Ennek értelmében míg a rektor a felsőoktatási intézmény tudományos, oktatási és szakmai vezetője és a szenátus javaslatára a köztársasági elnök bízza meg, a kancellár a gazdasági, pénzügyi és jogi területet látja el, megbízásáért pedig az illetékes miniszter felel. „A kétfejűség egyrészt feszültséget okoz, másrészt erősen sérti az alkotmányban rögzített egyetemi autonómia elvét” – magyarázta Tóth, aki sérelmezte, hogy a kancellár csak a fenntartó – ebben az esetben az állam – felé tartozott elszámolással, és sok esetben politikai kinevezett volt. Fernezelyi Márton sem tartja az egyetemi autonómiával összeegyeztethetőnek a kétfejű vezetést, bár szerinte a bevezetése előtt valóban voltak problémák az egyetemek gazdálkodásával. Szerinte a felsőoktatási törvény közös kidolgozása során a kancellária rendszerét is felül kell majd vizsgálni. Bizakodónak tartja, hogy a minisztérium a felsőoktatás átalakítását a szereplők bevonásával képzeli el. „Időt és lehetőséget adunk az új kormánynak, mert érzékelhető, hogy elkezdődött a párbeszéd, de azért a türelem fogytán van” – fogalmazott ugyanakkor Tóth Balázs, aki szerint a következő év nehéz menetelés lesz.
Felemás helyzetbe kerültek azok az egyetemek, amelyek kimaradtak a modellváltásból, azaz a kekvásításból: megmaradt ugyan az autonómiájuk, ám pénz alig-alig érkezett hozzájuk. A Magyar-kormánytól többet remélnek, de kérdés például, hogy mikor jön a rég várt bérkorrekció ....