Kopóvilág

05/10/2026

Megjelent az új IPM, benne egy nagyobb írásom a kutyatartás magyarországi kultúrtörténetéről.

A cikkben annak próbáltam utánajárni, hogyan jutott el a kutya a házőrző, vadásztárs, pásztorkutya és utcán kóborló ebtől addig, hogy sok családban ma már családtag, lakótárs, útitárs és lelki támasz, néha pedig az élet egyik legfontosabb napi rendje legyen.

Szó esik benne középkori vadászkutyákról, városi ebregulákról, kutyaadóról, veszettségtől való félelemről, állatorvoslásról, ebrendészetről, luxusebekről, fajtakialakításról, kiállításokról, háborús és vakvezető kutyákról, irodalmi ebekről, és persze arról is, hogyan költözött be a kutya lassan az udvarról a lakásba, majd sok helyen egészen a kanapéig.

A történet(é)ben leginkább az érdekelt, hogy a kutyatartás soha nem csak állattartási kérdés volt. Mindig elárult valamit rólunk is: munkáról, félelemről, társadalmi különbségekről, városi együttélésről, magányról, szeretetről és arról, hogyan változott az ember helye a saját világában.

Az írás az IPM Magazin legfrissebb számában olvasható (2026/október, 40-47. o.)

Vegyétek, vigyétek, olvassátok szeretettel – kutyásoknak különösen, de nem csak kutyásoknak. 🙂

04/10/2026

Képek a mai, kora reggeli sétáról. Senkit nem kell majd otthon ringatni.:-)🐾👍

04/10/2026

Vasárnap reggel, fél 8. A Hajógyári-szigeten már javában ment az élet. 😊🐾

Begyűjtöttük az első napsugarakat, volt egy kis pancsolás, nagy rohangálás, egymás hajtása, és persze néhány új ismeretség is. Aztán megint rohanás. 😄

Jó volt újra együtt látni a kopókat – és jó volt együtt lenni nekünk is.

Folytatjuk! 🐾

01/10/2026

Megjelent az Élet és Tudomány legfrissebb, 2026/40. számában a középkori magyar vadászatokról szóló írásunk második része.🐾

A címe: Vadászatok Magyarországon a középkorban – Királyi vadászok, nemesi kiváltság (1268–1270. o.)

Ebben a királyi vadászatok világától tovább haladunk a vadászati jog, a birtoklás és a nemesi kiváltságok felé.

A vadászat a középkorban nem egyszerű "erdei időtöltés" volt. Királyi gesztus, udvari esemény, gazdasági haszonvétel, jogi kérdés és társadalmi határvonal is lehetett. A mostani részben Csepel, a Pilis, a királyi erdők, vadaskertek, vadászispánok, seregélyfogó hálók, madarászati perek és a középkor végi vadászati korlátozások is előkerülnek.

A sorozat következő részeiben pedig jön a vadászat gyakorlati világa: kutyák, sólymok, bölények, fegyverek, csapdák, hurkok és középkori vadászjelenetek.

Nagy öröm, hogy ez az anyag az Élet és Tudomány lapjain jelenhet meg.

Vegyétek, vigyétek, olvassátok szeretettel! 🙂

01/10/2026

Egy új kezdeményezés – ezúttal a vadászat történetéért

Akik régebb óta követik a Kopóvilágot, tudják, hogy az erdélyi kopó jelenének bemutatása mellett kezdettől fontos része a munkánknak a múlt feltárása is. Az elmúlt években egyre mélyebbre ástam magam nemcsak a fajta történetébe, hanem általában a magyar vadászat történetébe is. Közben mind világosabbá vált számomra, milyen sok izgalmas kutatás, forrás és feldolgozatlan téma van ezen a területen – és milyen kevés lehetőség van arra, hogy ezek egy helyen találkozzanak.
Ezért most egy új kezdeményezésbe fogtam: Vadászattörténeti Közlemények címmel tudományos történeti folyóiratot szeretnék alapítani.

A lap természetesen jóval szélesebb körrel foglalkozna annál, amit itt, a Kopóvilágon megszoktatok. A vadászat jog-, társadalom-, kultúr-, gazdaság- és politikatörténete éppúgy helyet kapna benne, mint a fegyverek és vadászati technikák, az erdészet és vadgazdálkodás, a vadászkutyák és a solymászat, a vadászirodalom és -sajtó, a művészet, a gasztronómia, a helytörténet, az egyesületek, az ember és a vadon élő állatok kapcsolatának története, valamint régi hagyatékok és eddig kevéssé használt források bemutatása.

Azért írok róla itt is, mert a Kopóvilág több mint 5300 követője között bizonyára vannak történészek, helytörténészek, levéltárosok, muzeológusok, erdészek, vadászok, kutyások, gyűjtők – és olyanok is, akiket egyszerűen érdekel a múlt. Talán olyan is akad közöttetek, akinek a saját kutatása, egy családi hagyatéka, régi fényképei, naplói vagy más forrásai kapcsolódnak ehhez a világhoz.

Ha érdekesnek tartjátok a kezdeményezést, örülök, ha követitek a Vadászattörténeti Közlemények új oldalát. És annak is, ha továbbkülditek vagy megosztjátok a hírét valakivel, akiről eszetekbe jut, hogy kutatóként, szerzőként, lektorként, források őrzőjeként vagy egyszerűen olvasóként érdekelheti.

A Kopóvilág pedig természetesen marad az, ami eddig volt. 🙂 Az erdélyi kopó történetének kutatása viszont immár egy nagyobb vadászattörténeti műhelyben is helyet kaphat.

Dr. Bödők Gergely
történész, a Kopóvilág alapítója
a Vadászattörténeti Közlemények alapító főszerkesztője

30/09/2026

"Pusztuljon-e a kopó?" 🐾

Az első rész végén 1941 küszöbéig jutottunk. Most következik az a vita, amelyben már egészen nyíltan feltették a fentebbi kérdést. Az 1941-42-es nagy kopóvita jóval többről szólt annál, hogy szabad-e kopóval vadászni. Arról is, hogy mit kezdjen a modern vadgazdálkodás egy régi vadászkutyával, amelynek hagyományos használata egyre nehezebben fért bele az új szabályok és elvárások közé.

A vita gyorsan kiéleződött. Az egyik oldal a vadállomány nyugalmát és a korszerű vadgazdálkodást féltette a kopózástól. A másik azt mondta: nem lehet ugyanazzal a mércével megítélni az alföldi apróvadas területet és az erdélyi hegyvidéket, a rosszul tartott, fegyelmezetlen hajtóebet és a célzottan dolgozó kopót. És közben lassan valami más is kirajzolódott és egyre világosabban különvált egymástól két kérdés – jelesül: kell-e még kopóval vadászni, és meg kell-e őrizni magát a kopót?

Ez a fordulat teszi igazán érdekessé az 1941–42-es vitát. A tiltások, ellenérvek és indulatos válaszok mögött ugyanis már ott volt egy új gondolat: lehet, hogy egy régi vadászati forma visszaszorul, de ettől még maga a kutya nem feltétlenül válik fölöslegessé.

Kétrészes cikksorozatunk második részében ezt a vitát dolgoztuk fel korabeli vadászlapok, vitacikkek, szabályozások és különböző kinológiai források alapján. Az eredetileg a Magyar Vadászlap 2026. szeptemberi számában közölt tanulmányunk bővebb, jegyzetekkel és forrásokkal ellátott változata most már a Kopóvilág honlapján is olvasható.

Az erdélyi kopó történetében bővelkednek a legendás elemek, a valószínűsítések és feltételezések. A fajta igazolható múltja a középkorig nyúlhat vissza, elnevezésének első nyelvi megjelenése 1237-ben bukkan fel. A nagyvadas, kopós vadászatok fénykora a magyar középkor é...

29/09/2026

Azt hittük, az ősz egy kicsit lazább lesz… de nem lett.🐾🙂

Októberben is úton a Kopóvilág: előadások, bemutatók, találkozások – erdélyi kopóval, történelemmel, vadászkultúrával.

28/09/2026

Tegnap újra kopós séta volt a Hajógyári-szigeten.🐾Ilyenkor mindig jó látni, mennyi öröm, játék és élet van ezekben a kutyákban. Sokan csak a munkájuk felől ismerik az erdélyi kopót, pedig ilyenek is: elevenek, társasak, vidámak. Ha érdekel ez a régi magyar kutyafajta, kövesd a Kopóvilágot.❤️

25/09/2026

Mikor lett a kopóból erdélyi kopó? 🐾

„Hogy miért »erdélyi« – nem tudom” – írta 1942-ben Tricska Viktor, aki akkor már huszonnégy éve vadászott hegyi-erdei kopókkal, ismerte Erdély és a Kárpátok több vidékének kopóit, s maga is tartott Hunyad vármegyéből származó kutyákat.

Több-kevésbé ebből a kérdésből nőtt ki ez a tanulmány is. Mikortól beszélhetünk erdélyi kopóról? Mikor vált a korábbi magyar kopó, erdei kopó vagy magyar erdei kopó abból a kutyából, amelyet ma ezen a néven ismerünk?

A válaszhoz fél nyáron át gyűjtöttük az anyagot. Több száz 19–20. századi vadászati cikket, tudósítást, hirdetést, vitát, kiállítási beszámolót és fajtaleírást néztünk át, sokszor egyetlen név, félmondat vagy néhány soros apróhirdetés kedvéért. A kép közben egyre bonyolultabb lett. Magyar kopó, erdei kopó, magyar erdei kopó, fekete kopó, sárga kopó, szálkás kopó, magas lábú kopó, erdélyi magyar kopó, stb – ezek a megnevezések nem egymást szabályosan felváltó fajtaelnevezések voltak, hanem hosszú ideig egymás mellett élő, részben földrajzi, részben használati, küllemi vagy származási kategóriák.

A források alapján egy elég hosszú folyamat rajzolódik ki: egy elsősorban munkája alapján számon tartott, küllemében is változatos kárpát-medencei kutyaállományból a modern kinológia lassan elkülönített egy típust, nevet adott neki, majd törzskönyvvel, tenyésztési elképzelésekkel és végül standarddal igyekezett rögzíteni.

A tanulmány 1857-től az 1940-es évekig követi ezt a történetet, Baloghy Elektől Zichy Jánoson és Czynk Edén át Ötvös Balázsig, Fenczik Jenőig és Tricska Viktorig. Közben szó esik arról is, hogy mit jelentett egykor az „erdei kopó”, miért nem azonosítható minden régi fekete-cser kopó automatikusan a mai fajtával, hogyan változtatta meg a kutyákról való gondolkodást a törzskönyvezés és a modern kinológia, és miként szilárdult meg végül maga az „erdélyi kopó” név.

Hosszú munka lett belőle, és számunkra éppen az volt benne a legérdekesebb, hogy az ismert források mellé kerülő apróbb adatokból lassan összeállt egy árnyaltabb kép a fajta korai történetéről. Az egyik legfontosabb tanulság viszont elég egyszerű: kutya előbb volt, mint a fajtanév.

👉 A teljes tanulmány itt olvasható: https://kopovilag.hu/tudastar/mikor-lett-a-kopobol-erdelyi-kopo-egy-vadaszkutya-neve-hasznalata-es-fajtava-valasa-a-19-20-szazadi-magyar-forrasokban/

Az erdélyi kopó történetében bővelkednek a legendás elemek, a valószínűsítések és feltételezések. A fajta igazolható múltja a középkorig nyúlhat vissza, elnevezésének első nyelvi megjelenése 1237-ben bukkan fel. A nagyvadas, kopós vadászatok fénykora a magyar középkor é...

23/09/2026

Megjelent az Élet és Tudomány legfrissebb, 2026/39. számában a középkori magyar vadászatokról szóló új írásunk első része.🐾

A címe: Vadászatok Magyarországon a középkorban – Királyi vadászok, nemesi kiváltság (1228–1230. o.)

Eredetileg két részes anyagnak indult, de munka közben gyorsan kiderült, hogy ez a világ jóval gazdagabb annál, mint amit két rövidebb cikkben tisztességesen el lehetne mondani. Így végül egy három, vagy négyrészes sorozat lett belőle, amelyben a középkori magyar vadászat társadalmi, jogi, udvari és gyakorlati világát próbáljuk körbejárni.

Az első részben onnan indulunk, hogy mit jelentett a vadászat a királyi udvarban: miért volt több egyszerű időtöltésnél, hogyan kapcsolódott a hatalomhoz, a vendéglátáshoz, a birtokláshoz és a kiváltságokhoz. Szó esik királyi vadászterületekről, Csepelről, a Pilisről, szolgálónépekről, vadászokról, ebesekről, solymászokról, vadaskertekről, egyházi tilalmakról és arról is, hogyan vált a vadászat a középkor végére egyre inkább nemesi előjoggá.

Külön öröm számomra, hogy ez az anyag az Élet és Tudományban jelenhetett meg, mert a téma elsőre talán vadászattörténetnek tűnik, valójában azonban sokkal több annál: társadalomtörténet, jogtörténet, kultúrtörténet, állattörténet és egy kicsit mentalitástörténet is.

A sorozat következő részeiben jönnek majd a kutyák, sólymok, bölények, vadkanok, hálók, hurkok, vadászfegyverek, vadaskertek és középkori vadászjelenetek is.

A lapszám már kapható. Vegyétek, vigyétek és főleg, olvassátok – ha pedig ezt követően is még érdekel benneteket, hogyan vadásztak a középkori Magyarországon, érdemes lesz figyelni a folytatásokat is.🙂