10/10/2026
Így telt a Nyitott Porta Napok –
Tájegység: Sümegtől a Bakonyaljáig
Elkezdjük felidézni a védjegyes helyszínek legszebb pillanatait a Nyitott Porta Napok eseményeiből. Fogadjátok szeretettel az Iglauer Park csapatának szívhez szóló beszámolóját:
„Nagyon köszönjük a szervezést, a rengeteg munkát és azt a figyelmet, amivel a szervezők, mentorok végigkísérték a Nyitott Porta Napokat! Nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ember ne adja fel, és legyen energiája továbbmenni az úton, amit kijelölt magának, akkor is, ha néha kicsit rázós és kicsit fárasztóbb!
Nagyon jó élmény volt látni, hogy a látogatókat mennyire megmozgatták a Bakony növény- és állatvilágához, az erdőhöz és a helyi hagyományokhoz kapcsolódó játékos, interaktív programok. Örültünk annak is, hogy a helyi termelők és kézművesek portékái, tudása és történetei egy helyen tudtak megjelenni, és sok személyes találkozásra adott lehetőséget a nap. Ismét bebizonyosodott, hogy az élményszerű, felfedezésre épülő programokkal lehet igazán közel hozni a látogatókhoz a Bakony természeti és kulturális értékeit.”
Az Iglauer Park elhivatott csapata és élményalapú szemlélete tökéletesen mutatja meg, mit jelent a „Helyben vagyunk” védjegy: a helyi értékek iránti alázatot, az elhivatottságot és a közösség erejét.
Köszönjük a park csapatának a kitartó munkát, az áldozatvállalást és a gazdag programokat, a látogatóknak pedig a kíváncsiságot és a közös felfedezést!