Borsodi Vakok

Borsodi Vakok Ez a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete hivatalos Facebook oldala.

Mivel is segítjük látássérülteket?

• Ügyfélszolgálati irodánkban tájékoztatást és segítséget nyújtunk.
• Látássérültek életvitelét könnyítő segédeszközök széles palettájának megtekintésére, kipróbálására, megrendelésére és kölcsönzésére biztosítunk lehetőség.
• Tanulmányi pályázat által közép- vagy felsőfokú oktatásban résztvevő látássérülteket támogatunk.
• Segédeszköz pályázat által a látássérü

ltek életvitelt könnyítő segédeszközökhöz jutását segítjük.
• Alátássérülteknek egyénre szabott informatikai oktatást nyújtunk, melynek keretében az alapismeretek mellett elsajátíthatják a JAWS for Windows képernyőolvasó program használatát is.
• A vakok speciális pontírásának (Braille) elsajátítására igény szerint díjmentes tanfolyamot indítunk.
• A Miskolci Városi Könyvtár Szabó Lőrinc letéti hangoskönyvtára székházunkban működik.
• Minden hónap utolsó pénteki munkanapján Klubnapot tartunk 15 és 20 óra között, mely kiváló alkalom az ismerkedésre, tapasztalatcserére, kulturált szórakozásra.
• Kultúrcsoportunk Énekkara hetente keddenként tartja próbáit karnagy vezetésével.
• A személyi jövedelemadó bevallásuk szakszerű elkészítésében segítjük tagjainkat.
• A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által kiadott sajtótermékek előfizetésére van lehetőség (pl. Vakok Világa) irodánkban.
• A Miskolci Nemzeti Színházba szóló bérleteink díjmentesen kölcsönözhetőek tagjaink és kísérőik számára.

03/06/2026

MEGHÍVÓ KORA NYÁRI KAMARAKONCERTRE ÉS KLUBNAPRA

Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete képviseletében tisztelettel meghívjuk önt a következő kulturális eseményünkre és egyben klubnapunkra, melyet 2026. június 4-én csütörtökön 15.30 órától tartunk székházunkban (3525 Miskolc, Jókai m. u. 18.).

Program:

16.00 órától

Kora nyári kamarazene

Fellépnek: Flach Antal csembalóművész, a Miskolci Bartók Béla Zene-és táncművészeti Szakgimnázium művésztanára és a Miskolci Bartók Béla Zene-és táncművészeti Szakgimnázium növendékei.

A klasszikus zenei élményt követően várunk mindenkit jó hangulatú beszélgetésre a klubnap keretében, melyen lehetőség lesz egymás vendégül látására, melyhez tálcát, poharat biztosítunk.

Az esemény 20.00 órakor zárul.

18/05/2026

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete az Első Miskolci Lady Lions Klub támogatásával juniálist szervez, melyre szeretettel várjuk egyesületi látássérült tagjainkat és kísérőiket.
Helyszín: az egyesület székháza, 3525 Miskolc, Jókai u. 18.
Időpont: 2026. június 6. (szombat) 10-től 14 óráig. Kapunyitás: 9:30-kor.
A megjelenteket meglepetés programmal várják a szervezők, támogatók!
A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött (maximális létszám 50 fő).
A jelentkezéseket egyesületünk székházában személyesen vagy telefonon, továbbá e-mailen várjuk legkésőbb 2026. június 2-án kedden 16.00 óráig. A jelentkezéseket időrendi sorrendben tudjuk elfogadni.

Lady Lions Club Miskolc www.ladylions.hu

06/05/2026
29/04/2026

Ügyfélfogadási szünet

Tájékoztatjuk, hogy miskolci székházunkban 2026. április 30-án az ügyfélfogadás szabadság miatt szünetel.

Megértésüket köszönjük!

21/04/2026

„Egy százalék az élhetőbb életért”

Tisztelt Tagunk, Támogatónk, Partnerünk!

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete képviseletében KÖSZÖNJÜK, hogy az elmúlt években is segítette közhasznú szervezetünk tevékenységét, küldetését személyi jövedelem adója 1%-ának felajánlásával vagy egyéb adományokkal, támogatásokkal és ezzel hozzájárult a látássérültek mindennapjainak könnyebbé tételéhez, társadalmi integrációjához.

Amennyiben Önnek vagy családtagjának lehetősége nyílik személyi jövedelemadója 1%-át valamely civil szervezet részére felajánlani, úgy kérem, a 2026. évben is támogassa ily módon közhasznú egyesületünk munkáját.

Egyesületünk az 1 %-ból befolyt összegeket látássérült tagjai segédeszköz támogatására, tanulmányi támogatására és a kultúrához való hozzáférésükre fordítja.

Az adóbevallásához csatolt rendelkező nyilatkozatán az alábbiakat tüntesse fel:

név: Vakok és Gyengénlátók B.-A.Z. Megyei Egyesülete

adószám: 18446373-1-05

Felajánlását előre is köszönjük!

Az Ügyfélkapun keresztül is könnyen lehet rendelkezni az SZJA1%-ról. A felajánlás nem ismétlődik a következő években automatikusan a civil szervezeteknél, ezért erről minden adóévben külön rendelkezni szükséges.

Segédeszköz pályázatA Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Segédeszköz vásárl...
08/04/2026

Segédeszköz pályázat

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Segédeszköz vásárlási támogatás”-ra tagjai részére.
A támogatás összege a vásárolt eszköz értéke, de legfeljebb 20000Ft. Egy személy csak egy pályázatot nyújthat be, a támogatásból kizárólag egy eszköz vásárolható.
Pályázni látássérültek életvitelét könnyítő segédeszköz beszerzésére (például: MP lejátszó, CD-lejátszó, diktafon, beszélő óra, beszélő mérleg, beszélő vérnyomásmérő, beszélő vércukorszintmérő, beszédprogram futtatására alkalmas Android vagy iOS operációs rendszerű mobiltelefon, BLINDSHELL mobiltelefon, Braille karóra, egyéb tapintható eszköz, szemüveg, nagyító, fehér bot, számítógép és hardver/szoftver, Braille írógép), illetve vakvezetőkutya élelmezésének támogatására kutyatápról szóló számla ellenében, vakvezetőkutya tartása kellékeinek költsége lehet.
A beadási határidő: 2026. június 30.

Segédeszköz pályázat A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Segédeszköz vásárlási támogatás”-ra tagjai részére. A támogatás összege a vásárolt eszköz értéke, de legfeljebb 20000Ft. Egy személy csak egy pályázatot nyújth...

Tanulmányi támogatásA Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Tanulmányi támogat...
08/04/2026

Tanulmányi támogatás

A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Tanulmányi támogatás”-ra látássérült tagjai részére.
A pályázók az egyesület elnökségének döntése alapján 25000 Ft/fő egyszeri juttatásban részesülhetnek.
Pályázni az Egyesület irodájából postai úton beszerezhető vagy e-mail formájában igényelt, vagy internetes honlapjáról (www.borsodivakok.hu) letölthető, továbbá személyesen átvehető hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlapon lehet, melyhez kötelezően csatolandó az iskolalátogatási igazolás vagy a hallgatói jogviszony igazolása a 2025/2026-os tanév 1. vagy 2. félévéről.
Benyújtási határidő: 2026. június 30.
https://borsodivakok.hu/?page_id=3101

Tanulmányi támogatás A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete pályázatot hirdet „Tanulmányi támogatás”-ra látássérült tagjai részére. A pályázók az egyesület elnökségének döntése alapján 25000 Ft/fő egyszeri juttatásban részesülhetnek. Pá...

Örömmel adunk hírt arról, hogy az Első Miskolci Lions Klub alapítványának támogatásával a Vakok és Gyengénlátók Borsod-A...
06/03/2026

Örömmel adunk hírt arról, hogy az Első Miskolci Lions Klub alapítványának támogatásával a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete látássérült tagjai és kísérőik számára lehetőség nyílik egy igazán érdekes színházi estén való részvételre.

Előadás: „Kean a színész” – Harsányi Attila egyszemélyes színháza

Időpont: 2026. április 27. hétfő, 19.00 óra

Helyszín: Tudomány és Technika Háza Nagyszínpad, 3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 5.

Harsányi Attila, Jászai-díjas színművész, a TTH művészeti vezetője új produkciója, a „Kean a színész” magyarországi bemutatója egy szuggesztív előadás, mely különösen alkalmas arra, hogy vak és gyengénlátó személyek is élvezzék, mivel inkább az auditív hatások dominálnak benne.

Az Első Miskolci Lions Klub invitálja egyesületi tagjainkat az előadásra és az azt megelőző fogadásra és az előadás utáni csevejre.

A részvétel egy látássérült egyesületi tagunk és egy kísérője részére díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

A jelentkezéseket 2026. március 16. hétfő 15.00 óráig várjuk egyesületi telefonos, e-mail elérhetőségein vagy személyesen ügyfélszolgálati irodánkban.

Az előadásról többet megtudhat az alábbi linken:

https://technikahaza.hu/programok/kean-a-szinesz/

Várjuk érdeklődésüket, jelentkezésüket!

Harsányi Attila „egyszemélyes színháza” már két produkcióval is nagy sikert aratott a TTH Színpadon. Most egy újabb, de már díjakkal is elismert darab kerül a TTH színpadára.

Cím

Jókai Utca 18
Miskolc
3525

Nyitvatartási idő

Hétfő 12:00 - 16:00
Kedd 09:00 - 16:00
Szerda 09:00 - 16:00
Csütörtök 09:00 - 16:00
Péntek 09:00 - 12:00

Telefonszám

+3646507077

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Borsodi Vakok új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Borsodi Vakok számára:

Megosztás