18/11/2025
Egy este amely a békéről szól
A zene ott kezdődik, ahol a szavak már nem elég mélyek. Minden hang, minden dallam egy-egy rezdülés a szívből – egy üzenet, amelyet nem az értelem, hanem a lélek ért meg. Amikor a zene megszólal, a szív visszhangozni kezd: együtt lélegzik, együtt rezdül a dallamokkal.
Van valami titokzatos harmónia ebben az összecsengésben. A zene a szív nyelve, a szív pedig a zene otthona. És amikor ez a kettő találkozik, megszületik az, amire mindannyian vágyunk – a béke.
Az a csendes, belső béke, amely nem kívülről érkezik, hanem belülről árad szét, mint fény az éjszakában.
December 12-én este a zene nemcsak szólni fog – hanem összekötni: embert emberrel, szívet szívvel. Mert a béke mindig ott kezdődik, ahol a zene és a szeretet találkozik.
Vészesen közeledik az év vége – és vele együtt mindaz, amit magunk mögött hagyunk. Ez az év is tele volt nehézségekkel, kétségekkel, pillanatokkal, amikor az ember szíve elnehezült, s a remény halkabbnak tűnt a szokottnál. Épp ezért most még fontosabb, hogy újra meghalljuk, ami igazán számít: a szív hangját, a béke dallamát.
Amikor május elején pontosan egy zenei koncerten belül megszületett e karácsonyi jótékonysági koncert ötlete egyszerre lettem jókedvű és derűlátó. Jókedvű azért mert láttam az odaadást, hogy folytatni kell. Derűlátó pedig azért , mert bizakodva látom, hogy decemberben a zene, zene hangja képes lesz egy újabb csodára: felébreszteni a hitet, a reményt és a szeretetet, ami összeköt bennünket.
Tudom, látom és tapasztalom, hogy nem könnyű felébreszteni sem a hitet, sem a reményt , sem a szeretetet ebben az összekuszálódott világban. Tegyünk újra és újra próbát a siker reményében, tudva azt, hogy a világ körülöttünk néha zavaros és szeles. Erősnek maradva sem a szél, sem az idő nem olthatja ki a reményt, és nem szoríthatja háttérbe a hitet, mert ezek adják a fényt a legnagyobb sötétségben is. A szeretet ereje pedig kell, hogy tovább lendítsen bennünket a nehézségek és megpróbáltatások hullámain, amikor az erőnk már fogytán van.
Bízom benne, hogy a karácsonyi jótékonysági koncert is egy picit segít abban, hogy egy pillanatra tudjuk magunk mögött hagyni a világ zaját. Tudjuk egy pillanat erejéig átélni a hit, remény szeretet erejét, ahogyan egymásba fonódva tartanak meg bennünket, és segítenek tovább haladni a fény felé.
Ez a koncert nem csupán egy karácsonyi hangverseny lesz, hanem egyben jótékonysági esemény is. Tudva, hogy közeleg a karácsony, a betlehemi csillag fényével próbáljuk megtalálni azt a „jászolt”, ahová eljuttathatjuk segítségünket – és talán még egy kis fényt is varázsolhatunk a jászol mellé.
Már csak alig egy hónap választ el bennünket a fentebb leírt időpontig, a karácsonyi jótékonysági koncertig. Mindenkit szeretettel várunk tudva azt, hogy lehet amit teszünk csak egy csepp a tengerbe, de e csepp nélkül a tenger is szegényebb lenne.
Tisztelettel
JF
🎟 Jegyek még korlátozott számban kaphatók!
Csillagfény – Karácsonyi Jótékonysági Koncert ✨🎄
Szeretettel várunk mindenkit december 12-én, 18:00 órától
a Nagymegyeri Corvin Mátyás Városi Művelődési Központba
egy meghitt, ünnepi hangulatú jótékonysági estére.
Hangolódjunk együtt a karácsonyra – ahol a zene és az összefogás fényt gyújt a szívekben. 🌟
🌟 A műsorban fellépnek:
• A Nádszegi Fúvószenekar
• Molnár Levente – Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, bariton, érdemes művész
🎹 Kísér: Elek Norbert zongoraművész
• Illényi Katica – Liszt Ferenc-díjas hegedű- és thereminművész
🎹 Kísér: Bundzik Steve zongoraművész
• Kollárovič Péter - ének
• Ifj. Bertók Tibor – szólista hegedűművész
🎹 Kíséri édesapja, Bertók Tibor zongoraművész
CsillagFény- Svetlo Hviezd