25/05/2026
🔥 150 ÉV SZOLGÁLAT ÉS ÖSSZETARTÁS 🔥
Különleges ünnepséget élhettünk át az elmúlt szombaton, amikor méltó módon emlékeztünk meg az Alsójányoki Önkéntes Tűzoltó Testület fennállásának 150. évfordulójáról.
Az ünnepi nap a Szent Flórián-szobor megkoszorúzásával kezdődött. A koszorúzást követően a kultúrházban gyűltünk össze, majd onnan közösen vonultunk fel a templomba az ünnepi szentmisére. A mise után visszavonultunk a kultúrházhoz, ahol folytatódtak az ünnepi programok.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadták meghívásunkat a Csenkéről, Imelyről, Nagymagyarról, Nagypakáról és Vajasvatáról érkezett tűzoltó testületek, valamint testvértelepülésünkről, Farádról érkezett bajtársaink és vendégeink is.
Köszönjük a Szenci tűzoltóknak a történelmi fecskendővel tartott látványos bemutatót, amely igazán különleges része volt az ünnepségnek.
Az esemény során elhangzott az ünnepi elnöki beszéd, majd a meghívott testületek képviselői is megosztották gondolataikat és jókívánságaikat.
A jó hangulatról élő zene gondoskodott, az ünnepi torta pedig méltó lezárása volt ennek a felejthetetlen napnak.
Köszönettel és tisztelettel tartozunk elődeinknek, akik az elmúlt 150 év során építették, formálták és életben tartották közösségünket. Örökségük ma is példát mutat számunkra.
Köszönjük mindenkinek, aki jelenlétével, támogatásával vagy segítségével hozzájárult ahhoz, hogy ez a jubileum ilyen emlékezetes lehessen.
150 év múltja kötelez bennünket arra, hogy továbbvigyük azt a lángot, amelyet elődeink gyújtottak meg.
🚒 Éljen az Alsójányoki Önkéntes Tűzoltó Testület! 🚒
🔥 150 ROKOV SLUŽBY A SÚDRŽNOSTI 🔥
Uplynulú sobotu sme prežili výnimočné oslavy, počas ktorých sme si dôstojným spôsobom pripomenuli 150. výročie založenia Dobrovoľného hasičského zboru Dolné Janíky.
Slávnostný deň sa začal položením vencov pri soche svätého Floriána. Po pietnom akte sme sa stretli v kultúrnom dome, odkiaľ sme sa spoločne presunuli do kostola na slávnostnú svätú omšu. Po jej skončení sme sa vrátili ku kultúrnemu domu, kde pokračoval ďalší program osláv.
Veľkou cťou pre nás bolo privítať hasičské zbory z Čenkoviec, Imeľa, Zlatých Klasov, Veľkej P**y a Masloviec, ako aj našich priateľov a hostí z družobnej obce Farád.
Ďakujeme hasičom zo Senca za pôsobivú ukážku historickej hasičskej striekačky, ktorá bola jednou z častí programu.
Počas podujatia zaznel slávnostný príhovor predsedu zboru a svoje myšlienky i priania predniesli aj zástupcovia pozvaných zborov.
O príjemnú atmosféru sa postarala živá hudba a slávnostná torta bola dôstojným zavŕšením tohto nezabudnuteľného dňa.
S úctou a vďakou spomíname na našich predchodcov, ktorí počas uplynulých 150 rokov budovali, formovali a udržiavali našu komunitu. Ich odkaz je pre nás dodnes príkladom a inšpiráciou.
Ďakujeme všetkým, ktorí svojou prítomnosťou, podporou alebo pomocou prispeli k tomu, aby bolo toto jubileum takým výnimočným a nezabudnuteľným.
150 rokov histórie nás zaväzuje pokračovať v nesení plameňa, ktorý zapálili naši predchodcovia.
🚒 Nech žije Dobrovoľný hasičský zbor Dolné Janíky! 🚒
Razgyel Tomi
Képek / Foto: Nagy Beatrix
DHZ Dolné Janíky