09/09/2026
Nem az a baj, hogy kiabáltál
Ő meg bement a szobájába, és lefeküdt a sötétben.
Neked ez egy elrontott este volt.
Neki ennél sokkal több.
Férfikörön ülünk. Tizenketten vagyunk. Csend van.
Felteszem a kérdést: „Ki kiabált már a gyerekével?"
Először senki nem mozdul. Aztán egy kéz. Aztán nagyjából az összes apa.
Valaki elnyom egy gyenge poént, hogy oldja a légkört. Nem sikerül.
Aztán jön a következő kérdés: „És ki beszélt róla a gyerekével utána?"
Egy kéz sem emelkedik fel.
És ott, abban a csendben derül ki, hogy nem a kiabálás a probléma.
A HAZUGSÁG, AMIT MINDKÉT OLDALON ELHISZÜNK
Az egyik hazugság: „Teljesen jogos volt. Meg néha nem árt egy határozott szó."
A másik: „Szörnyű apa vagyok."
Mindkettő ugyanoda vezet.
Az egyik magyarázza. A másik szégyelli, aztán bemegy magyarázni.
Mindkettő rólad szól.
És egyik sem mondja ki azt, amire a gyereknek szüksége lenne.
A gyereked nem attól sérül, hogy egyszer felemelted a hangod.
Attól sérül, hogy utána egyedül maradt azzal, ami történt.
HÁROM TÖRTÉNET FÉRFIKÖRBŐL
A nevek nem valósak. A történetek igen.
Tamás, 41 éves
„Kiabáltam a fiammal, mert már harmadszor szóltam neki, hogy tegye el a cipőjét.
Aztán lefekvéskor a feleségem szólt, hogy sápadt volt vacsora közben.
Én meg válaszoltam, hogy de értsd meg, háromszor szóltam.
Egész este magyaráztam. A feleségemnek. Magamnak. A plafonnak.
Csak épp a fiamnak nem mondtam egy szót sem."
Zoltán, 44 éves
„Én nem magyarázom meg. Én szégyellem.
Amikor elveszítem a türelmem, utána nem tudok belenézni a lányom szemébe.
Kerülöm. Nem szólok hozzá két napig.
Aztán veszek neki valamit. Fagyi. Játék. Bármi.
Ő meg boldog lesz, én meg letudom.
Múlt héten esett le, hogy ezzel mit tanítok neki.
Azt, hogy ha valaki megbánt, azt nem beszéljük meg. Azt megvesszük."
Gábor, 38 éves
„Az én fiam már nem sír, amikor dühös vagyok.
Megáll. Kihúzza magát. Vár, amíg vége.
És ez sokkal rosszabb.
Látom rajta, hogy pontosan tudja, mennyi ideig tart, és megtanulta kivárni.
Nem gyereket nevelek. Túlélőt."
A GYEREK NEM A SZAVAKRA EMLÉKSZIK
A pszichológiai szakirodalomban ismert megfigyelés, hogy a gyerek stresszhelyzetben nem a szavakat jegyzi meg, hanem a testi állapotot, ami az adott pillanathoz tartozott. Bessel van der Kolk klinikai munkája erről szól: a testünk elraktározza azt, amit az elme nem tud szavakba tenni.
Ezért felesleges a másnapi „na de értsd meg, fáradt voltam".
Mivel gyerek, legbelül mindig azt hiszi:
„Én csináltam valamit rosszul."
Így működik egy gyerek.
Számára te vagy a világ közepe. És ha a világ közepe haragszik rá, akkor csak ő hibázhatott.
AMIRE NINCS SZAVUNK
John Gottman párkapcsolati kutatásaiban egyetlen dolog választotta el a működő kapcsolatokat a szétesőktől: hogy a veszekedés után elindul-e nyitni valamelyikük a másik felé.
Nem az számít, hogy volt-e konfliktus. Konfliktus mindenhol van.
Az számít, hogy utána visszatalálnak-e egymáshoz.
A mi szüleink erre nem volt eszközük.
A fater tombolt, aztán vacsora volt, aztán tévé, aztán másnap.
A helyrehozás legtöbbször egyszerűen nem létezett.
Ezért nekünk sincs erre mintánk. Ez nem gonoszság. Egyszerűen soha nem mutatta meg senki.
ÉS HOGY ŐSZINTE LEGYEK
Velem is előfordul. Este, fáradtan, amikor századszor kérem ugyanazt, van, hogy elveszítem a türelmem.
Elég hamar észreveszem. Olyankor kimegyek a szobából.
És ha átléptem egy határt, visszamegyek hozzá, és vállalom a felelősségem.
Elmondom neki, hogy nem az ő hibája volt, én hibáztam, és hogy nagyon szeretem.
NÉGY MONDAT
Nem összeomlás kell. Nem gyónás. Nem hosszú magyarázat arról, hogy neked nehéz napod volt.
Menj be hozzá. Guggolj le. Nézz a szemébe.
És mondd ki ezt a négy mondatot:
„Kiabáltam."
„Tudom, hogy megijeszt***elek."
„Én hibáztam, nem a te hibád volt."
„Szeretlek, melletted vagyok."
Ennyi.
Nem kell megvédened magad. Nem kell ígéretet tenned, hogy soha többé.
Ne is tegyél, mert lesz még.
Az a négy mondat egyetlen dolgot csinál: leveszi róla a terhet, amit magára vett. Visszaadja neked, ahová tartozik.
MIT NE CSINÁLJ
- Ne vegyél neki semmit. Az ajándék nem helyrehozás. Az ajándék lezárás magyarázat nélkül.
- Ne magyarázd meg, hogy miért kiabáltál. Az érved a te terhed, ne rakd rá.
- Ne mondd, hogy „de te is". Ő gyerek. Vállald a saját felelősséged.
- Ne várd meg, hogy elfelejtse. Nem felejti el. Elraktározza.
- Ne csak akkor hozd helyre, ha nagyot hibáztál. A kisebb kiabálásokat is, mert azokból van sok.
HOL A HATÁR?
A kiabálás és a bántalmazás nem ugyanaz.
Ez a poszt annak az apának szól, aki elveszít***e a türelmét, felemelte a hangját, és azóta nem tudja, mit kezdjen magával.
Ha valakinél rendszeres a megalázás, a fenyegetés, a fizikai bántás, ott ez a négy mondat kevés. Ott szakemberre van szükség. Az sem gyengeség, az felelősségvállalás.
A LÁNC
A te apád valószínűleg soha nem beszélte meg veled, ami történt.
Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretett.
Egyszerűen soha nem látta senkitől, hogy ezt így is lehet.
Te már tudod. Itt szakad meg a lánc.
Nem azzal, hogy soha többé nem emeled fel a hangod. Az nem fog sikerülni.
Azzal, hogy a gyereked megtanulja: ha valaki hibázik, azt helyre lehet hozni.
Ha ezt megtanulja tőled, felnőttként sem fogja elfogadni, hogy valaki lekiabálja, aztán úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.
Se a főnökétől.
Se a párjától.
Se saját magától a gyerekével szemben.
Egy kiabálás önmagában nem sebzi meg a gyereket.
A csend, ami utána jön, viszont megtanítja neki, hogy vele így lehet bánni, hogy ő ezt érdemli.
KÉRDÉS HOZZÁD
Férfiaknak: te mit csinálsz, egy ilyen helyzetben, ha azt érzed, hogy felmegy benned a pumpa?
Nőknek: mondta neked valaha valaki a családodban, hogy elnézést, ezt elrontottam? Vagy nálatok is csak a csend jött utána?
Írjátok meg kommentben. Nem vagytok egyedül.
Ha megérintett, oszd meg. Lehet, hogy egy apa ma este emiatt megy be a gyerekéhez.
MIÉRT ÍROM EZEKET A POSZTOKAT?
Küldetésem, hogy minél többen váljunk önazonosan önmagunk legjobb verziójává, és hogy együtt teremtsünk egy jobb világot.
Ha támogatod a vízióm, kövess be, és dolgozz te is magadon.
Kiss Gergely
Férj - Apa - Férfi