Csík LEADER

Csík LEADER Mottónk: "Minőséget teremtünk”

Az Csík Leader Akciócsoport 23 község (70 település) önkormányzatainak, vállalkozóinak és civil szervezeteinek összefogásával jött létre, melynek fő feladata a vidéki térség fejlesztése. Az Csík Leader Egyesület települései Csíkszereda és Balánbánya kivételével a Csíki-medence, valamint Kászon és Gyimes településeit foglalja magába.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium közzét***e a romániai Helyi Akciócsoportok (GAL) interaktív térképét, a...
02/10/2026

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium közzét***e a romániai Helyi Akciócsoportok (GAL) interaktív térképét, amely egyetlen felületen teszi elérhetővé a LEADER-programban részt vevő szervezetek és térségek legfontosabb adatait.

Az új digitális eszköz segítségével mind a 246 romániai Helyi Akciócsoport adatlapja megtekinthető. A térképen emellett kirajzolódnak a LEADER-térségek határai, valamint az egyes térségekhez tartozó települések is. Ez segít a gazdák, önkormányzatok, civil szervezetek és helyi vállalkozók számára beazonosítani, hogy egy adott település melyik Helyi Akciócsoporthoz tartozik.

A térkép elérhető itt: https://www.madr.ro/docs/leader/

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
Ministerul Agriculturii și Dezvoltării Rurale a publicat harta interactivă a Grupurilor de Acțiune Locală (GAL) din România, care oferă, într-o singură platformă, acces la cele mai importante informații despre organizațiile și teritoriile participante la programul LEADER.

Cu ajutorul noului instrument digital pot fi consultate fișele tuturor celor 246 de Grupuri de Acțiune Locală din România. Harta indică, de asemenea, limitele teritoriilor LEADER, precum și localitățile care fac parte din fiecare teritoriu. Acest lucru le poate facilita fermierilor, autorităților administrației publice locale, organizațiilor neguvernamentale și antreprenorilor locali identificarea Grupului de Acțiune Locală de care aparține o anumită localitate.

Harta este disponibilă aici: https://www.madr.ro/docs/leader/

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

24/09/2026

Épített örökségünk megőrzése Csíkszentgyörgyön

A Hagyományos Falvak Útja című pályázat keretében nyolc értékes épület újult meg Csíkszentgyörgy községben. Ezek egyike a csíkbánkfalvi, több mint százéves Malomház, amelynek felújítását az önkormányzat által megvalósított pályázat t***e lehetővé.

A Malomház berendezését, valamint a malom helyreállítását a tulajdonosok saját önrészből valósították meg, hozzájárulva ezzel értékes helyi örökségünk megőrzéséhez és továbbadásához.

Gratulálunk a tulajdonosoknak az elvégzett munkához, és szeret***el ajánljuk a Malomház megtekintését mindazoknak, akik Csíkszentgyörgyre és térségünkbe látogatnak!

További információk a pályázat keretében felújított hagyományos portákról:
https://csikszentgyorgy.ro/csikszentgyorgyrol/turizmus/hagyomanyos-portak/

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
Ocrotirea patrimoniului construit în comuna Ciucsângeorgiu

În cadrul proiectului „Drumul Satelor Tradiționale”, opt clădiri valoroase din comuna Ciucsângeorgiu au fost renovate. Una dintre acestea este Casa Morii din satul Bancu, o construcție veche de peste 100 de ani, a cărei renovare a fost posibilă prin proiectul implementat de Primărie.

Amenajarea interioară a Casei Morii, precum și repunerea în funcțiune a morii au fost realizate de proprietari din surse proprii, contribuind astfel la păstrarea și valorificarea patrimoniului local.
Îi felicităm pe proprietari pentru munca depusă și recomandăm cu drag Casa Morii tuturor celor care vizitează comuna Ciucsângeorgiu și zona noastră!

Mai multe informații despre casele tradiționale renovate în cadrul proiectului:
https://csikszentgyorgy.ro/ro/despre-comuna-2/turism-2/ruta-satelor/

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

Önkormányzatok, közintézmények figyelmébe!A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) közzét***e a közintézmény...
17/09/2026

Önkormányzatok, közintézmények figyelmébe!

A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) közzét***e a közintézmények számára kiírt Modernizációs Alap (Fondul de Modernizare – FM) finanszírozási útmutatóját és a pályázati felhívás részleteit. A polgármesteri hivatalok és más közintézmények jelentős támogatást igényelhetnek saját célú fogyasztásra alkalmas megújuló energia termelő- és tároló rendszerek kiépítésére.

A pályázatokat online lehet benyújtani 2026. szeptember 28.-tól a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség pályázati platformján.

További információ a kiírás oldalán: https://www.afir.ro/finantare/finantare-in-agricultura/fondul-pentru-modernizare/

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
În atenția autorităților administrației publice locale și a instituțiilor publice!

Agenția pentru Finanțarea Investițiilor Rurale (AFIR) a publicat apelul de proiecte din cadrul Fondului pentru Modernizare (FM), destinat instituțiilor publice. Primăriile și alte instituții publice pot solicita acum finanțări consistente pentru investiții care le permit să producă energie din surse regenerabile pentru consum propriu și să își creeze propriile unități de stocare a energiei.

Proiectele pot fi depuse online începând cu data de 28 septembrie 2026, pe platforma de depunere a proiectelor a Agenției pentru Finanțarea Investițiilor Rurale.

Mai multe informații sunt disponibile pe pagina apelului: https://www.afir.ro/finantare/finantare-in-agricultura/fondul-pentru-modernizare/

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

Holnap, 2026. szeptember 17.-én reggel 9 órától lehet benyújtani a pályázatokat a Civil szervezetek támogatása kiírásunk...
16/09/2026

Holnap, 2026. szeptember 17.-én reggel 9 órától lehet benyújtani a pályázatokat a Civil szervezetek támogatása kiírásunkra, az https://gal.afir.ro platformon.

A pályázatok leadási határideje: 2026. október 16., 23:59.

Sok sikert minden pályázó civil szervezetnek!

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
Mâine începe sesiunea de depunerea proiectelor!

Începând cu 17 septembrie 2026, ora 9:00, pot fi depuse proiectele pentru apelul „Dezvoltarea societății civile”, pe platforma https://gal.afir.ro.

Termen-limită: 16 octombrie 2026, ora 23:59.

Mult succes tuturor organizațiilor care depun proiecte!

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

ESEMÉNYAJÁNLÓ2026. szeptember 25-én immár harmadik alkalommal rendezik meg az Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek e...
10/09/2026

ESEMÉNYAJÁNLÓ
2026. szeptember 25-én immár harmadik alkalommal rendezik meg az Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek ezúttal a karcfalvi Székelyföldi Jégkorong Akadémia ad otthont.

Az Aktív Székelyföld Konferencia mindazoknak szól, akik szeretnének tudatosabban, egészségesebben és aktívabban élni. A rendezvényre szeret***el várják a szakembereket, pedagógusokat, sportolókat, döntéshozókat, valamint mindenkit, aki számára fontos az egészséges és aktív életmód.

További részletek az esemény oldalán: https://www.facebook.com/events/1273029954848069/

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
EVENIMENT RECOMANDAT
În data de 25 septembrie 2026 va avea loc a treia ediție a Conferinței „Ținutul Secuiesc Activ”. Evenimentul va fi găzduit în acest an de Academia Secuiască de Hochei pe Gheață, la Cârța.

Conferința „Ținutul Secuiesc Activ” se adresează tuturor celor care doresc să trăiască mai conștient, mai sănătos și mai activ.

Evenimentul este recomandat specialiștilor, cadrelor didactice, sportivilor, factorilor de decizie, precum și tuturor celor care consideră stilul de viață sănătos și activ ca fiind important.

Mai multe detalii sunt disponibile pe pagina evenimentului:
https://www.facebook.com/events/1273029954848069/

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

Folytatjuk a térségi találkozókat!A találkozókon a következő pályázati kiírások lesznek bemutatva: Örökségvédelmi beavat...
07/09/2026

Folytatjuk a térségi találkozókat!
A találkozókon a következő pályázati kiírások lesznek bemutatva: Örökségvédelmi beavatkozások, Civil szervezetek támogatása és Együttműködés. A beavatkozások adatlapjai elérhetőek itt: https://csikleader.ro/helyi-fejlesztesi-strategia
• 2026. szeptember 14., 10:00 órától a kászonaltízi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 14., 12:00 órától a csíkszentmártoni Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 15., 9:00 órától a csíkmadarasi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 15., 10:30 órától a csíkkarcfalvi Kultúrotthonban
• 2026. szeptember 16., 10:00 órától a balánbányai Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 16., 12:00 órától a csíkszenttamási Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 17., 10:00 órától a csíkpálfalvi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 17., 11:30 órától a csíkszentmihályi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 18., 10:00 órától a gyimesfelsőloki Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 18., 11:30 órától a gyimesközéploki Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 21., 9:00 órától a csíkszentkirályi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 21., 10:30 órától a csíkszentimrei Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 22., 10:00 órától a csíkszentléleki Kultúrotthonban
• 2026. szeptember 22., 12:00 órától a csíkszentgyörgyi Községi Könyvtárban
• 2026. szeptember 23., 8:30 órától a csíkrákosi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 23., 11:00 órától a szépvízi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 24., 9:00 órától a csíkcsicsói Vajda Közösségi Házban (427. sz.)
• 2026. szeptember 24., 11:00 órától a madéfalvi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 28., 10:00 órától a csíkdánfalvi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 28., 11:30 órától a csíkszentdomokosi Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 29., 10:00 órától a csíkkozmási Közösségi Központban
• 2026. szeptember 29., 11:30 órától a csíkszentsimoni Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 30., 10:00 órától a tusnádfürdői Polgármesteri hivatalban
• 2026. szeptember 30., 11:30 órától a tusnádi Polgármesteri hivatalban

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
Continuăm acțiunile de animare în teritoriu!
Vor fi prezentate următoarele intervenții din cadrul Strategiei: Păstrarea și valorificarea patrimoniului, consolidarea identității locale, Dezvoltarea societății civile, Cooperare în vederea înființări de lanțuri scurte de aprovizionare și piețe locale. Mai multe informații despre intervențiile din Strategie sunt disponibile aici: https://csikleader.ro/strategia-de-dezvoltare-locala
• în data de 14 septembrie 2026, de la ora 10:00 la sediul Primăriei Plăieșii de Jos
• în data de 14 septembrie 2026, de la ora 12:00 la sediul Primăriei Sânmartin
• în data de 15 septembrie 2026, de la ora 09:00 la sediul Primăriei Mădăraș
• în data de 15 septembrie 2026, de la ora 10:30 la sediul Primăriei Cârța
• în data de 16 septembrie 2026, de la ora 10:00 la sediul Primăriei Bălan
• în data de 16 septembrie 2026, de la ora 12:00 la sediul Primăriei Tomești
• în data de 17 septembrie 2026, de la ora 10:00 la sediul Primăriei Păuleni-Ciuc
• în data de 17 septembrie 2026, de la ora 11:30 la sediul Primăriei Mihăileni
• în data de 18 septembrie 2026, de la ora 10:00 la sediul Primăriei Lunca de Sus
• în data de 18 septembrie 2026, de la ora 11:30 la sediul Primăriei Lunca de Jos
• în data de 21 septembrie 2026, de la ora 09:00 la sediul Primăriei Sâncrăieni
• în data de 21 septembrie 2026, de la ora 10:30 la sediul Primăriei Sântimbru
• în data de 22 septembrie 2026, de la ora 10:00 la Casa de Cultură din Leliceni
• în data de 22 septembrie 2026, de la ora 12:00 la Biblioteca Comunală din Ciucsângeorgiu
• în data de 23 septembrie 2026, de la ora 08:30 la sediul Primăriei Racu
• în data de 23 septembrie 2026, de la ora 11:00 la sediul Primăriei Frumoasa
• în data de 24 septembrie 2026, de la ora 09:00 la Casa Comunitară Vajda din Ciceu (nr. 447)
• în data de 24 septembrie 2026, de la ora 11:00 la sediul Primăriei Siculeni
• în data de 28 septembrie 2026, de la ora 10:00 la sediul Primăriei Dănești
• în data de 28 septembrie 2026, de la ora 11:30 la sediul Primăriei Sândominic
• în data de 29 septembrie 2026, de la ora 10:00 la Centrul Multifuncțional din Cozmeni
• în data de 29 septembrie 2026, de la ora 11:30 la sediul Primăriei Sânsimion
• în data de 30 septembrie 2026, de la ora 10:00 la sediul Primăriei Băile Tușnad
• în data de 30 septembrie 2026, de la ora 11:30 la sediul Primăriei Tușnad

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

Pályázati információs nap2026. szeptember 10-én, 12 órától egyesületünk részt vesz a Hargita Fejlesztési Központ által s...
31/08/2026

Pályázati információs nap
2026. szeptember 10-én, 12 órától egyesületünk részt vesz a Hargita Fejlesztési Központ által szervezett Pályázati információs napon, ahol a LEADER programhoz kapcsolódó pályázati lehetőségeket is bemutatjuk.

Az online esemény átfogó képet nyújt a különböző területeken elérhető, valamint a közeljövőben várható pályázati lehetőségekről.

A résztvevők többek között a nemzetközi mobilitási, mezőgazdasági és vállalkozásfejlesztési támogatásokról, a LEADER- és helyi fejlesztési programokról, valamint az innovációs, digitalizációs és energetikai pályázatokról is hasznos információkat kaphatnak.

Az esemény online formában lesz követhető. A regisztrációs űrlap és a további részletek az esemény leírásában, az alábbi linken érhetőek el:
https://www.facebook.com/events/1058343383221698

Szeret***el várunk minden érdeklődőt!

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
Sesiune de informare privind oportunitățile de finanțare
În data de 10 septembrie 2026, începând cu ora 12:00, asociația noastră va participa la Ziua informativă privind oportunitățile de finanțare, organizată de Centrul de Dezvoltare Harghita, unde vom prezenta și oportunitățile de finanțare disponibile în cadrul programului LEADER.

Evenimentul online va oferi o imagine de ansamblu asupra oportunităților de finanțare disponibile în diferite domenii, precum și asupra celor care urmează să fie lansate în perioada următoare. Participanții vor putea afla informații utile despre oportunitățile de mobilitate internațională, sprijinul destinat agriculturii și dezvoltării întreprinderilor, programul LEADER și programele de dezvoltare locală, precum și despre programele de finanțare pentru inovare, digitalizare și energie.

Evenimentul va putea fi urmărit online. Formularul de înscriere și informațiile suplimentare sunt disponibile în descrierea evenimentului, la următorul link:
https://www.facebook.com/events/1058343383221698

Vă așteptăm cu drag!

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

Módosított leadási határidő:Az érdeklődők és pályázók figyelmébe ajánljuk, hogy az 1. sz. beavatkozás keretében meghossz...
28/08/2026

Módosított leadási határidő:
Az érdeklődők és pályázók figyelmébe ajánljuk, hogy az 1. sz. beavatkozás keretében meghosszabbítottuk a pályázatok benyújtási határidejét:

Környezetvédelmi és klímavédelmi beavatkozások: 2026. október 3., 23:59.

A pályázati kiírás elérhető itt: https://csikleader.ro/palyazati-tajekoztato/kiirasok és a https://gal.afir.ro felületen.

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
Modificare termen de depunere:
Vă aducem la cunoștință faptul că a fost modificat termenul de depunere a proiectelor aferente apelurilor din cadrul Intervenției nr. 1 – Intervenții în proiecte care vizează acțiuni de mediu și climă – noul termen de depunere al proiectelor: 3 octombrie 2026, 23:59.

Apelul de proiecte este disponibil aici: https://csikleader.ro/informatii-finantari/apel-de-proiecte și pe platforma https://gal.afir.ro.

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

2026. augusztus 27.-én az Irányító Hatóság (AM-PNDR) jóváhagyta a 2023-2027 időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Straté...
27/08/2026

2026. augusztus 27.-én az Irányító Hatóság (AM-PNDR) jóváhagyta a 2023-2027 időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégia új pályázati kiírását: Civil szervezetek támogatása.

A kiírás elérhető weboldalunkon a Pályázati tájékoztató / Kiírások alatt (cím alább, hozzászólásba) és a https://gal.afir.ro platformon.

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
În baza aprobării obținute de la reprezentanții AM-PNDR din data de 27.08.2026 am publicat apelul de selecție aferent intervenției FEADR nr. 6 – Dezvoltarea societății civile din cadrul Strategiei de Dezvoltare Locală 2023-2027.

Apelul este disponibil pe pagina noastră web sub meniul Informații finanțări / Apel de proiecte (link mai jos în comentarii) precum și pe platforma https://gal.afir.ro

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

ESEMÉNYAJÁNLÓTérségünkben ezen a hétvégén két kiemelkedő eseményre kerül sor.Madéfalván augusztus 27–30. között rendezik...
25/08/2026

ESEMÉNYAJÁNLÓ
Térségünkben ezen a hétvégén két kiemelkedő eseményre kerül sor.

Madéfalván augusztus 27–30. között rendezik meg a XVI. Madéfalvi Hagymafesztivált. A szervezők idén is színes programokkal várják az érdeklődőket, amelyek között ezúttal sem marad el a hagyományos Hagymakörút. További információk az esemény Facebook-oldalán érhetők el: https://www.facebook.com/madefalvihagymafesztival.

Csíkszentdomokoson Márton Áron püspök születésének 130. évfordulója alkalmából augusztus 28-án rendezik meg a XV. Márton Áron konferenciát, augusztus 29-én pedig a Márton Áron zarándoknapra kerül sor. A részletes programról és a további tudnivalókról az esemény Facebook-oldalán lehet tájékozódni: https://www.facebook.com/events/1011707025019398.

𝐴 𝑏𝑒𝑗𝑒𝑔𝑦𝑧𝑒́𝑠 𝑎 𝐶3601𝐹210022272100010 𝑠𝑧𝑎́𝑚𝑢́ 𝑡𝑎́𝑚𝑜𝑔𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑖 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑧𝑜̋𝑑𝑒́𝑠 𝑘𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑙𝑜́𝑠𝑢𝑙𝑡 𝑚𝑒𝑔, 𝑎𝑧 𝐸𝑀𝑉𝐴 – 𝑎 2023–2027-𝑒𝑠 𝐾𝐴𝑃 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒́𝑔𝑖𝑎𝑖 𝑇𝑒𝑟𝑣 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑠𝑧𝑖́𝑟𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑎́𝑣𝑎𝑙
--
EVENIMENTE RECOMANDATE
În acest sfârșit de săptămână vor avea loc două evenimente deosebite în teritoriul LEADER Csík

La Siculeni, în perioada 27–30 august, se va desfășura cea de-a XVI-a ediție a Festivalului Cepei din Siculeni. Organizatorii îi așteaptă și în acest an pe cei interesați cu un program variat, din care nu va lipsi tradiționalul „Traseul cepei”. Mai multe informații sunt disponibile pe pagina de Facebook a evenimentului: https://www.facebook.com/madefalvihagymafesztival.

La Sândominic, cu ocazia împlinirii a 130 de ani de la nașterea episcopului Márton Áron, în data de 28 august va avea loc cea de-a XV-a Conferință Márton Áron, iar în 29 august este programată Ziua de pelerinaj Márton Áron. Programul detaliat și informațiile suplimentare sunt disponibile pe pagina de Facebook a evenimentului: https://www.facebook.com/events/1011707025019398.

𝑃𝑜𝑠𝑡𝑎𝑟𝑒 𝑟𝑒𝑎𝑙𝑖𝑧𝑎𝑡𝑎̆ 𝑖̂𝑛 𝑐𝑎𝑑𝑟𝑢𝑙 𝑐𝑜𝑛𝑡𝑟𝑎𝑐𝑡𝑢𝑙𝑢𝑖 𝑑𝑒 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑟𝑒 𝑛𝑟. 𝐶3601𝐹210022272100010, 𝑓𝑖𝑛𝑎𝑛𝑡̦𝑎𝑡 𝑝𝑟𝑖𝑛 𝐹𝐸𝐴𝐷𝑅 – 𝑃𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑆𝑡𝑟𝑎𝑡𝑒𝑔𝑖𝑐 𝑃𝐴𝐶 2023–2027.

Address

45
Siculeni
537295

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Csík LEADER posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Csík LEADER:

Shortcuts

Share