Székely Nemzeti Mozgalom

31/01/2026

01/12/2025

26/11/2025

Amíg Románia nem ismeri el a székely közösséget önálló nemzeti kisebbségként, addig minden autonómiatervezet csak dekoráció egy olyan rendszerben, amelynek célja éppen a székelyek láthatatlanná tétele. Hamarosan ismét benyújtják Székelyföld autonómiájának törvénytervezetét Zakariás Zoltán (RMDSZ–EMSZ) parlamenti képviselő révén. A politikai osztály évtizedek óta játszik a székelyek türelmével, újra és újra benyújtva olyan tervezeteket, amelyekből éppen a legfontosabb hiányzik: a székely nép mint elismert nemzeti kisebbség.

A legutóbbi 2023-as autonómiatervezet 38 oldalas dokumentum részletesen hivatkozik európai modellekre, de nem nevezi meg a Kárpát-medence őshonos közösségét, a székelyeket. A tervezet a térség lakosságát következetesen „magyar identitású közösségként” írja le, elkerülve a „székely közösség”, „székely nép” vagy „székely etnikum” megnevezést. Így a javaslat nem teszi egyértelművé, hogy a régió sajátos, identitása szerint meghatározható őshonos közösségének kíván autonómiát biztosítani.
Európában minden működő autonómia egy hivatalosan elismert közösségre épül:
Dél-Tirolban a német és ladin nyelvű tiroli népcsoport, Gagauziában a gagauz nép, Ålandon a svéd lakosság.
A közösség elismerése mint nemzeti kisebbség teremti meg az önrendelkezés jogi alapját, minden további garancia csak erre épülhet.

A 2022-es népszámláláson 53 830 ember vallotta magát székelynek. Ez az adat külön kóddal szerepel a statisztikában – tehát a román állam saját számai bizonyítják a székely közösség létezését. Mégis, a törvénytervezet egyetlen szóval sem említi. Az RMDSZ pedig a saját hatalmi kényelméért a székelyeket besorolta a magyar etnikai főcsoport alá, majd úgy tesz, mintha a székely nép nem is létezne.

A székely autonómia első, megkerülhetetlen lépése: a székely nép hivatalos elismerése.
Enélkül minden autonómiastatútum csak díszlet, politikai színház, következmények nélkül. Aki ezt nem mondja ki, az nem autonómiát akar — hanem a székely kérdés elodázását.

02/11/2025

Lekapcsolták a villanyt, ahogy mi mondtuk, elvették. A hűtőnk úgyse volt tele, fagyasztóládának hírét se hallottuk, különben is hozzászoktunk az áramnélküliséghez. Legtöbbször kézzel mostunk, ha volt is tárcsás gép, hisz bármikor leállhatott. Nyáron nem is volt olyan fontos, estig lenn játszodtunk a blokk előtt, fenn a hideg vízben lemosdottunk, sipirc aludni. Mert melegvíz sem volt, persze. Később, immár kamaszokként a csillagos ég alatt is kinn maradtunk. Ültünk a padokon vagy a földön, esetleg lógtunk a szönyegporolón, szívtuk nagy titokban az erős filtru nélküli kárpácit, udvaroltattunk magunknak, udvaroltak nekünk, aztán telve szerelemmel és nyáresti érzelmekkel tértünk haza, ahol még órákig ábrándoztunk. Ehhez minek villany? Mi magunk fénylettünk.

Iskolaidőben gyertya vagy petróleum lámpa mellett tanultunk. Már amikor tanultunk. A mi íróasztalunknak volt egy alsó polca, ahol lapult az aktuális olvasnivalónk, tanulás helyett olvastunk, ha valaki bejött a szobába, csak belöktük az alsó polcra és elmélyülten a leckét tanulmányoztuk. Persze volt, hogy lebuktunk... Apró elemlámpával a takaró alatt is olvastunk. Mert elmerültünk a kalandokban, benne éltünk a könyv történéseiben, mi voltunk az indián törzsfőnök lányai, a szerelmes, krinolinos kisasszonyok, a rebellis legkisebb királyfik, mikor mi és ki. Játszásként hóembert csináltunk, a befagyott patakban korcsolyáztunk, domboldalon szánkóztunk. Ehhez minek villany? Mi magunk fénylettünk.

A blokk előtt az egész világ a miénk volt. Semmire nem volt gondunk, ha megéheztünk felszaladtunk egy zsíros vagy lekváros kenyérért, s futottunk tovább, rúgtuk a bőrt, bicajoztunk, tollasoztunk, ugróköteleztünk, időnként összevesztünk, hajbakaptunk, el-elcsavarogtunk messzébb, az erdőszélre, tüzet raktunk, szalonnát sütöttünk, forrásvizet ittunk, gurultunk a lejtőn le, összeölelkezve, erdei szamócát falatoztunk, papsajtot rágcsáltunk, kukoricát loptunk. Ehhez minek villany? Mi magunk fénylettünk.

A felnőttek is összeültek, volt , hogy ők is a blokk előtt, volt, hogy valamelyik lakásban. Csendes beszélgetések folytak, tudtunk egymásról, bajainkról, örömünkről, betegségünkről. Figyeltek egymásra az emberek. Olyan természeteséggel mentünk át egy tojásért, sóért, pici ezért-azért egymáshoz, mintha a saját kamránkba léptünk volna be értük. Ugyanilyen természetes volt, hogy minden szülő figyelt a másik gyerekére is. Hogy ha valamelyik otthon kapott zsíroskenyeret, a többiek is kaptak, s ment tovább a játék. Ránk is szólhatott, rekcumozhatott másnak az anyja, apja, nem rinyáltunk, és a szüleink se szóltak be, hogy mi köze hozzánk.

Más világ volt. Szerintem jobb. Emberibb. Annyira szeretném megfogni a mai gyerekek, fiatalok kezét és visszavezetni abba a régi világba, hogy érezzék a hangulatát, az emberséget, az összetartozás erejét... De nem tehetem. Ezért mesélek erről időnként, hogy valami keveset átadhassak nekik. Néhanapján, ha beleharapok egy zsíroskenyérbe, ha játszó, maszatos gyereket látok, feltörnek bennem ezek az emlékek... És vágyakozom vissza....vissza az időben... Ti hogy vagytok ezzel? Meséljetek ti is, idézzük fel a.dolgokat.

A fotó a mi blokkunk előtt készült, a mi gyerekbandánkról, valamikor a hetvenes években.

29/10/2025

05/10/2025

Október 6-án az 1848/49- es szabadságharc utolsó napjainak tragikus eseményeire emlékezve idézzük fel a hőseink utolsó szavait:

Aulich Lajos:

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.”

Damjanich János:

„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Dessewffy Arisztid:

„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok…Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Kiss Ernő:

„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

Knézich Károly:

“Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

Láhner György:

„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”

Lázár Vilmos:

„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly:

“A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagy-Sándor József:

„De rettenetes volna az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő:

„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József:

„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalmár, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

Török Ignác:

„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak őt szolgáltam.”

Vécsey Károly:

„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."

26/08/2025

21/07/2025

19/07/2025