14/08/2026
Emléke legyen áldott! Egy nagyszerű embert veszített el ma közösségünk…
🕯️Búcsúzunk Erdei Doloczki Istvántól
Egy közösség történetét nemcsak a nagy események, hanem azok az emberek is alakítják, akik hosszú évtizedeken át következetesen dolgoznak érte. Akik számára a közéleti szerepvállalás nem pusztán tisztség, hanem felelősség, nem alkalmi feladat, hanem szolgálat. Erdei Doloczki István ilyen ember volt.
Mély megrendüléssel értesültünk Erdei Doloczki István, volt parlamenti képviselő és megyei tanácsos haláláról.
Életútja szorosan összefonódott a Szatmár megyei magyar közösség elmúlt több mint három évtizedével. Ott volt a kezdeteknél, vállalta a szervezés fáradságát, a képviselet súlyát és a mindennapi jelenlétet. Munkáját a szakmai alaposság, a kötelességtudat és a közössége iránti rendíthetetlen elkötelezettség határozta meg.
Erdei Doloczki István 1955. május 1-jén született a Szilágy megyei Selymesilosván. Villamosmérnöki tanulmányait a temesvári „Traian Vuia” Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán végezte. Pályáját 1981-ben a szatmárnémeti Unio vállalatnál kezdte, később az Electrica szakembereként, majd műszaki-energetikai, illetve üzemeltetési és karbantartási osztályvezetőként dolgozott.
1990 januárjában csatlakozott a frissen megalakult RMDSZ-hez. Ahogyan később felidézte, felesége, Edit kezdetben hetente egy délutánt „engedélyezett” számára, hogy bekapcsolódjon az akkori egyik legfontosabb feladatba: a magyar közösség tagjainak személyes felkeresésébe. Az egyetlen délutánból hamarosan egyre több nap, majd egy egész életre szóló közösségi szolgálat lett.
1992-ben megyei tanácsossá választották. Két cikluson keresztül vezette az RMDSZ megyei tanácsi frakcióját, és ellátta a területrendezési és közmunkálatokért felelős szakbizottság elnöki tisztségét. Az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének, valamint a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjaként, később az SZKT alelnökeként is dolgozott a magyar közösségért.
2000-ben parlamenti képviselői mandátumot szerzett, és több cikluson keresztül képviselte a szatmáriakat a bukaresti törvényhozásban. Egy mandátumon át az Ipari és Szolgáltatási Bizottságban tevékenykedett, majd – ahogyan ő maga is fogalmazott, a számok iránti vonzódása miatt – négy cikluson keresztül a Költségvetési, Pénzügyi és Bankügyi Bizottság munkájában vett részt.
Bizottsági tevékenysége révén sokat segített egyházainknak abban, hogy pályázati támogatásokhoz jussanak, templomaink és egyházi ingatlanjaink megújulhassanak. Legjobb tudása szerint, következetesen képviselte a szatmári magyarság érdekeit, olyan határozottsággal, hogy egyesek szerint nem is egyszerűen Szatmár megyét, hanem mindenekelőtt a szatmári magyarokat képviselte.
A közösségépítést valóban szívügyének tekintette. Hétfőtől csütörtökig a parlamentben dolgozott, péntektől vasárnapig pedig Szatmár megye városait és falvait járta. Kevés olyan magyar közösségi esemény volt, amelyen ne lehetett volna találkozni vele. Nem csupán tisztséget vállalt, hanem jelen volt: meghallgatta az embereket, ismerte gondjaikat, és lehetőségeihez mérten segített megoldást találni rájuk.
Fontosnak tartotta a fiatal generáció támogatását és szülőföldön való boldogulását. Éveken keresztül számos Szatmár megyei fiatalt segített ösztöndíjjal, és mindig arra biztatta őket, hogy tanulmányaik után térjenek haza, és itthon kamatoztassák tudásukat, tehetségüket. Ugyanezt az értékrendet adta tovább saját gyermekeinek is: számára fontos volt, hogy ők is hazatérjenek, itthon találják meg a helyüket, és szülőföldjükön építsék tovább az életüket. Hitt abban, hogy közösségünk jövőjét azok a fiatalok jelentik, akik tudásukat hazahozzák és itthon teremtenek értéket
Több évtizedes közéleti munkájának és közösségépítő tevékenységének elismeréseként 2024-ben az RMDSZ szatmárnémeti szervezete a közösségépítés kategóriában Ezüst Tulipán-díjjal tüntette ki.
Távozásával nemcsak egy felkészült szakembert és tapasztalt közéleti személyiséget veszítettünk el, hanem egy olyan embert is, aki egész életében hitt a közösség megtartó erejében. Hitt abban, hogy a közös ügyekért végzett kitartó, becsületes munka eredménye templomokban és felújított közösségi terekben, működő intézményekben, megerősödő közösségekben és emberi sorsokban válik láthatóvá.
Életútja annak példája, miként válhat egyetlen, a közösségnek szentelt délután több évtizedes szolgálattá. A házról házra járó fiatal közösségszervezőtől a bukaresti törvényhozásban dolgozó képviselőig ugyanaz a cél vezette: hangot adni a szatmári magyaroknak, és jelen lenni mindenütt, ahol szükség volt rá.
Munkájának eredményei velünk maradnak. Velünk marad következetessége, közössége iránti hűsége és az a meggyőződése, hogy szülőföldünkért nemcsak beszélni, hanem nap mint nap dolgozni is kell. Emlékét mindazok őrzik, akikkel együtt dolgozott, akikhez eljutott, és akiknek ügyeit képviselte.
Őszinte részvétünket fejezzük ki feleségének, Editnek, gyermekeinek, Csongornak és Csillának, valamint a gyászoló család minden tagjának.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
