Ovisuli Egyesület

Ovisuli Egyesület Az Egyesület célja: az együttműködő szülői összefogás kialakítása városunkban, annak szervezeti keret biztosítása.

Fontos célunk továbbá Nagyvárad gyermek közösségének sokoldalú segítése. Az Ovisuli Egyesület 2016 tavaszán kezdte meg működését három fiatal nagyváradi szülő Dalma, Noémi és Rolland kezdeményezésére. Az Egyesület a céljai elérése érdekében szervezi tagjai tevékenységét, a szülői közösség támogatásának megnyerését és a szülői közösség bevonását a feladatok közös megvalósításába. Szívünknek kedves feladatot vállaltunk, hiszen erőnkhöz mérten az óvodás és kisiskolás gyermekek érdekében dolgozunk, sikerélményeikből töltekezünk, építkezünk. Tevékenységük legfontosabb eleme az összefogásra serkentés, szülő-szülő közötti kapcsolat kialakítása gyermekeink érdekében. Minden igyekezetünkkel azon munkálkodunk, hogy Egyesületünk által olyan programokat szervezzünk a nagyváradi szülők és gyermekek számára, amelyek újdonságnak számítanak városunkban. Természetesen nyitottak vagyunk a közös gondolkodásra is más egyesületekkel, sikeres partneri viszony kialakítására célunk eléréséhez. A legnagyobb hangsúly Egyesületünk esetében a szülőkön van: tájékoztatás, szakmai tanácsadás, rendezvények szervezése, segítség nyújtás formájában. Fontosnak tartjuk a kimondottan családközpontú események szervezését, közösségi élményt biztosítani a szülői, nagyszülői nagyváradi magyar közösségnek. Kedveljétek, szeressétek, támogassátok Egyesületünket, hisz értetek, értünk jött létre! :)

Az Ovisuli Egyesület alapítói:

Pető Dalma - elnök
Csikos Rolland - alelnök
Herman Noémi - titkár

06/09/2026
🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️📅 Ma délután egy fergeteges, vidám és tartalmas családi ...
05/09/2026

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️

📅 Ma délután egy fergeteges, vidám és tartalmas családi rendezvényre várunk kicsiket és nagyokat a Körös-parti övezetbe, a Garasos híd és a Szent László híd közé! 🎈

🚪 Kapunyitás: 15 óra

👉 Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat egy vidám, közös délutánnal! 🎉

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad

🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

📣 Körös-parti Parti: családi mozizással📽 zárjuk rendezvényünket. A Székely legendárium Nagyváraddal kapcsolatos meséiből...
04/09/2026

📣 Körös-parti Parti: családi mozizással📽 zárjuk rendezvényünket. A Székely legendárium Nagyváraddal kapcsolatos meséiből vetítünk egy órán keresztül.

👉 Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat egy vidám, közös délutánnal! 🎉

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad

🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

📣 A Körös-parti Parti szervező csapata és partnerei! 👉Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a...
02/09/2026

📣 A Körös-parti Parti szervező csapata és partnerei! 👉Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat egy vidám, közös délutánnal! 🎉 Szeretettel várunk benneteket!

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

📰
https://biharinaplo.ro/cikk/kozelet/koros-parti-partival-bucsuztatjak-a-nyarat-es-keszulnek-az-iskolakezdesre-131693

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad

🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

📣 Körös-parti Parti: Gyuri bohóc lufibohóc 🤡 Nagyváradra érkezik.☝️Ne maradj le Te sem, hiszen szeptember 5-én 🤡bohóc- é...
02/09/2026

📣 Körös-parti Parti: Gyuri bohóc lufibohóc 🤡 Nagyváradra érkezik.☝️Ne maradj le Te sem, hiszen szeptember 5-én 🤡bohóc- és bűvészshowal, 🍬cukorágyúval, majd azt követően egy órán keresztül 🎈lufihajtogatással vár benneteket!

👉 Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat egy vidám, közös délutánnal! 🎉

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad

🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️📅 Szeptember 5-én, szombaton fergeteges, vidám és tartal...
31/08/2026

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️

📅 Szeptember 5-én, szombaton fergeteges, vidám és tartalmas családi délutánra várunk kicsiket és nagyokat a Körös-parti övezetbe, a Garasos híd és a Szent László híd közé! 🎈

🚪 Kapunyitás: 15:00 óra

🥞 16 órától finomsággal is készülünk a gyerekeknek: a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete ingyenes palacsintával kedveskedik a kicsiknek. ❤️😋

👉 Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat egy vidám, közös délutánnal! 🎉

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad

🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️🎭 A délután egyik különleges programjaként fellép a Szig...
29/08/2026

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️

🎭 A délután egyik különleges programjaként fellép a Szigligeti Színház Lilliput Társulata, akik „A tyúk, aki soha nem adta fel” című bábszínházi előadással varázsolják el a közönséget. 🐔✨

📅 Szeptember 5-én, szombaton fergeteges, vidám és tartalmas családi délutánra várunk kicsiket és nagyokat a Körös-parti övezetbe, a Garasos híd és a Szent László híd közé! 🎈

🚪 Kapunyitás: 15:00 óra

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

👉 Gyertek el, hozzátok a családot és a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat egy vidám, közös délutánnal! 🎉

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad

🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️📅 Szeptember 5-én, szombaton egy fergeteges, vidám és ta...
26/08/2026

🎉 Zárjuk együtt a nyarat, és hangolódjunk az iskolakezdésre! 🎒☀️
📅 Szeptember 5-én, szombaton egy fergeteges, vidám és tartalmas családi délutánra várunk kicsiket és nagyokat a Körösparti övezetbe, a Garasos híd és a Szent László híd közé! 🎈Kapunyitás: 15:00 óra

😎 A részletes programot itt találod:
https://www.facebook.com/events/1430275225588069

👉 Gyertek el, hozzátok a családot, a barátokat, és zárjuk együtt a nyarat! 🎉

🌷 Szervezők: Nagyváradi RMDSZ • Összefogás Nagyváradért Egyesület • Ovisuli Egyesület • Partium Alapítvány • RMDSZ Nőszervezet Bihar megye és Nagyvárad
🌷 Támogató: RMDSZ Communitas Alapítvány

❤️🙏❤️
24/08/2026

❤️🙏❤️

Address

Oradea

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Ovisuli Egyesület posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Ovisuli Egyesület:

Shortcuts

Share