A „psallite” szó a latin psalm (=zsoltár) szóból ered. Jelentése: zsoltározzatok, énekeljetek. zsoltár 4-ik verse így szól: „Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!” A Psallite ezt teszi megalakulása óta: rendszeresen végzi a zenei szolgálatot a vasárnapi ifjúsági szentmiséken - amit azóta is elsődleges feladatunknak és kötelezettségünknek érzünk. Székhelyünk a csíkszere
dai Szent Kereszt főplébánián található. A templomi szolgálat mellett, a közösség számtalan felállásban és számtalan helyen vállalt evangelizációs és dicsőítő koncerteket Erdélyben. Természetesen a mai napig koncertezünk Erdély szerte és külföldön is. Hisszük, hogy a zenénk által meg tudunk szólítani keresztény és nem keresztény fiatalokat egyaránt, akiknek így megmutathatjuk a keresztény erkölcsös élet eme modern, szórakoztató formáját is. Közösségünk az évek alatt folyamatosan változott és változik, de Krisztus központú közösségként próbálunk élni, imádkozni, szolgálni és szórakozni. Minden egyes Psallite tag formálja a közösséget és nevelődik általa.
„Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk, nem veszítjük el bátorságunkat.” 2Kor 4,1
The word “psallite” comes from the latin psalm word. Meaning: sing psalms, or just sing. psalm 4th verse says: “Praise him with tambourines and dancing, praise him with strings and pipes!” The Psallite makes this since its forming: performs the musical service orderly on the Sunday youth mass - what we feel our primary task and our obligation since then. Our home is the Holy Cross main-parish, in Csíkszereda. Beside the church service, the community undertaken many concerts, with evangelisation and worship purpose in Transylvania in countless line-up. Of course we give concerts nowadays also in Transylvania and abroad. We believe it, that our music accross we can to call Christian and not Christian young persons equally, who we may show this modern, entertaining form of the Christian moral life so. Our community changed continuously under the years and changes, but with Christ we try to live as a community, to pray, to serve and to have fun. Each single member of Psallite forms the community and evolve by it.
“Such by God's mercy is our ministry, and therefore we do not waver.” 2Cor 4,1