Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hivatalos Facebook-oldala. Magyarnak lenni jó! rajzpályázat gyerekeknek) és országos (pl. Mikó Imre Terv konferencia) szervez.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrehozását 2003-ban kezdeményezték a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) szatmárnémeti rendkívüli Közgyűlésén. Az alapítók szándéka szerint az EMNT a területi reprezentativitás és az autonómia ügye iránti elkötelezettség szempontjai szerint létrejött parlament-típusú szerveződés, amely elvi állásfoglalásaival és a tisztségviselői által megjele

nített álláspontokkal az erdélyi magyar autonómiák ügyét hivatott képviselni. Az EMNT alapvető célja az, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyar nemzeti közösség törekvéseinek megvalósításához, jogainak és érdekeinek védelméhez, a civil szféra, a demokrácia, a jogállamiság és a politikai pluralizmus megszilárdulásához, a régiók gazdasági, szociális, kulturális és intézményi fejlődéséhez. A 2008-ban újraalakult közéleti-politikai mozgalom célként tűzte ki egy hatékony cselekvésre képes hálózat létrehozását, amely az elvi döntéseket közelebb tudja vinni a közösséghez. Mindezek jegyében az EMNT közel harminc településen létrehozta területi szervezeteit és a Demokrácia Központokat. Az EMNT irodahálózatának több feladata van: segít a magyar állampolgársághoz szükségek iratok összeállításában; számos helyi (pl. Kolozsvári Magyar Napok, Brassói Magyar Napok) kulturális rendezvényt, valamint fórumokat (pl.

A hatóságok úgynevezett „kifárasztásos módszere” jól ismert, annak brutalitása viszont szintlépést jelent. A rendszervál...
30/05/2026

A hatóságok úgynevezett „kifárasztásos módszere” jól ismert, annak brutalitása viszont szintlépést jelent. A rendszerváltás óta eltelt időszakban többször jártak el jogfosztó módon más egyházi vagy közösségi ingatlan esetében is, de általában tartózkodtak az erőszak és a rombolás eszközének bevetésétől. Nem szabad hagynunk, hogy ez gyakorlattá váljon.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége megdöbbenéssel és mély felháborodással szemléli a nagyváradi premontrei rendház körül kialakult helyzetet, és minden rendelkezésére álló eszközzel azon lesz, hogy a nemzetközi fórumok és

20/05/2026

⬛️ RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS ⬛️

Mély fájdalommal értesültünk dr. CSAPÓ I. JÓZSEF, korábbi parlamenti képviselő, szenátor, a Székely Nemzeti Tanács első elnökének halálhíréről.

Dr. Csapó I. József közéleti szerepvállalása során mindvégig erdélyi magyar közösségeink jogos önrendelkezési törekvéseinek elvhű és következetes képviselője volt. Nemcsak szerzőként jegyezte A romániai magyarság – autonóm nemzeti közösség című kötetet, hanem az ő vezetése alatt – és az SZNT szakmai műhelyeiben – született meg az autonómiastatútum tervezete is, amely 2004-ben először került benyújtásra Románia parlamentjében.

Halálával az önrendelkezés ügyét zászlajára tűző tábor is szegényebb lett.

Emlékét megőrizzük!

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége búcsúzik a tragikus hirtelenséggel elhunyt TAKÁCS CSABÁTÓL, az RDMSZ...
05/05/2026

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége búcsúzik a tragikus hirtelenséggel elhunyt TAKÁCS CSABÁTÓL, az RDMSZ egykori alapítójától és ügyvezető elnökétől.

Takács Csaba teljes közéleti szerepvállalásával bizonyította, hogy elkötelezett szolgálója volt közösségünknek. Tudása, bölcsessége és széles látóköre azon kivételes személyiségek közé emelte, akik képesek voltak erdélyi magyar sorskérdéseinket a maguk összetettségében szemlélni, közösségi kihívásainkra pedig megoldásokat találni. Kivételes jellemének egyik sajátossága volt, hogy munkáját nem a nyilvánosság múlandó fényében, sokkal inkább a háttérben meghúzódva végezte. Számára nem a szereplés, hanem a valódi cselekedet jelentette az értékálló eredményt. Halálával teljes erdélyi és Kárpát-medencei közösségünk lett szegényebb.

Emlékét megőrizzük.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége

Itt és most címmel rendeztek szimpóziumot Tőkés István születésének 110. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns ...
01/05/2026

Itt és most címmel rendeztek szimpóziumot Tőkés István születésének 110. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) dísztermében 2026. április 28-án délelőtt, koradélutánba hajlóan.

Itt és most címmel rendeztek szimpóziumot Tőkés István születésének 110. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) dísztermében 2026. április 28-án délelőtt, koradélutánba hajlóan.A rendezvényre összegyűlt családtagokat, egyházi szemé

Itt és most címmel rendeznek szimpóziumot Tőkés István születésének 110. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns ...
26/04/2026

Itt és most címmel rendeznek szimpóziumot Tőkés István születésének 110. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében 2026. április 28-án, kedden 9 órától.

Itt és most címmel rendeznek szimpóziumot Tőkés István születésének 110. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében 2026. április 28-án, kedden 9 órától.Az esemény a házigazdák és szervezők köszöntőjével, illetve a szimpózium m

Mátis Jenő, az EMNT országos alelnöke az AGORA LIVE műsorában 👉 a magyarországi választási eredményekről és ezek hatásár...
20/04/2026

Mátis Jenő, az EMNT országos alelnöke az AGORA LIVE műsorában 👉 a magyarországi választási eredményekről és ezek hatásáról a román–magyar kapcsolatokra, az RMDSZ-re, az RMDSZ és Viktor Orbán kapcsolatára, valamint az RMDSZ és a Tisza közötti viszonyra.

1 like. "AGORA Live cu Tiberiu Fărcaș. Invitat Matis Jeno, fost deputat UDMR 1992-2000 si vicepreședinte CNMT"

12/04/2026
02/04/2026

Mátis Jenő, az EMNT országos alelnöke, a Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakbizottság elnöke a nemrég elfogadott költségvetésről és aktuális gazdasági kérdésekről beszélt az Erdélyi Figyelő műsorában.

Address

Budapesti (Suceava) Utca 17 Szám
Cluj-Napoca
400219

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács:

Share