13/07/2026
🎓 Lezárult egy újabb tanév a Közösségi Kollégiumban!
Egy újabb év, amely tele volt közös élményekkel, közösségépítéssel és fejlődéssel. Büszkék vagyunk arra, hogy a Közösségi Kollégium idén is otthont adhatott olyan egyetemistáknak, akik nemcsak tanulmányaikban, hanem a kolozsvári magyar közösség életében is aktív szerepet vállalnak.
A Közösségi Kollégiumot 2019-ben hozta létre a Magyar Ifjúsági Központ a kolozsvári Mócok útja 75. szám alatt. A program célja, hogy ingyenes lakhatást biztosítson azoknak az egyetemistáknak, akik önkéntes munkájukkal és közösségi szerepvállalásukkal hozzájárulnak környezetük fejlődéséhez.
A kollégium azonban sokkal több, mint egy lakhatási program. A bent lakók rendszeresen vesznek részt közösségépítő programokon, együtt fedezik fel Kolozsvárt, közös élményeket gyűjtenek, miközben megtapasztalják az együttműködés, a felelősségvállalás és az egymásra figyelés erejét. Az épület, amely egykor a kolozsmonostori magyar közösség fontos találkozóhelye volt, most ismét élettel telt meg, és továbbra is a közösség szolgálatában áll.
Külön öröm számunkra, hogy a kollégium lakói így nyilatkoznak:
💬 „A közösségi koliban lakni nekem azt jelenti, hogy sosem érzem magam egyedül. Jó tudni, hogy a nap végén mindig várnak olyan emberek, akik megértenek, meghallgatnak, vagy csak leülnek mellém egy csendes öt percre. Itt olyan kapcsolatok születnek, amik tényleg számítanak, hosszú távon is. Emiatt érzem azt, hogy ez a hely kicsit több, mint kollégium, inkább egy biztonságos, meleg háttér az egész egyetemi élethez.” - Sándor Andrea
Ezúton is szívből gratulálunk minden végzősnek, aki idén sikeresen befejezte egyetemi tanulmányait, különösen azoknak a fiataloknak, akik a Magyar Ifjúsági Központ közösségében és a Közösségi Kollégium életében is aktívan tevékenykedtek. Sok sikert kívánunk az előttetek álló új fejezethez!
Külön öröm volt látni azt is, hogy a Közösségi Kollégium lakói egy megható meglepetéseseménnyel köszöntötték a végzősöket. Ezen alkalom ismét megmutatta, hogy a kollégium nem csupán lakóhely, hanem egy olyan közösség, ahol figyelnek egymásra, együtt ünnepelnek, és együtt zárják le életük fontos mérföldköveit.
Köszönjük minden lakónak, partnerünknek és együttműködő szervezetnek, hogy hozzájárulnak a projekt sikerességéhez!