Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Moldvai Csángómagyarok Szövetsége A szervezet célja a moldvai csángómagyar közösség képviselete és érdekeinek védelme.

Elkezdődött a kisiskolások oktatása a bákói Magyar Házban!Ezen a héten tartottuk az első délutáni foglalkozásokat a Bákó...
10/10/2026

Elkezdődött a kisiskolások oktatása a bákói Magyar Házban!

Ezen a héten tartottuk az első délutáni foglalkozásokat a Bákói Magyar Házban, ahol a 0–IV. osztályos gyerekek az iskolai órák után együtt töltik a délutánt.
A napok során magyar nyelvű foglalkozásokon vesznek részt, játszanak, kézműveskednek, és közös élményeket szereznek. A délutáni program része a meleg ebéd is.

Az első alkalmak az ismerkedésről és az összeszokásról szóltak. Örülünk, hogy a program már az első héten sikeresen elindult. Célunk, hogy a gyerekek egy barátságos, támogató közösségben tölthessék a délutánjaikat, ahol a tanulás, az alkotás és az együtt töltött idő egyaránt fontos szerepet kap.

A következő hetekben folytatjuk a közös munkát, és újabb tartalmas délutánokkal várjuk a gyerekeket a bákói Magyar Házban.

📚 Gyógypedagógiai képzés pedagógus kollégáink számáraA gyermekek fejlődésének megértése és az egyéni szükségleteikhez ig...
09/10/2026

📚 Gyógypedagógiai képzés pedagógus kollégáink számára

A gyermekek fejlődésének megértése és az egyéni szükségleteikhez igazodó támogatás minden pedagógus munkájában fontos szerepet játszik.

A képzést meghívott szakemberünk, Molnár Réka gyógypedagógus tartja, aki szakmai tudásával és tapasztalataival segíti a résztvevőket a különböző fejlődési sajátosságok és a gyermekek egyéni szükségleteinek jobb megértésében.

A képzés során számos fontos témát érintünk, többek között az ADHD-t, a sajátos nevelési igényeket (SNI), az autizmus spektrumzavart, a tanulási és magatartási nehézségeket, a figyelem- és koncentrációs problémákat, a beszéd- és nyelvi fejlődés zavarait, valamint a részképességzavarokat, például a diszlexiát, a diszgráfiát és a diszkalkuliát. Szó esik a szociális és kommunikációs készségek fejlődéséről, az érzelmi és viselkedésszabályozási nehézségekről is egyaránt. Kiemelt figyelmet kap annak megértése, hogy ezek a sajátosságok miként befolyásolhatják a gyermekek tanulását, viselkedését, kommunikációját és közösségbe való beilleszkedését.

A képzés célja, hogy a pedagógusok bővítsék szakmai ismereteiket, gyakorlati szempontokat és módszereket ismerjenek meg, valamint olyan eszközökkel gazdagodjanak, amelyek segítségével még hatékonyabban támogathatják a különböző igényű gyermekeket. Fontos, hogy felismerjük és megértsük az egyéni különbségeket, hiszen minden gyermek más ütemben fejlődik, és másfajta támogatásra lehet szüksége.

Hisszük, hogy a folyamatos szakmai fejlődés, a tapasztalatcsere és a nyitott, elfogadó szemlélet hozzájárul ahhoz, hogy minden gyermek a saját szükségleteinek megfelelő figyelmet és támogatást kapjon. 💚

Köszönjük a 26 résztvevő pedagógus kollégának az érdeklődést és az aktív részvételt, Molnár Rékának pedig a szakmai tudás megosztását!

A Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál idén immár 13. alkalommal várta a résztvevőket, ahol a tánc, a zene, a hagyományőrz...
09/10/2026

A Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál idén immár 13. alkalommal várta a résztvevőket, ahol a tánc, a zene, a hagyományőrzés és a gasztronómia is fontos szerepet kapott. Egy ilyen sokszínű rendezvény megvalósításához pedig sok segítő kézre van szükség.
Örömünkre szolgált, hogy a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola diákjai is velünk tartottak, és munkájukkal segítették a fesztivál lebonyolítását. Lelkesedésükkel és segítségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény programjai gördülékenyen valósuljanak meg.

Köszönjük, hogy időtöket és energiátokat a fesztiválra szántátok, és aktívan hozzájárultatok a XIII. Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál sikeréhez!

Jövőre is várunk nagy szeretettel!

Vásári játékok a Csángó Tánc és Hujjogató FesztiválonA Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál gyermekközpontúsága nem csupán...
08/10/2026

Vásári játékok a Csángó Tánc és Hujjogató Fesztiválon

A Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál gyermekközpontúsága nem csupán a színpadi gálaműsorban mutatkozik meg, amely kimondottan a gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok előadásait tárja a közönség elé, hanem abban is, hogy a fesztiválra érkező gyermekeknek (akik a résztvevő embertömegnek csaknem a felét teszik ki) reggeltől a néptáncgáláig terjedő időben játékos programokat, vásári játékokat is biztosítanak a szervezők. A korábbi évek gyakorlatát folytatva, 2026-ban immár tizedik alkalommal vállalták a fesztiválon a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete játékmesterei a gyermekfoglalkoztató programok levezetését, impozáns játékparkjukkal, amelybe leleményesen beépítették az MCsMSz népi kézműveseit is, a maguk hagyományos tárgyalkotó (Casu Magdó, pusztinai kosárkötő és Katyi Gyula, klézsei fazekas) műhelyeikkel. Az esemény lebonyolításában játékmesteri és segítői feladatkörben aktívan részt vettek a szövetség pedagógusai és a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános iskola tanárai is.

Hálásan köszönjük a gyerekek nevében is az önzetlen, jókedvvel végzett szolgálatot a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete csapatának! Találkozzunk 2027-ben is!

Kalagoriak a csíkszentmiklósi termésnapon2026 október harmadikán ismét nagyszabású kulturális program zajlott a Hargita-...
06/10/2026

Kalagoriak a csíkszentmiklósi termésnapon

2026 október harmadikán ismét nagyszabású kulturális program zajlott a Hargita-megyei Csíkszentmiklóson. Az eseményre - idén először - meghívást kapott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége is. A Szövetség pedig a kötelékében működő lujzikalagori Csárdáska Hagyományőrző Csoportot delegálta, melynek vezetője Varga Felicia. A tizenöt fős küldöttség - amelyet erre az alkalomra Réti Rozália, az MCsMSz alelnöke is elkísért - a Nemzetek Konyhája nevű gasztronómiai programban vett részt, amelynek keretében hagyományos füstölt húsos, borcsos levest készítettek. A napi programnak része volt korán reggel egy rezesbandás faluébresztő, aztán egy a fiatalokért bemutatott - értelemszerűen magyar nyelvű - szentmise, amelyen az igencsak korán kelt és hajnalban utazott moldvaiak is részt vettek, majd a futballpálya melletti szabadtéri színpadon következett az esti szüreti bál elővezetéseképpen a csőszök felvonulása és néptáncbemutatója. Később további néptáncegyüttesek, népdalkörök és énekesek léptek fel, miközben a kulináris részlegen tizenhat különböző ételkülönlegesség fortyogott már a szervezők által biztosított bográcsokban. Az ételeket háromtagú zsűri értékelte (Benedek Árpád, Gyergyószentmiklós Gasztronómiai Nagykövete, valamint a magyarországi Hajduk Zoltán, az Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend Gasztronómiai Nagykövete, a kolbászkészítés Guiness rekordere és Szilágyi Gábor, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakács Válogatottjának tagja, mindhárman számos hazai és nemzetközi gasztronómiai verseny díjazottjai), melynek következtében a kalagoriak meghívást kaptak a decemberben Gyergyószentmiklóson immár tizenötödik alkalommal megszervezendő Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra! A bizottság külön értékelte, hogy a csángómagyarság képviselői a rendezvény ideje alatt mindvégig színpompás népviseletben voltak és az asztalt is minden részletében hagyományos módon terítették, saját készítésű kalácsot és gyümölcsöket is hoztak - ez utóbbiakat párlat formájában is.
A napot rock-koncert, majd az ilyenkor szokásos, hajnalig tartó szüreti bál koronázta meg, de ezt a moldvai küldöttség már nem várta meg. A hajnal óta tartó utazás és vidám, de mégiscsak fárasztó munkavégzés után a csoport villámlátogatást tett Csíksomlyón, a kegytemplomban, hálát adni Máriának és a további támogatását kérni, majd a jól végzett munka örömével hazatért.

Az MCsMSz ezúton is köszöni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesületnek és a Csíkszentmiklósi Közbirtokosságnak a meghívást és a szíves vendéglátást.

05/10/2026

A tizenharmadik Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál színes eseményeit (vásári játékok, népi kézművesség, gyermek néptánc gála, táncház, hagyományos ételek sütése-főzése) és remek hangulatát igyekszik megragadni és bemutatni ez a kis videó montázs.

Részletek bővebben az MCsMSz facebook oldalán látható képes beszámolókban.

Hagyományos gasztronómia a Csángó Tánc és Hujjogató FesztiválonA hagyományőrzés mára már sokak számára a népzene, néptán...
02/10/2026

Hagyományos gasztronómia a Csángó Tánc és Hujjogató Fesztiválon

A hagyományőrzés mára már sokak számára a népzene, néptánc, népdalok megőrzését és (főleg) színpadi környezetben való bemutatását jelenti, holott az a hagyományos népi életforma minden összetevőjének együttes őrzését és művelését jelenti, lehetőleg a mindennapokban is! Ennek megfelelően a Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál is szélesebbre nyit, a színpadi műsor és táncház valamint a magyar nyelvű szentmise mellett a kínálatnak egyik fontos eleme a hagyományos csángómagyar gasztronómia bemutatása is. Az egyes falvak csoportjai otthonról hozzák magukkal az összetevőket és a helyszínen a szervezők által biztosított szabadtéri tűzhelyeken maguk készítik el kalákában a finomabbnál finomabb hagyományos ételeket, amelyekből a teljesség igénye nélkül megemlítendők a különböző húsos illetve kásás geluskák, a lakodalmi szokásokhoz kapcsolódó ún. becsületes geluska, mindenféle borcsos (savanyú) levesek (a tengermelléki Ojtoz küldöttsége idén is megfőzte a szokásos és nagyon népszerű hallevest), málé juhtúróval vagy anélkül, különböző tokányfélék (a kecskehúsnak idén különösen nagy sikere volt!), szilvásgombóc, piroska (diós barátfüle), bélesek, kisebb-nagyobb hagyományos kalácsok és az újabb korok divatjainak megfelelő sütemények is. Az ezek elkészültéig zakuszkát, lekvárokat, szalonnát, szezonális gyümölcsök özönét fogyasztották el a résztvevők a szervezők által biztosított gajcsánai kenyérrel, a felnőttek pedig egy-egy pohár szigorúan házi készítésű szíverősítőt is fogyasztottak még hozzá, hangulatfokozó-képpen.

Csángómagyar gyermekek néptáncfesztiválja MagyarfalubanA Moldvai Csángómagyarok Szövetsége nagyrendezvényei közül a Bákó...
01/10/2026

Csángómagyar gyermekek néptáncfesztiválja Magyarfaluban

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége nagyrendezvényei közül a Bákó-megyei Magyarfaluban idén szeptember 26-án immár tizenharmadik alkalommal megszervezett Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál az egyetlen, amely a moldvai csángómagyar gyermek néptánccsoportoknak biztosítja a színpadi fellépés lehetőségét és az igazi sikerhez nélkülözhetetlen felnőtt közönséget.

A nagy nap délelőttjén a helyi kultúrotthonban, a tömeg szeme elől rejtve zenekaros táncpróbák zajlottak, majd következett az öltözködés-készülődés, a gyermekek felnőtt hagyományőrzők segítségével lelkesen fonták a gecákat, kötötték a csodásan hímzett ingecskék bezeréit, a katrincákat-bernyéceket. Ebéd után pedig elkezdődött a színpadi gálaműsor, amelyben 14, helyi hagyományőrzők által oktatott gyermek- és ifjúsági néptánccsoport, több mint 200 táncos lépett fel:

Magyarfalusi gyermek néptánccsoport (2-5 osztályosok) - oktató Jakab Liliána
Forrófalvi gyermek néptánccsoport - oktató: Cochior Claudia
Trunki és ferdinándújfalusi gyermek néptánccsoportok - oktatók: Ghiur Paulina és Ghiur Diana Gabriela
Lujzikalagori gyermek néptánccsoport - oktató: Varga Felicia
Csík falusi gyermek néptánccsoport - oktató: Matei Lenuta
Lészpedi gyermek néptánccsoport - oktató: Ignat Genoveva
Bogdánfalvi gyermek néptánccsoport - oktató: Bulai Angelica
Klézsei gyermek néptánccsoport - oktató: Gherguta Cristina
Lábnyiki gyermek néptánccsoport - oktató: Bacoi Gabriel
Kosteleki gyermek néptánccsoport - oktató: Vaszi Levente
Külsőrekecsini gyermek néptánccsoport - oktató: Farcas-Baba Mária
Magyarfalusi ifjúsági néptánccsoport - oktató: Jakab Liliána
Szeret Néptáncegyüttes, Bákó - oktatóik: Botezatu Isabela és Kádár Elemér

A gála első felében több olyan csoport is színpadra lépett, amelyiknek ez volt a legelső színpadi megmutatkozása, de az apró táncosok a hiányzó rutint bőven pótolták bátorsággal, lelkesedéssel, jó kedvvel, nem utolsó sorban tudással, a színvonalra igazán nem lehetett panasz. A gála második felében fellépő fiatalok pedig immár az ország bármelyik színpadán megállják a helyüket, és nagyobb részük ezt már bizonyította is a különböző fesztiválokon. Mindezekért ezúton is köszönet és gratuláció illeti a csoportokat vezető és felkészítő hagyományőrzőket!

A gálaműsort követően a színpadot átvették a muzsikusok - az MCsMSz hangszeres népzeneoktatási programjának tanárai és tanítványaik legjobbjai, a Moldvai Ifjúsági Zenekar és a hagyományos moldvai népi tánczenét még mindig őrző rădoaia-i zenészek, a téren pedig több órán át tartó táncházra került sor!

30/09/2026

A magyar népmesekincs ősi - szóbeli - hagyománya a folklórkutatás kezdeteitől a szakemberek figyelmének középpontjában áll. Az elmúlt százötven évben óriási írott irodalma is keletkezett, az élő szóval mondott mese kultúrája pedig napjainkban éppen a reneszánszát éli. Felettébb örvendetes módon a moldvai Csángóföldön ma is köztünk élnek azok az ízes nyelvjárásban mesélő mesemondók, akik a közelmúltig mesebeli öreganyóként-öregapóként maguk köré gyűjötték a csillogó szemű hallgatóságot és ha arra alkalom adódik, akár ma is elrepítenek a hol volt, hol nemvolt országba, megtanítanak furfanggal, leleménnyel, állati és emberi segítséggel, igaz, tiszta szívvel a végsőkig kitartani az igazság mellett és végül mindig elnyerni a megérdemelt jutalmat!

A magyar népmese napja alkalmából létrehozott kisfilmünkben Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző, a Népművészet Mestere mesél.

XIII. Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál, MagyarfalubanA közel másfél évtizedes hagyománynak megfelelően Szent Mihály na...
29/09/2026

XIII. Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál, Magyarfaluban

A közel másfél évtizedes hagyománynak megfelelően Szent Mihály napjához közeledvén, 2026. szeptember 26-án ismét - immár tizenharmadik alkalommal - sorra került a Bákó-megyei Magyarfaluban a Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál amely a moldvai csángómagyar gyermek néptánccsoportoknak biztosítja a színpadot és a felnőtt közönséget.

Az egykori őszi sokadalmak hangulatát idéző szabadtéri tömegrendezvényre harminc különböző településről a becslések szerint kb. ezer ember jött el, gyermekek, ifjak, örökifjak vegyesen. Reggel korán a szervezők és a házigazdák - akik az előző két napban gyorsan, összeszokottan, jó hangulatban készítették elő a helyszínt - még megtették az utolsó simításokat, aztán kilenc óra után elkezdtek érkezni a résztvevők, akiket a helyszín bejáratánál szeretettel, kaláccsal és a hűvös reggelen igencsak jóleső forró teával vártak az önkéntesek.

Miután mindenki megérkezett és a felnőttek megtették az előkészületeket a későbbi sütés-főzéshez, tíz órára mindenki átvonult a falu Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templomába, ahol ft. Mariut Felix és ft. Varga Andrei plébános atyák jóvoltából magyar nyelvű szentmisére került sor. A folytatásban aztán ínycsiklandozó illatok felhője borította be a falut, amint a harminc tűzhelyen készült a sok-sok hagyományos finomság, miközben a Tündérvár Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete jóvoltából pörgött a népi játszótér és zajlott az ügyességi csapatjátékok versenye a gyermekcsoportok számára. Ebben aktívan részt vettek a moldvai magyar nyelvoktatási program pedagógus-önkéntesei és népi kézműves mesterei mellett a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola tanárai is, akik vendégként érkeztek a rendezvényre. A kultúrotthonban, a tömeg szeme elől rejtve zenekaros táncpróbák zajlottak, a gyermekek felnőtt hagyományőrzők segítségével lelkesen fonták a gecákat, kötötték a csodásan hímzett ingecskék bezeréit, a katrincákat-bernyéceket!

A gyermek néptánccsoportok gálaműsorát megelőzően Polgár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és beszámolt a nemrégiben lezajlott budapesti útjának eredményeiről, nevezetesen Magyarország Kormányának ígéretéről, hogy folytatódik az MCsMSz sokrétű tevékenységének finanszírozása. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében Gyombolai Péter Vince konzul mondott beszédet, amelyben méltatta a moldvai csángómagyarság kulturális értékeit, azoknak támogatását pedig a mindenkori kormányok kötelességének, a “magyar kulturális DNS védelmének” nevezte. Végül a házigazda önkormányzat nevében szólt a rendezvény résztvevőihez Gál Alina polgármester is, aki korábban néptáncosként és műsorvezetőként is számtalanszor állt már a magyarfalusi pázsint színpadán, és választott elöljáróként az egyre erősebb, öntudatosabb csángómagyarság szimbóluma lett.

Egy óra tájban elindult a gasztronómiai szomszédolás és a korábban még csordultig töltött bográcsok villámgyorsan kiürültek, miközben egyre jobb lett az amúgy is igen kiváló hangulat. Kettőkor pedig elkezdődött a színpadi gálaműsor: az MCsMSz nagyrendezvényei közül az egyetlen, amely a gyermek néptánccsoportok legjavát vonultatja fel, s amelyben a csángómagyar gyerekek szüleik, nagyszüleik és a rengeteg ismeretlen ismerős szeme láttára számot adnak arról a hagyományőrző munkáról, amit egész évben végeznek a maguk falujának Magyar Házában, hagyományőrző oktatóik vezetésével. A gálaműsorban felléptek a magyarfalusi legkisebb néptáncosok, a forrófalvi, trunki, ferdinándújfalusi, lujzikalagori, csíki, lészpedi, bogdánfalvi, klézsei, lábnyiki, kosteleki és külsőrekecsini gyermek néptánccsoportok, valamint a magyarfalusi ifjúsági csoport és a bákói középiskolákban tanuló fiatalokból verbuválódott Szeret Néptáncegyüttes is (14 fellépő csoport, több, mint 200 táncos!). A gála első felében több olyan csoport is színpadra lépett, amelyiknek ez volt a legelső színpadi megmutatkozása, de a lelkesedésre, jó hangulatra és egyáltalán a színvonalra igazán nem lehetett panasz. A gála második felében fellépő fiatalok pedig immár az ország bármelyik színpadán megállják a helyüket. Ezért ezúton is köszönet és gratuláció illeti a csoportokat vezető és felkészítő hagyományőrzőket!

A gálaműsort követően a színpadot átvették a muzsikusok - az MCsMSz hangszeres népzeneoktatási programjának tanárai és tanítványaik legjobbjai, a Moldvai Ifjúsági Zenekar és a hagyományos moldvai népi tánczenét még mindig őrző rădoaia-i zenészek, a téren pedig több órán át tartó táncházra került sor, amelyben a helyiek és a székelyföldi nagycsaládosok mellett még távolkeleti vendégeket is felfedezhettek a figyelmes szemlélők. Sötétedéskor aztán mindenki összeszedte a cókmókját és elindult haza. Az immár rutinos házigazdák és segítőik pedig rekord-gyorsan eltakarították az utolsó nyomokat is, az egész vidám és tartalmas rendezvénynek csak az emléke maradt, de az ismét elkíséri a résztvevőket egy évig, a következő, tizennegyedik tánc és hujjogató fesztiválig.

Az MCsMSz ezúton is köszöni az eseményt munkájával támogató kollégáknak és önkénteseknek (magyarfalusi, klézsei, zapodiai fiataloknak, valamint a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola diákjainak) az előkészületek, lebonyolítás és végül az eltakarítás során végzett önzetlen és nélkülözhetetlen munkát!

Address

Bulevardul Unirii Nr. 44b
Bacau
600192

Opening Hours

Monday 09:00 - 17:00
Tuesday 09:00 - 17:00
Wednesday 09:00 - 17:00
Thursday 09:00 - 17:00
Friday 09:00 - 17:00

Telephone

0040 234 543886

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Moldvai Csángómagyarok Szövetsége posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Organization

Send a message to Moldvai Csángómagyarok Szövetsége:

Shortcuts

Share