26/08/2025
1 nap múlva indulunk mi is az éves turánkra, tisztelet a hősöknek!
Augusztus 2️⃣6️⃣.
A második világháború folyamán, 1944-ben ezen a napon érte el az első ellenséges szovjet katona a történelmi magyar határt.
Azóta Úzvölgye mélyen bevésődött a székely-magyar köztudatba, de oly kevesen tudják, hogy van egy hasonló sorsú völgy Úzvölgyétől északra, a történelmi magyar határ mentén, a neve Csobányos. Akárcsak az Úz-völgyében, egykoron itt is település állott. Erről ugyan kevesen beszélnek, de ezt a völgyet is augusztus 26-án érte el az első ellenséges szovjet katona. Mi több, míg Úzvölgy telep védelme két és fél óra alatt összeroppant, Csobányost csaknem másfél napon át tartják a tizenhármasok.
A völgyet a kiváló zászlóaljparancsnok, a Don-kanyart is megjárt Szabolcs András százados védte a négy századból álló erdővidéki 13-as székely határőreivel. Kik is voltak ezek a székely határőrök? Az első világháborút megjárt, esetekben hatvan éves (mint például a bodosi Gálicza Géza őrmester) harcedzett székely hadastyánok és ezek fiai, az 1924-ben és 1925-ben született fiatal legények, akiket a népnyelv úgy emleget, hogy „a leventekatonák”. Olyan nagyszerű katonák harcoltak Csobányosban, mint az első világháborút is végig szolgáló bodosi Egyed Géza tartalékos hadnagy, a baróti 13-as zászlóalj 1. századának parancsnoka, és fia, az egykori Mikós diák, Egyed Csaba karpaszományos tizedes, akiről annak idején Incze Pál tanító bácsi - aki maga is 11-es karpaszományos tizedesként Úzvölgyét védte - oly csodálatosan mesélt nekem itt a sepsiszentgyörgyi Jövő utcai lakásán.
Csobányosban harcolt a köpeci ácsmester, a fa- és rímfaragó Benedek Pál is, akinek háborús naplóját Köpec patakától az Inn folyóig címmel dolgoztam fel és adtuk ki.
Hogy milyen lelkülettel védték Csobányost, és ezáltal a székely-magyar hazát, azt Bendek Pál 1944. augusztus 15-én, Csobányosból haza, Blanka lányának írt verséből érezzük át igazán:
Magyaros bércének
Szerpentines utján
Székely fiuk járnak
Harcra készen álván.
Virág illat érzik
Búja ősfü zöldel
Ha ki érsz a szirtre
Be szép ez az őrhely.
Hogyha széttekintünk
Óh mily csodás látvány
Látjuk Árpád vezért,
Fehér lova hátán.
Látjuk mint Héttörzsét,
E helyre vezette
S nekünk unokáknak,
E hazát szerezte.
Lábunk alatt szikla
S régi lövész árkok
Látszik a hősöknek
Honvédő munkájok.
Közülük itt sokan
Csendesen pihennek
S ha székely jár erre
Akkor felfigyelnek.
Felkiáltnak hozzánk
Az örök álmukból
Eképp szolnak hozzánk
Pihenő sirjukból.
Fiak és unokák
A kik itten áltok,
Ne hadjatok veszni
Drága szép hazátok.
Mert mi is küzdöttünk
Hullott piros vérünk
Székely sziklák falán
Mi örökké élünk.
Vitéz kebletek,
Emlékünk hatja át
Védjétek dacosan
Magyaros bérczfalát.
Sok szeretettel Blankának
Édesapádtól.
Az augusztus 26-i „hegyomlást” követően Benedek Pál esküjéhez híven kitartott és nem hagyta ott zászlóalját, amint azt oly sokan tették. Rendezett sorokban Bátosig vonult egységével. A megmaradt székely határőröket 1944. szeptember 14-én Bátoson szervezte újjá a magyar és német hadvezetés. Míg az 1924 és 1925 évben született fiatal határőrök továbbra is az arcvonalban maradtak, az első világháborút is megjárt idős székely határőrök egy részét elbocsátották, a munkaképeseket pedig megfosztották fegyvereiktől, és munkás-zászlóaljat hoztak létre belőlük, mely elsősorban a németek igényeit elégítette ki. Ide osztották be Benedek Pált is, aki egységével Bátostól egészen az Inn folyóig vonult. Közben Magyarországon, Csehországon és Ausztrián átvonulva erődépítéssel, fakitermeléssel és mezei munkákkal foglalkoztak.A nehéz fizikai munkák közepette Pozsony szomszédságában, a nyugat-magyarországi Rajka községben vett papírt és ceruzát a kezébe, és írta meg a zászlóaljának történetét a bátosi átszervezéstől, majd éjszakákon át hűséges krónikásként egészen a fogság utolsó időszakáig naplószerűen folytatta a történések dokumentálását.
📸 Idős 13-as székely határőr altisztek és tisztesek egy hivatásos törzsőrmester társaságában. Balról a negyedik a zalánpataki Préda Márton őrvezető dédnagyapám, aki szintén részt vett a csobányosi harcokban. Fia, ifj. Préda Márton a második világháborúban halt hősi halált, nevét édesapám viszi tovább, aki szintén Préda Márton, és kevesen tudják rólam, hogy a Barna mellett engem is Mártonnak keresztelt egy öreg csikszeredai plébános.
Dicsőség a hősöknek!
