Artmosphere Hungary

Artmosphere Hungary Az Artmosphere egy rajz- és festészeti pályázat, amely 2022 óta ösztönzi a fiatalokat alkotásra és kreatív önkifejezésre.

A verseny három korcsoportban, 8 és 20 év között várja a tehetséges fiatalokat. Minden évben egy izgalmas témát dolgozunk fel.

Bár még csak 13 éves, mégis évek óta sorra aratja a sikereket a különböző művészeti pályázatokon a tehetséges gyulai lán...
29/09/2025

Bár még csak 13 éves, mégis évek óta sorra aratja a sikereket a különböző művészeti pályázatokon a tehetséges gyulai lány 😍

az Alkoss szabadon művészeti pályázaton ötödikes korában az első helyezést érte el a 8-11 éves kategóriában. A kiírás keretében a kedvenc sportélményt kellett megjeleníteni. Laura egy balatoni kerékpártúrát festett meg, amin szeretne részt venni. 🚲

A rajzot egyebek mellett kiállították a párizsi olimpia helyszínén, hazánk több településén, illetve Rómában is. Végül egy jótékonysági árverésen 50 ezer forintért kelt el, és a bevételből egy nehéz sorsú gyermekekkel foglalkozó óvodát segítettek. 🎨✍🏻

Laura díja egy két személyre szóló római utazás volt, amelyre édesanyjával közösen ment el. A Római Magyar Akadémia és az Alkoss Szabadon Fiatal Művészekért Alapítvány által szervezett programokon megismerték az olasz fővárost, annak nevezetességeit, sőt, a Vatikáni Magyar Rádió interjút is készített vele, illetve a másik két korcsoport győztesével. A beszélgetést Vértesaljai László atya, a Vatikáni Magyar Rádió főszerkesztője vezette. Az egyházi államon pedig Habsburg Eduárd vatikáni magyar nagykövet kalauzolta végig. 😍🇮🇹

Forrás: beol.hu

A Római Magyar Akadémia igazgatóasszonya, Dr. Lantos Krisztina, már a tavalyi évben is sokat tett az alapítvány munkájáé...
26/06/2025

A Római Magyar Akadémia igazgatóasszonya, Dr. Lantos Krisztina, már a tavalyi évben is sokat tett az alapítvány munkájáért 🙏

A 2023-as év győztes alkotásai egy gyönyörű rendezvény keretében kerültek kiállításra a Római Magyar Intézetben 🎨

Az igazgatóasszony idén elvállalta az Artmosphere by Alkoss Szabadon olaszországi zsűrijének elnöki szerepét is 👏

Az idei művek szintén a Magyar Akadémia falai között kaptak helyet, méltó környezetben 🖼️

Ezúton is szívből köszönjük az igazgatóasszony elkötelezett munkáját és támogatását az alapítvány felé 🤍

🎉 ARTmosphere Díjátadó – Washington, USA 🇺🇸✨Az Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre került a második díjátadónk, a...
11/06/2025

🎉 ARTmosphere Díjátadó – Washington, USA 🇺🇸✨

Az Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre került a második díjátadónk, amelynek Washingtonban a Magyar Konzulátus biztosított helyszínt.

💫 A rendezvény megszervezéséért külön köszönet illeti Fekete Zsuzsannát, a Magyar Kulturális Attasét, aki segített összefogni az itteni folyamatokat, és szívvel-lélekkel támogatta az eseményt.

🎸 A hangulatról gondoskodott Náray Balázs, aki gitárjátékával varázsolta el a közönséget.

🎤 Beszédet mondtak:
• Horváth Norbert, az ARtmosphere nemzeti zsűri elnöke
• Vári Attila, a Civilút Alapítvány képviseletében
• Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója .palotai

👧🖍 Köszönjük minden kedves résztvevőnek, hogy eljöttek, és szívből gratulálunk a kis pályázóinknak – a rajzaitok gyönyörűek voltak! Sok sikert kívánunk nektek a jövőben is! 🌟

✈️ Az ARTmosphere csapata most Róma felé veszi az irányt, ahol a Római Magyar Akadémián kerülnek bemutatásra a nyertes pályázatok.
Mi már alig várjuk! Tartsatok velünk! 🇮🇹❤️

🎨✨ Artmosphere New York – Díjátadó és kiállítás a Liszt Ferenc Intézetben ✨🎨Az Artmosphere New York-i díjátadó ünnepségé...
06/06/2025

🎨✨ Artmosphere New York – Díjátadó és kiállítás a Liszt Ferenc Intézetben ✨🎨

Az Artmosphere New York-i díjátadó ünnepségének a rangos Liszt Ferenc Intézet adott otthont. A díjakat Palotai Csenge .palotai az Intézet igazgatóasszonya és egyben az amerikai zsűri elnöke, valamint Horváth Norbert , az Atmosphere mozgalom megálmodója adták át.

A zsűriben olyan csodálatos tagokat köszönthettünk, Pák Nelly topmodell, Vida Virág , Magyarország hollywoodi tudósítója, Bordán Lili magyar-amerikai színésznő, Klemm Laura, a New York-i színművészeti iskola hallgatója, Dr. Takács Szabolcs, Magyarország egyesült államokbeli nagykövete, György Ádám zongoraművész, valamint Steven Balogh képzőművész.

Személyesen jelen voltak még ._laszlo_timea és Vári Attila a magyarországi zsűriből, és a elnöke, a pályázat társkiírói.

Bár az eseményen személyesen nem tudott jelen lenni, Kiki Wang díjnyertes hollywoodi divattervező- zsűritag online jelentkezett be egy nagyon kedves üzenettel a versenyzőknek, ami nagyon örömet jelentett a gyerekek számára.

A díjátadót egy inspiráló kiállítás kísérte, ahol a vendégek megcsodálhatták a fiatal művészek alkotásait.

Az estét egy állófogadás zárta, ahol egy magyar séf varázsolta a New York-i asztalokra a magyar konyha remekeit.

Az este lehetőséget adott számos mély és tartalmas beszélgetésre, új kapcsolatok születésére, és a művészet nemzetközi összekapcsolódásának megélésére.

Az Artmosphere delegációja másnap Washington felé vette az irányt – hamarosan jelentkezünk az ottani ünnepség beszámolójával is! 🇺🇸🇭🇺

🎨✨ Zsűrizés New York-ban! ✨🇺🇸Az ARTmosphere 2025 amerikai versenyének zsűrizésére nem is lehetett volna különlegesebb he...
03/06/2025

🎨✨ Zsűrizés New York-ban! ✨🇺🇸

Az ARTmosphere 2025 amerikai versenyének zsűrizésére nem is lehetett volna különlegesebb helyszínt találni, mint New Yorkot! 💫

Hatalmas köszönet a New York Liszt Intézetnek és különösen .palotai elnökasszonynak, aki fantasztikus munkával segítette a szervezést és lebonyolítást! 🙏

A zsűrizés során színésznő és Palotai Csenge is interjút adtak, és bepillantást engedtek a kulisszák mögé. 🎤

A zsűrizést követően az amerikai zsűri tagja Pákh Nelly és férje, Pákh Imre látták vendégül otthonukban az ARTmosphere delegációját és betekintést engedtek varázslatos magángyűjteményüket is. 🖼️

Az amerikai versenyzők nagyon szép munkákkal készültek – és hamarosan megmutatjuk a díjnyertes alkotásokat is! 🔜🏆

#

Idén is elképesztő tömeg, 13.000 ember előtt, a Halott Pénz  nagykoncertjével egybekötve kerültek átadásra az Artmospher...
31/05/2025

Idén is elképesztő tömeg, 13.000 ember előtt, a Halott Pénz nagykoncertjével egybekötve kerültek átadásra az Artmosphere rajzpályázat budapesti nyerteseinek díjai, a nagyszínpadán.

A versenyzők és családjaik már nagyon várták ezt a napot, hiszen minden évben hatalmas siker a budapesti díjátadó!

A nyeremények között rengeteg különleges ajándék szerepelt: a jóvoltából egyedi párnahuzatkollekció, a Játék felajánlásából fantasztikus játékok, a kicsik csomagokkal@térhettek haza, de wellnes hétvége is volt a díjak között a Hotel and more jóvoltából 🧸🎁

A gyerekek legnagyobb örömére a zsiráf kabalafigura személyesen adta át a játékcsomagokat! 🦒

A díjátadóra Dubajból érkezett zsűrielnökünk is, akit nagy örömmel fogadtunk.

A versenyzőknek hatalmas élmény volt a színpadon állni és látni az ünneplő tömeget.
A koncert is fantasztikus volt – életre szóló emlék a gyerekeknek és családjaiknak egyaránt 💫❤️✨

Nagyon köszönjük együttműködőinknek, a pályázat társkiirójának a -nak a munkáját, főtámogatónknak, a -nal a csodálatos ajándékokat, és minden közreműködőnek a támogatását, különösen:

Köszönjük a támogatást a Kultúuális és Innovációs Minisztériumnak!

Lezárult az ARTMosphere 2025 pályázat az Egyesült Arab Emírségekben 🎉 és átadásra kerültek a díjak a legtehetségesebb fi...
26/05/2025

Lezárult az ARTMosphere 2025 pályázat az Egyesült Arab Emírségekben 🎉 és átadásra kerültek a díjak a legtehetségesebb fiatal alkotóknak 🏆

Az Emírségekben eddig több kiállítás és két díjátadó ünnepség is megvalósult.

Most az első ceremónia pillanatait mutatjuk meg nektek, amelynek a gyönyörű The Design Gallery adott otthont, Mr. jóvoltából 🎨

A díjakat élőzene kíséretében az oktatásért felelős államtitkárasszony, valamint az Egyesült Arab Emírségek zsűrijének elnöke, adták át 🎶

Az esemény nagy sajtóvisszhangot kapott az Emírségekben – több napilap és televízió is beszámolt a csodálatos alkotásokról 📺🗞️

Hálásan köszönjük mindenkinek, aki támogatta és támogatja ezt a mozgalmat 💙

Hiszünk benne, hogy a következő években még nagyobb lendületet kap ez a kezdeményezés – hogy elérjen minden tehetséges fiatalhoz, inspirálja a kreativitást, és hidakat építsen generációk, kultúrák és országok között 🌍

Elkezdődött a magyarországi pályamunkák zsűrizése!Hatalmas kihívás előtt állnak a hazai zsűritagok – elképesztő mennyisé...
13/05/2025

Elkezdődött a magyarországi pályamunkák zsűrizése!
Hatalmas kihívás előtt állnak a hazai zsűritagok – elképesztő mennyiségű rajz és festmény érkezett az ARTmosphere magyarországi pályázatára! 🎨🖌️

Tegnap kezdetét vette az alkotások élőben történő elbírálása, ahol a három korosztály pályaművei sorakoztak fel. Idén is fantasztikus, szívvel-lélekkel készült művek születtek!

A zsűri tagjai órákon át figyelmesen szemlélték és hosszan vitatták meg az alkotásokat – nem lesz könnyű dolguk! 🤔🖼️

Pillantsatok be a zsűrizés kulisszái mögé a sztorijainkon keresztül!
A csapat pedig hamarosan jelentkezik Abu-Dhabiból, ahol kiderül, kik lettek a nyertesei az Egyesült Arab Emírségekben meghirdetett versenynek! ✈️🏆

Elképesztő mennyiségű pályamű érkezett hozzánk!De még nincs vége — ma éjfélig lehet feltölteni a rajzokat, festményeket!...
30/04/2025

Elképesztő mennyiségű pályamű érkezett hozzánk!
De még nincs vége — ma éjfélig lehet feltölteni a rajzokat, festményeket! ⏰🎨

Még mindig nem késő! Ne maradj ki Te sem!
Regisztrálj, pályázz, irány az artmosphere-global.com 🌐✍️

Hajrá fiatalok, és kitartást kedves szülők — nemsokára lezárul a 2025-ös pályázati időszak!
Köszönjük, hogy ennyi kreatív energiát hoztatok ebbe a közösségbe!

⏳ Már csak 1 napod van hátra, hogy leadd pályaműved az ARTmosphere by Alkoss szabadon 2025-ös pályázatára!Egy nap alatt ...
29/04/2025

⏳ Már csak 1 napod van hátra, hogy leadd pályaműved az ARTmosphere by Alkoss szabadon 2025-ös pályázatára!

Egy nap alatt csodák születhetnek — ne maradj ki Te sem!
Légy részese egy fantasztikus közösségnek, élvezd az alkotás szabadságát, és nyerd meg a római utazást kiállítással egybekötve! ✈️🎨

Vedd át a díjad május 24-én a Halott Pénz koncertjén, közel 14 000 ember előtt!
Ez a Te pillanatod lehet!
Minden pályamű értékes, fontos — számítunk a Tiedre is!

Idén 5 országban, 3 korcsoportban pályázhatnak egyszerre a tehetséges 8 és 20 év közötti fiatalok! 🌍🖌️

🌎 Részt vevő országok:
🇺🇸 Amerikai Egyesült Államok
🇩🇪 Németország
🇮🇹 Olaszország
🇦🇪 Egyesült Arab Emírségek
🇭🇺 Magyarország – ahonnan ez a világraszóló kaland elindult!

🏆 Pályázz értékes nyereményekért, nemzetközi karrierlehetőségért, és képviseld hazánkat a nemzetközi döntőben!

Már csak 2 nap van hátra ⏳ a leadási határidőből!Hamarosan lezárul az Artmosphere 2025-ös magyarországi pályázata!Ne mar...
28/04/2025

Már csak 2 nap van hátra ⏳ a leadási határidőből!
Hamarosan lezárul az Artmosphere 2025-ös magyarországi pályázata!

Ne maradjatok le — még van idő pályázni! ✍️
Április 30-ig van lehetőségetek regisztrálni és feltölteni a pályaműveiteket.
Ne feledjétek: az eredeti alkotásokat is el kell küldeni a weboldalon megadott címre! ✉️

Szeretettel várjuk a csodálatos rajzokat, festményeket, és örömteli alkotást kívánunk minden 8 és 20 év közötti fiatalnak! 🎨✨

Nagyon hálásak vagyunk az Artmosphere csapata nevében, hogy olyan fantasztikus támogatók vesznek részt mozgalmunkban, ak...
15/04/2025

Nagyon hálásak vagyunk az Artmosphere csapata nevében, hogy olyan fantasztikus támogatók vesznek részt mozgalmunkban, akik mellettünk állnak és segítik munkánkat.🙏🏻❤️

Együtt egy erős, összetartó csapatot alkotunk, amelyre mindig számíthatunk.
Köszönjük, hogy hitet adtok az álmainknak, és közösen építjük a jövőt!
Köszönjük, hogy vagytok!

✨ Külön Köszönet a REGIO Játék Főtámogatásáért ✨

A REGIO Játék 🎲, mint dinamikus és elkötelezett cég, értékrendjét a hagyományok és az innováció ötvözése jellemzi, és küldetésük, hogy a minőségi játékélményt a család minden tagja számára elérhetővé tegyék.

Az Artmosphere és a REGIO Játék közös értékrendje és elkötelezettsége az innováció 💡, a családi összetartás 👨‍👩‍👧‍👦 és a minőség iránt új lendületet ad mindannak, amit csinálunk.

Köszönjük a támogatást, a bizalmat és a közös munkát, mely nap mint nap segít minket abban, hogy még magasabbra emelkedjünk 🚀.

Minden nap gyereknap! 🎉

A versenyben zsűritagunk Gyaraki Dávid, a REGIO Játék helyettes ügyvezetője – szeretettel köszöntünk a zsűriben! 👏

Dávid mindig is elkötelezett volt a gyermekek kreativitásának ösztönzése mellett, és úgy véli, hogy a művészetek segíthetnek a kicsik személyiségfejlődésében és önkifejezésében.

Aktívan részt vesz a cég közösségi kezdeményezéseiben, mint például az Alkoss szabadon rajzpályázat támogatása. ✍️

A pályázat támogatásával szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalok kibontakoztathassák tehetségüket, miközben erősíti a REGIO Játék társadalmi felelősségvállalását is.

„A kreativitás a jövő kulcsa – támogassuk együtt a gyerekek álmait!” ⭐

Indirizzo

Via Giulia,1
Rome
00186

Notifiche

Lasciando la tua email puoi essere il primo a sapere quando Artmosphere Hungary pubblica notizie e promozioni. Il tuo indirizzo email non verrà utilizzato per nessun altro scopo e potrai annullare l'iscrizione in qualsiasi momento.

Condividi