02/08/2026
Szombaton (2026.08.01.) Véget értek az idei Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola kurzusai.
Megint megszületett az egyszeri és megismételhetetlen csoda, aminek lényegét szinte lehetetlen szavakba foglalni. Nehéz lehetett előre látni az alapítóknak, Dániel Kornél, Hincz Gyula, Gyémánt László, Mizser Pál festőművészeknek, Somogyi József szobrászművésznek, Végvári Lajos művészettörténésznek 1968 nyarán, hogy olyan mozgalmat indítanak el, ami 60 évvel később is nagyszerűen működik. Köszönet a mindenkori tanároknak, köztük a tegnap véget ért hét két nagyon lelkes művésztanárának KNYIHÁR BENCE festőművésznek és SALLAY DÁNIEL szobrászművésznek, hogy sikerült közösséget kovácsolni a hallgatókból. Mindenkit segíteni az önfeledt elmélyedésben, az alkotás nehézségeinek legyőzésében. Sallay Dánielnek köszönhetően újra meghonosodott a szabadiskolán a szobrászkodás. Az agyagból való mintázás mellett, a többen kőfaragással is próbálkoztak. Készülünk a Szabadiskola 2027-ben esedékes 60. jubileumára. Gyönyörű élmény volt újra veletek lenni.