A Zalai borúton található szolgáltatások, vendéglátóhelyek, éttermek, kellemes hegyi hajlékok, falusi szálláshelyek, termálfürdők környékén (Zalaegerszeg, Zalakaros, Lenti, Letenye, Kehidakustány, Zalaszentgrót) pedig hotelek, panziók, lankás szőlőhegyeinken szép pincékben, présházakban a borkóstolók, pinceszerek nyújtanak kikapcsolódást, kellemes élményeket. A szőlőhegyeken, a borházakban, a szer
vezet által felújított 200 éves boronapincében, a Noé borházban és több száz éves pincékben a szőlő- és borkultúra emlékeivel, élő hagyományaival, a páratlan zalai táj történelmi, kulturális örökségével is megismerkedhetnek a vendégek. A borutak és a borturizmus fejlesztésének kezdete Zalaszentgrót környékén 1994-96-re nyúlik vissza. Ekkor a ZalA-KAR Térségi Innovációs Társulás a vidéki turizmus fejlesztésére irányuló projektet hajtott végre Phare programban. Ennek a munkának a keretében természetesen a bor, mint az egyik helyi jellegzetes termék már megjelent, ez az időszak egybe esett a hegyközségek megalakulásával. A Villány-Siklós Borút Egyesület 1998 augusztusában pályázatot nyújtott be a Dél-Dunántúli Kísérleti Phare Programra „Borutak kialakítása és fejlesztése a Dél-Dunántúl történelmi borvidékein" címmel, ebben a projektben a Zalaszentgrót környéki területek is részt vettek partnerként. A projekt ideje alatt elindított folyamatok továbbvitelére szervezetet kellett létrehozni, így alapítottuk meg 1999-ben a Zalai Borút Egyesületet. A Zalai Borút Egyesületnek jelenleg több, mint 100 tagja van. A tagság Zala megye borvidéki településein él és működtet borutas szolgáltatásokat., ajánl hagyományos programokat. A Zalai Borút Egyesület tagjainak borutas szolgáltatásai Zalaszentgrót, Zalakaros, Letenye és Lenti környékén találhatók.