11/08/2024
Három éve nem írtam, mert csendben gyógyultam. Nem akartam okos általánosságokat írni. A kitagadás jelensége ettől még velünk van és akit érint, foglalkozik vele. Legyen erősítés számunkra az, hogy nem vagyunk egyedül és megértjük egymást.
A kitagadás mindhárom területen, az anyagi, a tudati és a lelki életünkben nagy feladatot állított elénk. Tartozni akarunk valahová. A család a természetes első, ami befogadott, táplált, befolyásolt bennünket. Ide lehetett visszatérni, erőt meríteni. Ettől a biztosnak hitt alaptól fosztott meg bennünket a kitagadás.
Mennyire valóságos ez a kép? Mennyiben pusztán illúzió, amelyet a biztonság céljából dédelgettünk évtizedekig? Mennyire voltunk része ennek a családnak? Milyen csendes, lappangó agresszió volt a családban? Mennyire volt megérdemelt "büntetés" a kitagadásunk? Van-e, akivel biztonságosan tudunk beszélgetni ezekről a kérdésekről? Csak néhány az ezernyi kérdésből.
Merjünk ezekről gondolkodni, beszélgetni. Ha tudok, segítek.