18/07/2026
Vakáció, negyedik hét 4️⃣
Kalandozás a Kis-Balatonnál! 😊☀️
Három nap, rengeteg élmény, még több mosoly! 🌿🛶🐦
A héten a gyerekek játékosan ismerkedhettek meg a természet szépségeivel és a Tüskevár világával.
🎬 Az első napon közösen megnéztük a Tüskevár című filmet, izgalmas kvízjátékkal teszteltük a tudásunkat, majd igazi mocsárjáróként akadályversenyen tehette próbára magát mindenki.
🌾 A második napon Matula bácsi titkos levele vezette végig a csapatot a kalandokon. Megtaláltuk a hátrahagyott táskáját, benne különböző tárgyakkal, amiket ügyesen ismertek fel a gyerekek tapintás alapján.🤚Teljesítettük a nádas akadálypályát, állathangon daloltunk, békaugrató versenyt rendeztünk, titkosírást fejtettünk, térképet raktunk össze és végül megtaláltuk Matula bácsi kunyhóját is. ⛺️🌾🌾 A nap végén tutajokat is készítettünk.
🌿 A harmadik napon a Kányavári-sziget felfedezése következett. Sétáltunk, felmásztunk a kilátóba, madarakat figyeltünk meg. Állatnyomok után kutattunk és az elkészült tutajokat is vízre bocsájtottuk.🔍⛵️ A természet és a kirándulás legszebb pillanatait fotókon örökítettük meg. 📷
Köszönjük minden gyermeknek a lelkes részvételt, nagyszerű volt látni, hogy milyen kitartással dolgoztatok együtt, mennyi új dolgot fedeztetek fel. Mi is rengeteg élménnyel gazdagodtunk. 💚
FeTe - A felzárkózás lépései
Magyar Máltai Szeretetszolgálat