26/09/2026
Harmadik alkalommal került megrendezésre Záhonyban a Szebecse Szenior Örömtánc és Élménytánc csoport szervezésében az Országos Szenior Örömtánc és Élménytánc találkozó, melynek célja, hogy összehozza az ország különböző részeiről a szenior örömtánc csoportokat és kortól függetlenül együtt átéljék a közös tánc örömét, élményét. A csoportok tagjai hiszik, hogy a tánc összeköt, feltölt és örömöt ad. Együtt lenni jó, együtt táncolni még jobb. 💃🕺
A találkozónak ezúttal a napsütéses 🌞 időjárásnak és az indián nyárnak köszönhetően a Dr. Béres József park adott otthont.
Köszönjük szépen a szervezét a Szebecse Szenior Örömtánc és Élménytánc csoportnak és Emőke Baloghné Varga-nek, illetve a megtisztelő részvételt a Fellegi Annamária táncoktatónak, az ANNAMÁNIA, a táncélmény kikötője csoport vezetőjének, valamint a Budapestről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Hajdúsámsonról, Nyírtelekről, Kisvárdáról érkezett örömtánccsoportoknak, hogy eljöttek és jelenlétükkel hozzájárultak a rendezvény magas színvonalú lebonyolításához!
Köszönjük szépen a csodálatos díszítést Eva Papp-nak és Szvák Jánosné Éva néninek, illetve a hangosításban nyújtott technikai segítséget Csuka Józsefnek és István Andrejcsik-nak!
„Tűz vagyok szívedben,
égni akarok lelkedben,
dal az egész világ,
táncolj egy életen át.
Lángoló tűzcsóvák,
színes fények,
öreg testben is
fiatal a lélek.” 🔥