07/02/2024
Imádságos hagyaték
Vigántpetendi hagyomány, hogy falunk minden halottja lelki üdvösségéért elimádkozzuk a „Virrasztó imát” a haláleset és a temetése között.
Az ima a Rózsafüzér Fájdalmas olvasójának helyi változata.
Amikor még háznál ravatalozták fel a megholtat – általában saját ágyában – az asszonyok összejöttek és a megboldogult körül mondták el az imát.
(Nagyapám 1961-ben halt meg, akkor még ezt a szokás tartották.)
Később, amikor a halottat elvitték a háztól ravatalozóba, az imát ugyancsak saját házában, a családtagokkal együtt imádkozták…
Manapság sok olyan elhunytunk van, aki elkerült a faluból, többeknek hozzátartozója sem él már itt, de a hagyományt megtartjuk.
Az imádkozásra legtöbbször a Plébánia épületében jövünk össze.
A helyi egyháztörténeti kiállítás Imádságok Terme méltó keret imáinkhoz.
Télen ugyanitt a Plébánia jobban kifűthető konyhájában üljük körbe a nagy asztalt, a régi feszületet, égő gyertyákat.
A COVID alatt sajnos nem lehetett összegyűlni, akkor mindenki otthon, ugyanabban az időpontban végezte egyénileg az imát.
Adódott, hogy máshova elköltözött petendi nem tudott eljönni, ő – a technika segítségével – telefonos kihangosítással kapcsolódott hozzánk…
Mi, idősebbek törekszünk ezt a szép hagyományt az utánunk jövőknek átörökíteni – ahogy kaptuk mi is elődeinktől.
Az imát fénymásolva mindenki magával viheti, lehetőséges szerint továbbíthatja.
Az ima előtt és után egy-egy halottas éneket énekelünk, majd elbeszélgetünk, felidézve az eltávozott személyét …
NYUGODJANAK BÉKESSÉGBEN!
Az ima szövege:
RÓZSAFÜZÉR imádkozása HALOTTRA (temetése előtt)
A FÁJDALMAS OLVASÓ – Vigántpetendi hagyomány: virrasztó ima
Keresztvetéssel kezdjük (megcsókoljuk a keresztet – Krisztus testére gondolva):
Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Ámen
Ajánljuk fel imánkat elhunyt … -ért, kérve Szűz Anyánkat, ajánlja őt Szent Fia, Jézus Krisztus kegyelmébe!
A keresztre a Hiszekegyet imádkozzuk:
Hiszek Egy Istenben, mindenható Atyában,
mennynek és földnek Teremtőjében. és Jézus Krisztusban
az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását
és az örök életet. Ámen
A különálló szemekre a Miatyánkot imádkozzuk:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.
A bevezető három szemre az Üdvözlégy Mária -t imádkozzuk, a Jézus szó után a kéréssel, (háromszor):
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse -
Jézus szent vére, légy ezen megholt lelkének enyhülésére!
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján! Ámen
Ó Jézusom! Bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől! Vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra! Ámen
Kegyes Jézusom! TE, szent elhagyattatásod kedvéért engem/minket soha el ne hagyj, legkevésbé halálom/halálunk óráján, Ámen.
Mi Atyánk…
A tíz szemre (egy tized) az Üdvözlégy Máriá-t imádkozzuk, a Jézus szó után egy-egy „titokkal”(tízszer):
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! … gyümölcse, Jézus,
… aki érette vérrel verejtékezett. Asszonyunk, Szűz Mária, … Ámen
Ó Jézusom! Bocsásd meg bűneinket! ... Ámen
Kegyes Jézusom! Te, szent elhagyattatásod kedvéért…
Mi Atyánk…
Üdvözlégy, a második „titok”-kal (tízszer):
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! … gyümölcse, Jézus.
… akit érette megostoroztak. Asszonyunk, Szűz Mária … Ámen
Ó Jézusom! Bocsásd meg bűneinket! ... Ámen
Kegyes Jézusom! Te, szent elhagyattatásod kedvéért…
Mi Atyánk…
Az Üdvözlégy a harmadik „titok”-kal (tízszer):
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! … gyümölcse, Jézus,
… akit érette tövissel megkoronáztak. Asszonyunk, Szűz Mária … Ámen
Ó Jézusom! Bocsásd meg bűneinket! ... Ámen
Kegyes Jézusom! Te, szent elhagyattatásod kedvéért…
Mi Atyánk…
Az Üdvözlégy a negyedik „titok”-kal (tízszer):
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! … gyümölcse, Jézus,
… aki érette a keresztet hordozta. Asszonyunk, Szűz Mária, … Ámen
Ó Jézusom! Bocsásd meg bűneinket! ... Ámen
Kegyes Jézusom! Te, szent elhagyattatásod kedvéért…
Mi Atyánk…
Az Üdvözlégy az ötödik „titok”-kal (tízszer):
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! …gyümölcse, Jézus,
… akit érette keresztre feszítettek. Asszonyunk, Szűz Mária, … Ámen
Ó Jézusom! Bocsásd meg bűneinket! ... Ámen
(Lejegyezte: Bus Gabriella)