Vasvár Népfőiskola

Vasvár Népfőiskola népi építészeti tudás-átadás, gyümölcsészeti hagyományok megőrzése).

Workshopok, akkreditált felnőttképzések, kézműves, kertészeti és gasztronómiai programok

Gasztroműhely & szálláshelyek: +36 30 602 2847
Kézműves Műhely & Kávéházi programok: +36 30 392 3703
Rendezvények: +36 30 585 8322
Titkárság: +36 30 095 2701 A Vasvári Nagytérségi Népfőiskola alapvetően a Nyugat-Dunántúl területén, valamint a kapcsolódó határon túli térségekben (szlovák-osztrák-szlovén-horvát) kívánja tartósan kifejteni tevékenységét, de emellett több szakmai területen ennél szélesebb partnerségi hálózatokban való együttműködésre is törekszik (pl. A programok legszélesebb körben a Vasvári járásban, illetve a Vasi-Hegyhát Natúrpark területén élőket érintik, ahol már a legkisebb korosztályt is bekapcsoljuk identitás-erősítő programjainkba, szoros együttműködést fenntartva a térségi óvodákkal és általános iskolákkal, számukra elsősorban a helyi értékeket, hagyományokat megismertető programokat, vetélkedőket kínálunk. A térségben élő középiskolás fiatalok, az egyetemista korosztály és az innen elszármazott „helykereső fiatal felnőttek” számára már régiós szinten fogalmazzuk meg programjainkat. A Népfőiskola működését és programjainak szervezését 2021-től kezdődően a Vasvári Nagytérségi Népfőiskoláért Alapítvány fogja össze és koordinálja, programtervünket az „Építs házat, művelj kertet, teremts jövőt vidéken!” szlogen mentén alakítjuk ki, szoros együttműködésben a Lakitelek Népfőiskolával.

Vasvári programajánló!
18/09/2026

Vasvári programajánló!

5 nap múlva zárul a jelentkezés haladó gombász képzésünkre! 🍄Már magabiztosan felismered a gyakoribb gombafajokat, de sz...
18/09/2026

5 nap múlva zárul a jelentkezés haladó gombász képzésünkre! 🍄

Már magabiztosan felismered a gyakoribb gombafajokat, de szeretnéd tovább bővíteni a tudásodat? Érdekel, hogyan lehet még biztosabban eligazodni a fajok között, és szívesen tanulnál nemcsak a tanteremben, hanem terepen, valódi gombák között is?

A 25 órás, gyakorlati fókuszú képzés során 9 óra elméleti és 16 óra terepi foglalkozáson mélyítheted el gombászati ismereteidet. A 7 alkalom során a Vasi-Hegyháton végzett terepgyakorlatok is fontos szerepet kapnak.

🍄 A képzést azoknak ajánljuk, akik már rendelkeznek alapfokú gombaismeretekkel.

👩‍🏫 Oktató: Kalauz Katalin, gombaszakellenőr
📅 Kezdés: 2026. szeptember 30.

📍 Helyszín:
Elmélet: Békeház, Vasvár
Gyakorlat: Vasi-Hegyhát erdők

💰 Regisztrációs díj: 42 000 Ft/fő
A képzés támogatott áron valósul meg, a piaci ár feléért!

⏰ Jelentkezési határidő: szeptember 22. – már csak 5 nap!

📲 Ha szeretnéd magabiztosabban felismerni a fajokat és mélyebbre merülni a gombák izgalmas világában, itt az idő jelentkezni! 👇
https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/felnottkepzesek/

🍕🎬 Két élmény, egy nap a Békeházban!Szeptember 26-án érdemes hosszabbra tervezni a vasvári délutánt, mert egymást követi...
18/09/2026

🍕🎬 Két élmény, egy nap a Békeházban!

Szeptember 26-án érdemes hosszabbra tervezni a vasvári délutánt, mert egymást követi két különleges programunk!

16:00-tól Exkluzív nápolyi pizzaest Riegler Róberttel, ahol hamisítatlan olasz ízek és igazi nápolyi pizzák várnak.

19:00-tól Popcorn & Pokróc Feszt, ahol a Békeház udvara szabadtéri mozivá alakul, a vásznon pedig az Anyám és más futóbolondok a családból című film.

Az egyik programon Nápoly ízei, a másikon popcorn, pokróc és mozi a szabad ég alatt. ✨

📅 2026. szeptember 26.
📍 Vasvár, Békeház

A két programra külön-külön szükséges regisztrálni. A pizzaest részvételi díjas, a szabadtéri mozi díjmentes.

Jelentkezés és bővebb információ:

✨ Popcorn & Pokróc Feszt: https://nepfovasvar.hu/dijmentes-programok/
✨ Exkluzív nápolyi pizzaest: https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/kulturalis-ismeretterjeszto-workshopok/

Ez akár a Te kosarad is lehetne!🥹👇Képzeld el, hogy novemberben már a kezedben tarthatod a saját készítésű kosaradat, mel...
18/09/2026

Ez akár a Te kosarad is lehetne!🥹👇

Képzeld el, hogy novemberben már a kezedben tarthatod a saját készítésű kosaradat, mely aztán hű társad lehet hosszú - hosszú évekig a piacon, a boltban, a gomba vadászatokkor. 🤩

🤩Most itt a lehetőség, hogy valóra váltsd a régóta dédelgetett álmodat: https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/felnottkepzesek/

17/09/2026

⏰A jelentkezést meghosszabbítottuk szeptember 23-ig!⏰

Még tudtok jelentkezni a kezdő kosárfonó képzésre! 🤩
Ha elsajátítanád ezt a fantasztikus mesterséget, és egy profitól tanulnál, akkor figyelmedbe ajánljuk a hamarosan induló képzésünket.

Bővebb információ: https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/felnottkepzesek/

😤 Segítség, idegállapotban vagyok!Ismerős az érzés, amikor egy konfliktusban hirtelen elragadnak az érzelmek? Vagy amiko...
17/09/2026

😤 Segítség, idegállapotban vagyok!

Ismerős az érzés, amikor egy konfliktusban hirtelen elragadnak az érzelmek? Vagy amikor utólag már egészen másképp reagálnál?

A stressz és a konfliktusok mindennapi életünk részei. De vajon mi áll a reakcióink hátterében, és hogyan változtathatunk rajtuk?

A kétórás program során Pékó László Zsolt mentáltréner, mediátor és gyászterapeuta segítségével többek között szó lesz az érzelmi reakciókról és sebezhetőségről, az identitás és az ego szerepéről, a csoportdinamikáról, a konfliktuskezelés 5 lépéséről és gondolkodásmódunk újrakeretezéséről.

📅 2026. november 13. 17:00–19:00
📍 Vasvár, Békeház, Tretter terem

A részvétel INGYENES, de előzetes jelentkezés szükséges.

👉 Bővebb információ és jelentkezés:
nepfovasvar.hu/dijmentes-programok/

Legyél Te, a saját kerted hőse! 🦸‍♀️🦸‍♂️Ősszel és télen is tehetünk a kertünk madarainak védelméért, sőt, most saját kez...
17/09/2026

Legyél Te, a saját kerted hőse! 🦸‍♀️🦸‍♂️

Ősszel és télen is tehetünk a kertünk madarainak védelméért, sőt, most saját kezűleg készítheted el a madarak otthonát!😁🐦

2026. október 4-én 13:00–15:00 között az oszkói Hegypásztor Pincéknél várunk egy gyakorlati, családbarát workshopra a helART Alkotóműhely segítségével. 😊

Az odút előkészített fűrészáruból közösen állítjuk össze, közben a Magyar Madártani Egyesület szakembere lépésről lépésre elmagyarázza az odútípusok, kihelyezés, etetés–itatás és téli védelem tudnivalóit.

💸Részvételi díj: 12 000 Ft/fő.
📍Helyszín: 9825 Oszkó, Oszkói Szőlőhegyi Pincesor.

📲Ne maradj le – foglald le a helyed most: https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/kerteszeti_workshopok/

Kapcsolat: Papp - Felber Anita, [email protected], +36306866621

🍿 Popcorn & Pokróc Feszt a Békeház udvarán!Búcsúztassuk együtt a nyarat egy hangulatos szabadtéri mozizással! Hozd magad...
16/09/2026

🍿 Popcorn & Pokróc Feszt a Békeház udvarán!

Búcsúztassuk együtt a nyarat egy hangulatos szabadtéri mozizással! Hozd magaddal a kedvenc pokrócodat, telepedj le a fűbe, és élvezd velünk az utolsó nyári moziélményt a szabad ég alatt.

🎬 A műsoron: Anyám és más futóbolondok a családból

📅 2026. szeptember 26. 19:00
📍 Vasvár, Békeház udvara

Óriásvászonnal és friss popcornnal készülünk, italokat pedig az Ezredes Kávézóban vásárolhattok. Padok és székek is rendelkezésre állnak.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

👉 Jelentkezés és részletek:
nepfovasvar.hu/dijmentes-programok/

Találkozzunk egy kellemes kora őszi mozizásra a csillagos ég alatt!

Sajtkukac – Őszi tökJó tábor🍂🎃Őszi szünet? 🤔 TökJó alkalom, hogy a gyerekek élményeket, te pedig egy kis nyugalmat kapj!...
16/09/2026

Sajtkukac – Őszi tökJó tábor🍂🎃

Őszi szünet? 🤔 TökJó alkalom, hogy a gyerekek élményeket, te pedig egy kis nyugalmat kapj! 😁

A Sajtkukac – Őszi TökJó táborban 6–10 éves lurkók sütnek-főznek őszi alapanyagokból, alkotnak falevélből és termésekből, csapatjátékokban mozognak, sőt Halloween-meséket is néznek – biztonságos, szeretetteli környezetben Oszkón, az Ízes Vidék Gasztroműhelyben. 🧑‍🍳

Három nap kreativitás, finom falatok, sok mozgás és új barátságok várnak! 😊
A tízórait, ebédet, uzsonnát mi adjuk, az ételallergiátokat kérjük jelezzétek. 🍛

🗓Időpont: 2026. okt. 26–28. (h–sze), naponta 7:30–17:00
📍Helyszín: Gasztroműhely II., 9825 Oszkó, Rákóczi u. 51.
👤Vezeti: Boromisza Edit
💸Díj: 22 000 Ft/fő

Létszám korlátozott – foglalj helyet most, hogy biztosan beférjetek! 👉

Regisztráció: https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/taborok/

Kapcsolat: [email protected] | +36 30 602 2847

16/09/2026

Régóta ott van benned, hogy jó lenne többet megtermelni abból, ami a család asztalára kerül? 🌱

Talán már kertészkedsz. Talán most keresed hozzá a megfelelő tudást. Vagy egyszerűen szeretnél egy olyan élet felé elindulni, amelyben egyre kevésbé függsz attól, amit készen megvásárolhatsz.

Az Évkör élelmiszer önellátó gazdálkodás képzés 9 alkalmon keresztül segít abban, hogy a tervekből fokozatosan gyakorlat legyen.

Kertművelés, gyümölcstermesztés, állattartás, feldolgozás, tartósítás, gazdaságtervezés és sok más gyakorlati tudás egy képzésben.

Ha eddig gondolkodtál rajta, most érdemes döntened.

⏳ Szeptember 20-án zárul a jelentkezés.

👉 Indulj el velünk az önellátás felé!
https://nepfovasvar.hu/szolgaltatasok/nem-tamogatott-felnottkepzesek/

Cím

Kossuth Lajos Utca 8
Vasvár
9800

Nyitvatartási idő

Kedd 09:00 - 13:30
Péntek 09:00 - 11:30

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Vasvár Népfőiskola új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Vasvár Népfőiskola számára:

Megosztás