Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Vas megyei horgászati lehetőségekről,horgászvizekről, egyesületekről, sporthorgászatról, halőrzésről olvashattok az oldalunkon.

HALMENTÉSEK, 8 781 ELLENŐRZÉS, KARBANTARTÁSI MUNKÁK, RENDEZVÉNYEK ÉS HALTELEPÍTÉSEK BIZTOSÍTÁSA 👮‍♂️Hogyan telt az év el...
08/10/2026

HALMENTÉSEK, 8 781 ELLENŐRZÉS, KARBANTARTÁSI MUNKÁK, RENDEZVÉNYEK ÉS HALTELEPÍTÉSEK BIZTOSÍTÁSA 👮‍♂️
Hogyan telt az év első három negyedéve halőreink szemszögéből ❔

A halőri munka mellett így egyre nagyobb szerepet kap a vízterületek állapotának folyamatos figyelemmel kísérése és a rendkívüli helyzetek kezelése. 👀
A kritikus vízállapotok miatt több alkalommal hatósági bejelentést tettünk, ahol pedig a halállomány közvetlen veszélybe került, halmentési munkákban is részt vettünk. 🚑

Van azonban előremutató fejlemény is! ☝️
A Marcal folyón épülő két vízszintbiztosító surrantó kivitelezése hamarosan befejeződik. A beruházás önmagában természetesen nem pótolja a hiányzó csapadékot, megfelelő vízhozam esetén azonban hozzájárulhat a víz visszatartásához és a kedvezőbb vízszintek kialakulásához. 🙏

Közben a halőrzés sem állt meg:
📊 8 781 horgászellenőrzés történt az év első három negyedévében.
➡️ Közel 120 írásos figyelmeztetés született, kisebb szabálytalanságok miatt
➡️ 60 esetben viszont helyszíni jegyzőkönyvet is fel kellett venni

A szabálytalanságok között jogosulatlan horgászat, elmaradt fogásbejegyzés, túl sok horgászkészség használata és méretkorlátozás megsértése is előfordult. 🫤

De van egy fontos szám, amit külön is szeretnénk kiemelni! 🤩
Az ellenőrzések több mint 99%-ában nem volt szükség helyszíni jegyzőkönyvre. Horgászaink döntő többsége tehát szabálykövető és együttműködő. 🤝

❗️ Az elmúlt időszakban két olyan problémára is felhívták figyelmünket más területhasználók, amelyekre szeretnénk mi is nyomatékosan felhívni a figyelmet:
🏕 Éjszakai horgászat során mindig gondoskodjunk a horgászhely megfelelő kivilágításáról, különösen a vadászati időszakban, hiszen ennek hiánya komoly balesetveszélyt is jelenthet.
🚜 A horgászhelyek megközelítésekor pedig ne hajtsunk rá mezőgazdasági területekre vagy azokon keresztül, még akkor sem, ha a kijelölt vagy járható földutak nehezebben használhatók. A Rába mentén, többek között Püspökmolnári és Ikervár térségében, valamint az erőműcsatorna környezetében is érkezett ilyen jelzés. 📍

A vízpartok állapotának megőrzése, a halállomány védelme, a szabályok betartása és a többi területhasználó munkájának tiszteletben tartása közös felelősségünk. 😉

📖 A teljes negyedéves beszámolóban részletesebben is bemutatjuk az elmúlt időszak halőri tapasztalatait, a vízhiány okozta kihívásokat, a halmentéseket, az ellenőrzések tapasztalatait és a Marcalon zajló fejlesztést.
👉 A teljes cikk linkje kommentben!

⚠️ A mellékelt fényképeken szereplő horgásztársak szabályosan horgásztak, velük szemben halőreinknek semmilyen intézkedésre nem volt szükségük.
A képek a mindennapi halőri ellenőrzések pillanatait mutatják be.

KÖSZÖNJÜK, HOGY EGYÜTT PECÁZTATOK VELÜNK! 🫶A 2026. évi Vasi Vizeken Integrált Horgásznap tegnap délután véget ért, de a ...
08/10/2026

KÖSZÖNJÜK, HOGY EGYÜTT PECÁZTATOK VELÜNK! 🫶

A 2026. évi Vasi Vizeken Integrált Horgásznap tegnap délután véget ért, de a sok mosoly, élmény és közös pillanat még sokáig velünk marad. 🥰

Ezúton is szeretnénk külön megköszönni minden sporthorgász segítőnknek, hogy tudásukkal, türelmükkel és odafigyelésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ez a délután minden résztvevő számára különleges élmény legyen:

👥 Bárdics András, Zsankó György, Sipos Dániel, Kállai Csaba, Máthé Zalán, Fördős István, Reczetár Richárd, Seregi Benjámin, Buthi Benjámin, Molnár Miklós, Karácsonyi Tamás, Pajor Károly, Bíró-Smolczer Adrián, Laki László és Varga János.

Köszönjük a Vas Megyei ÉFOÈSZ Egyesületének az együttműködést és a közös szervezést, a MOHOSZ-nak a támogatást és a felajánlott tárgynyereményeket, valamint a Mini-Zoo kisállat és horgászcikk üzletnek a felajánlott támogatást! 🙌

Köszönettel tartozunk a Savaria Fórumnak és a Szombathelyi Televíziónak, hogy jelenlétükkel és tudósításaikkal hírt adtak a rendezvényről, és segítettek abban, hogy az Integrált Horgásznap üzenete minél több emberhez eljusson. 📺

Külön öröm volt számunkra, hogy Szuhai Viktor önkormányzati képviselő, tanácsnok is megtisztelte jelenlétével rendezvényünket. 😊

És természetesen köszönjük minden résztvevőnek, aki ott volt velünk ezen a különleges délutánon! 😉

A teljes beszámolót és a rendezvényen készült 247 fotóból álló galériát az első hozzászólásban találjátok. 👇

EGY NAP, AMELYEN MINDENKI NYERT  💚Véget ért az idei Integrált Horgásznapunk. 🔚A Szombathelyi Csónakázó-tó és minden horg...
07/10/2026

EGY NAP, AMELYEN MINDENKI NYERT 💚
Véget ért az idei Integrált Horgásznapunk. 🔚

A Szombathelyi Csónakázó-tó és minden horgász kitett magáért, hiszen ma mindenkinek sikerült halat fognia! 😍 Ráadásul a terítékek is annyira sokszínűek voltak, mint maguk a résztvevők. ☺️ Került horogra bodorka, balin, sügér, keszeg, compó, naphal és küsz is. 🐟

De igazából nem is a halak száma vagy súlya miatt volt különleges ez a nap. 😇
Hanem azok a mosolyok, örömteli pillanatok miatt, amelyek az egész délután megtöltötték a tópartot. 🥰

Különösen jó érzés látni, hogy az Integrált Horgásznap évről évre egyre inkább egy várt találkozási pont. 🫂
Vannak párosok, csapatok akik szinte természetesnek veszik, hogy ezen a napon újra együtt ülnek le a vízpartra. 🎣 Várják a találkozást, segítik egymást és közben együtt nevetnek az elszalasztott kapásoknak vagy éppen örülnek minden egyes apró sikernek. 🤩

És persze, bár ma tényleg nem a helyezések voltak a legfontosabbak, a „verseny” végén ezek is kihirdetésre kerültek. 🙂
A Vas Megyei ÉFOÈSZ Egyesülete ezúttal is igazán kitett magáért, a helyezettek pedig a szövetségi kupák mellett a MOHOSZ felajánlásából származó tárgynyereményekkel is gazdagodhattak. 🎁

📃 A 2026. évi rendezvény legügyesebb pecásai:
🥇 1. hely – 5030 g
Bárdics András sporthorgász
Györváry Zétény
Kóköl Bence
Gáth Szilvia
Both Krisztina

🥈 2. hely – 1190 g
Zsankó György sporthorgász
Horváth Gábor Miklós
Nyögéri Viktória
Nárai Rozália
Benkőné Fülöp Enikő

🥉 3. hely – 940 g
Sipos Dániel sporthorgász
Horváth Krisztina
Gulyás Ildikó
Kutfej Krisztina
Visnovszky Edina

Gratulálunk minden résztvevőnek, és köszönjük, hogy ismét együtt tölthettünk egy ilyen különleges napot! 🫶

Jövőre ugyanitt! ☝️
Mi már most várjuk. 😉

Nemsokára pedig jövünk még egy nagy adag képpel és a Szombathelyi Televízió beszámolójával! 📸

Már javában zajlik az Integrált Horgásznapunk! 🎣Bár a Vas Megyei ÉFOÈSZ Egyesületevel közös rendezvényünk egyúttal „vers...
07/10/2026

Már javában zajlik az Integrált Horgásznapunk! 🎣

Bár a Vas Megyei ÉFOÈSZ Egyesületevel közös rendezvényünk egyúttal „verseny” is, de a Szombathelyi Csónakázó-tó partján ma nem a grammok számítanak. 🙂

Sporthorgászaink és fogyatékkal élő társaink együtt, egymást segítve ülnek a vízparton és izgatottan várnak minden egyes kapásra, legyen az akármekkora is. 🐟

A horgászat összekötő ereje talán itt mutatkozik meg igazán, a vízparton tényleg megszűnnek a különbségek. Ez látszik az őszinte mosolyokban, a jókedvű beszélgetésekben és a leírhatatlan örömben, amikor sikerül megfogni egy-egy halat. 🥰

A rendezvényről és a „verseny” eredményeiről a holnapi nap folyamán részletesen is beszámolunk! 📝

Addig is itt hagyunk néhány pillanatképet. 📸

Kora este pedig jövünk még az eredményhirdetés fotóival is!🏆

DÉVÉREK ÉS PONTYOK IS ÉRKEZNEK A VASI VIZEKBE! 🚛Pénteken ismét haltelepítés. 😉Október 09-én a MOHOSZ Állománypótlási és ...
07/10/2026

DÉVÉREK ÉS PONTYOK IS ÉRKEZNEK A VASI VIZEKBE! 🚛
Pénteken ismét haltelepítés. 😉

Október 09-én a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásának köszönhetően kétnyaras dévérkeszegek és fogható méretű pontyok érkeznek:

📍 Magyarszecsődi kavicsbánya-tó
→ 600 kg ponty + 400 kg dévérkeszeg

📍 Újperinti I. sz. kavicsbánya-tó
→ 400 kg ponty + 400 kg dévérkeszeg

📍 Szombathelyi Csónakázó-tó
→ 500 kg ponty + 400 kg dévérkeszeg

És ez még csak az ősz eleje! ☝️
A következő időszakban lesznek még újabb DÉVÉRKESZEG kihelyezések, de I. és II. nyaras SÜLLŐ telepítését is tervezzük! ..és EXTRA MÉRETŰ PONTYOK is jönnek. 🐋

👉 Érdemes követni FB oldalunkat, mert a megvalósult és leendő halszállítmányokról is folyamatosan beszámolunk! 👀

🐟 🔟0⃣0⃣0⃣ DB PADUC ÉRKEZETT VIZEINKBE! 🐟A természetes vizek őshonos halállományának fejlesztése és pótlása érdekében a t...
06/10/2026

🐟 🔟0⃣0⃣0⃣ DB PADUC ÉRKEZETT VIZEINKBE! 🐟

A természetes vizek őshonos halállományának fejlesztése és pótlása érdekében a tegnapi napon, mintegy 10.000 darab, I. nyaras (7-8 cm-es) növendék paduc érkezett Bognár Attila attalai haltermelőtől! 🌊

A halakból:
🔹 7.500 db a Rába több szakaszára
🔹 2.500 db pedig a Pinka felső szakaszára került.

⚠️ Ne feledjétek, a paduc (és a domolykó) legkisebb megtartható mérete a Szövetségünk által kezelt vizeken 25 cm! 📏

Folyóvizeink esetében a pontytelepítések mellett kiemelt figyelmet igyekszünk fordítani a reális áron beszerezhető és a helyi halfaunához igazodó őshonos, reofil halfajok állományának erősítésére. 😉
A tervek szerint tavaszig jászkeszeg és a szilvaorrú keszeg telepítésére is sor kerül.☝️

Vigyázzunk együtt az vasi folyóvizek ikonikus halfajaira! 💚

🎣 OKTÓBERI FREESTYLE FEEDER KUPA AZ ABÉRTON🎣Ha szereted a versenyhelyzetet, a feeder horgászatot és szívesen összemérnéd...
06/10/2026

🎣 OKTÓBERI FREESTYLE FEEDER KUPA AZ ABÉRTON🎣

Ha szereted a versenyhelyzetet, a feeder horgászatot és szívesen összemérnéd tudásodat más horgászokkal, akkor ott a helyed az Októberi Freestyle Feeder Kupán Lukácsházán!

📅 Időpont: 2026. október 17. (szombat)
📍 Helyszín: Abért-tó
💰 Nevezési díj: 13 000 Ft

🎯 Választható horgászmódszerek:
• Method feeder
• Hosszúelőkés feeder

🏆 Minden szektor 1. és 2. helyezettje díjazásban részesül, a helyezetteket értékes TackleBait horgászboltban beváltható utalványok várják!

⏰ A verseny 09:00-tól 14:00-ig tart, az eredményhirdetés 15:00-kor lesz.

📲 JELENTKEZÉS:
Preiner Zsoltnál
• személyesen
• Messengeren
• telefonon: 30/433-4229

A jelentkezéskor a gépjármű rendszámát és az e-mail-címet is meg kell adni a behajtási engedélyhez. 🚗

Aki szeretné egy jó hangulatú, remek szervezésű feeder versenyen megmérettetni magát az annak érdemes mielőbb jelentkezni! 😉

GYERE ÉS VIZSGÁZZ LE MÉG IDÉN! 🎓 Ha még nincs meg a horgászvizsgád, nem érdemes halogatni. ⚠️ 👇 Az évbe már csak néhány ...
05/10/2026

GYERE ÉS VIZSGÁZZ LE MÉG IDÉN! 🎓

Ha még nincs meg a horgászvizsgád, nem érdemes halogatni. ⚠️
👇 Az évbe már csak néhány lehetőséged lesz, és az utolsók közül itt van két biztos időpont:

📅 Október 17. (szombat) – 13:00 | Sárvár, Fishcentrum Horgászbolt
📅 Október 20. (kedd) – 15:00 | Vaskeresztes, Horgászturisztikai Központ

A vizsga INGYENES, de a Horgaszjegy.hu weboldalon előzetes regisztrációhoz kötött!

📖 Hogyan készülj?
A felkészülés egyszerű. A Horgaszjegy.hu-n létrehozott profilodban elérhető a gyakorló teszt és a letölthető tananyag is.

❕ És még mindig érvényben az EXTRA KEDVEZMÉNY a vizsgázóknak!
Ha nálunk teszed le a vizsgát, a vasi területi jegyed árából visszajön egy komoly összeg:
💰 60 000 Ft felett ➔ 30 000 Ft kedvezmény
💰 40 000 Ft felett ➔ 20 000 Ft kedvezmény
💰 20 000 Ft felett ➔ 10 000 Ft kedvezmény

Ne húzd az időt, csapj le az egyik időpontra, hogy jövőre már csak a pecára kelljen koncentrálnod! 🎣

10,10-ES PONTY, NÁLUNK 10/10-ES PONT! 🤩Mester Máté még augusztus 23-án akasztotta ezt a termetes pontyot a Magyarszecsőd...
04/10/2026

10,10-ES PONTY, NÁLUNK 10/10-ES PONT! 🤩

Mester Máté még augusztus 23-án akasztotta ezt a termetes pontyot a Magyarszecsődi kavicsbánya-tavon. 🎣 Mérlegeléskor a mutató egészen 10,10 kg-ig kúszott fel. 😎

Ez már azért nem piskóta... 🤷 Egy ilyen hal bőven mosolyt csal az ember arcára. 🙂

Gratulálunk Máté! 👏
__________________________________________________________
Neked is sikerült valami szépet fognod a Vasi Vizeken? 🫵

🎁 TÖLTSD FEL HONLAPUNKRA ÉS SZÁLLJ BE A NYEREMÉNYJÁTÉKBA! 🎁

A képet beküldők között decemberben egy szerencsés horgászt sorsolunk ki, akinek a nyereménye egy 2027-es éves KOMPLETT VAS MEGYEI TERÜLETI HORGÁSZJEGY lesz! 🍀

📸 Fogásod itt regisztrálhatod:
https://vasivizeken.hu/hu/galeria/fogasok/bekuldes

👀 Nézd meg a versenyben lévők halait is:
https://vasivizeken.hu/hu/galeria/fogasok

Megtartottuk a Tisztségviselői Versenyt Vasváron! 🏆Mai nap került megrendezésre a Tisztségviselők Páros Horgászversenye,...
03/10/2026

Megtartottuk a Tisztségviselői Versenyt Vasváron! 🏆

Mai nap került megrendezésre a Tisztségviselők Páros Horgászversenye, amelyet idén a Vasvári Petőfi Horgász Egyesület 80 éves jubileuma előtt tisztelegve a Vasvári Csónakázó-tavon rendeztünk meg. 📌

A 4 órás peca során 12 páros, összesen 24 horgász próbálkozott feeder és úszós technikával egyaránt minél több halat fogni. A szákokba pontyok, keszegfélék, kárászok kerültek és sikerült némileg a törpeharcsa állományt is megtizedelni. 🐠

A verseny végeredménye:
🥇 Laki László - Kránitz Szabolcs (Vasvári Petőfi HE) – 13,310 kg
🥈 Németh László - Szakács Attila (Vasvár&Elektromosok SHE) – 8,160 kg
🥉 Kardos László Gyula - dr. Horváth Zoltán (Ikervári HE) – 7,780 kg

A 12 csapat összesen 53 kg 710 gramm halat fogott. 👏

De ahogy ez a rendezvény minden évben bizonyítja, ezen a napon nem csak a kilogrammok számítottak. Jó volt egy kicsit kiszakadni a mindennapi munkából, együtt lenni, beszélgetni és egyszerűen csak horgászni egy jót. ☺️

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a sportszerű hozzáállást! Külön köszönet a házigazda egyesületnek és valamennyi segítőnek a közreműködésért, valamint Góth Istvánnak a finom ebédért! 🥰

👉 A teljes beszámolót és a képgalériát kommentben találjátok!

🔜 Az idei Szövetségi programoknak még ezzel sincs vége! Szerdán következik az Integrált Horgásznap a Szombathelyi Csónakázó-tavon.

Cím

165/4. Hrsz
Vaskeresztes
9795

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:15 - 15:45
Kedd 08:15 - 15:45
Szerda 08:15 - 15:45
Csütörtök 08:15 - 15:45
Péntek 08:15 - 14:45

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória