Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete

Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete A Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete Kiemelkedően Közhasznú Szervezet! Az Egyesület tagja a Magyar Vakok és gyengénlátók Országos Szövetségének.

Egyesületünkről:

Egyesületünk jogutódjának tartja magát Szombathelyen 1904-ben megalakult Vakokat Gyámolító Egyletnek, valamint a Vakok Szövetsége 1952-ben megalakult Körzeti Csoportjának, mely később a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vas Megyei Szervezeteként működött 2004-ig. Ekkor az országos átalakulás részeként Vas megyében is megalakult a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete mint kiemelkedően közhasznú szervezet. Vas megye lélekszáma alacsony, így tagságunk létszáma is 300 - 350 fő között ingadozott a sok év során. Egyesületünk alapszabályban rögzített célja, hogy „ellássa a működési területén élő vakok és gyengénlátók egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson számukra az érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket". Ennek megfelelően az Egyesület Vas megye területén élő látássérültek érdekvédelmét, képviseletét, életviteli nehézségeik és problémáikkal kapcsolatos ügyek intézését vállalja. Az egyesület céljai elérése érdekében kapcsolatot tart fenn a meghatározó szerepet betöltő önkormányzati és társadalmi szervezetekkel. Az Egyesület rendes tagja lehet: a 14. életévét betöltött személy, aki az Egyesület működési területén él és vaknak vagy gyengénlátónak minősül, és nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától. A tagfelvételt írásban, belépési nyilatkozatban lehet kérni az Egyesület székhelyén. Tagfelvétel szempontjából gyengénlátónak minősül az a személy, akinek látáscsökkenése a Masche-táblázat szerint 67 %-ot eléri, de a 95 %-ot nem! Akinek a látáscsökkenése a 95 %-ot eléri, vaknak minősül. Az Egyesület pártoló tagja lehet mindazon természetes vagy jogi személy, aki, vagy amely az Egyesület céljával, tevékenységével egyetért, és azt anyagilag, szolgáltatás térítésmentes nyújtásával, vagy más módon támogatni, segíteni kívánja, és írásban jelentkezési szándékát az Egyesület elnökségének bejelenti. Az elnökség a jelentkezés elfogadásáról névre szóló pártoló tagsági kártyát állít ki. Az Egyesület szolgáltatásai:

- Érdekvédelem ellátása a tagok számára,
- Életviteli nehézségek leküzdésében segítségnyújtás,
- Felvilágosító tevékenység, rendszeres tájékoztatás szervezése. A tagság folyamatos tájékoztatása a számukra elérhető támogatások és szolgáltatások igénybevételének lehetőségéről,
- Fogyatékkal élők számára kiírt egyem pályázatok felkutatásában és megírásában történő segítségnyújtás,
- Hivatalos ügyek intézésében segítségnyújtás (nyomtatványok kitöltése, hivatalos iratok megfogalmazása, stb.),
- Munkalehetőségek felkutatása, terjesztése,
- A munkaerő-piacon történő elhelyezkedési esélyek növelése érdekében felnőttképző intézményekkel gőzösen - érdeklődés szerint - tanfolyamok szervezése,
- Lehetőség szerint anyagi támogatás szervezése és nyújtása,
- Látássérült diákok számára Braille, hangos, illetve elektronikus tankönyvek beszerzése,
- Szabadidős és kulturális programok szervezése (klubnapok, kirándulások, színházlátogatás, múzeumlátogatás, sportolási lehetőség),
- Segédeszközök (beszélő vérnyomásmérők, diktafonok, stb.) kölcsönzése,
- Segédeszközök beszerzése. Klubhelyiségünkben működik egy jól felszerelt rehabilitációs konyha, melyben látássérült emberek által is használható konyhaeszközök találhatók. Az érdeklődőknek lehetősége van a főzés és a hozzá kapcsolódó műveletek „vakos" elsajátítására gyakorló vak háziasszony segítségével. Az Egyesület felépítése, tagjai:

Elnök: Bősze György
Alelnök: Nagy Lászlóné Marika

Elnökségi tagok:

Bősze György
Nagy Lászlóné Marika
Kovács László
Dr. Szalai Adrienn
Sebestyén Miklós

Felügyelő Bizottság tagok: Vass Józsefné, Kopcsándi Gyula

Országos küldöttek:

Nagy Lászlóné Erika
Nagy Lászlóné Marika
Bősze György
Szuhogyi Tünde
Arrasz Jánosné
Sebestyén Miklós

‼Ugye nem felejt***e el senki??? Jövő héten hétfőtől egész héten át‼„Együtt élünk” Hete„Érteni, érezni, elfogadni...”Érz...
09/10/2026

‼Ugye nem felejt***e el senki??? Jövő héten hétfőtől egész héten át‼

„Együtt élünk” Hete
„Érteni, érezni, elfogadni...”

Érzékenyítő, szemléletformáló programsorozatra hívjuk és várjuk az érdeklődőket, hogy tapasztalás útján ismerjék meg a látás-, és mozgássérült emberek mindennapi életét, világát.

Időpont: 2026. október 12–16.
Helyszín: AGORA Művelődési és Sportház (9700 Szombathely, Március 15. tér 5.)

SZEMLÉLETFORMÁLÓ PROGRAMSOROZAT

Programok:
- Látássérült emberek használati tárgyai – interaktív kiállítás
- Fehérbot használata – szimulációs gyakorlat
- Vakvezető kutyás séta – szimulációs gyakorlat
- „Sötét terem” – a mindennapi élet gyakorlati feladatai látássérült kísérővel
- Braille írás megismerése
- Látássérült emberek társasjátékai
- „Okos segédeszközök” a mindennapokban
- „Kerekesszékes kihívások” – szimulációs gyakorlat
- „Ügyes kezek” – a fejlesztő foglalkoztatás termékei

A programon való részvételre előzetes regisztráció szükséges!

Jelentkezési határidő: 2026. október 5.
Jelentkezni lehet: Csiszár Tamás (LÁTVASE) Tel: +36 20 35 65 700 E-mail: [email protected]

Beosztás:
- 2026. október 12–15. között: iskolák (általános iskola felső tagozat és középiskolák) és egyéni érdeklődők számára
- 2026. október 16.: cégek, munkahelyi közösségek számára

Szervezők:
- Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete
- Mozgássérültek Vasvármegyei Egyesülete
- Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény
- Boza Gáborné Alapítvány

Támogatók:
- Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
- AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft.
- Savaria Lions Club

Együtt egy befogadóbb világért!

MVGYOSZ hírlevél 37/2026 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!Akadálymentessé vált a Járókelő.hu – Mindenki számára elér...
05/10/2026

MVGYOSZ hírlevél 37/2026 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!

Akadálymentessé vált a Járókelő.hu – Mindenki számára elérhető a közterületi hibabejelentés
A Fővárosi Szolidaritási Alap támogatásával digitálisan akadálymentessé vált a Járókelő.hu felülete. A fejlesztés eredményeként a fogyatékossággal élő állampolgárok, az idősek és a digitálisan kevésbé jártas felhasználók is akadálytalanul tehetnek bejelentést a közterületi problémákról.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRP/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Tíz éve lépett hatályba a Marrakeshi Szerződés
2026. szeptember 30-án ünnepeltük a nyomtatott szövegek nemzetközi hozzáférhetőségét garantáló Marrakeshi Szerződés hatálybalépésének 10. évfordulóját. A Marrakeshi Szerződés létrejötte fontos mérföldkő volt a látássérült személyek és más, a nyomtatott szövegek olvasása terén nehézségekkel küzdő emberek egyenlő esélyű hozzáférésében.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRQ/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Meghívó az MVGYOSZ fehérbot napi ünnepségére
Október 15-én, a fehérbot nemzetközi napján a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) idén is ünnepi eseménnyel hívja fel a figyelmet a látássérült emberek közösségére és azokra a kiemelkedő személyiségekre, akik szakmai munkájukkal segítik boldogulásukat. Az ünnepségen átadjuk a Louis Braille-emlékérmeket és a „Hangomat adom” díjakat. Az idei fehérbot napon a gyengénlátó gyermekek magyarországi oktatásának 70. évfordulójáról is megemlékezünk.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRR/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Újabb frissítések az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazásban
Szeptember 8-án, az olvasás világnapján adtunk hírt arról, hogy a digitális könyvek mellett immár a Braille- és a hangoskönyv-állomány is elérhető az MVGYOSZ Könyvtára alkalmazáson belül. A fejlesztést követően arra kértük a felhasználókat, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat és javaslataikat, amelyek segítségével gördülékenyebbé tehetjük a szolgáltatás működését.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRS/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

„Avarnak mondták magukat…”
A 6. század második felében egy keletről feltűnt, harcias nomád nép vetett véget a Kárpát-medence feletti germán uralomnak. Miután az avarok ázsiai hazájukból rövid időn belül több ezer kilométert t***ek meg lóháton a Kárpátokig, mintegy két és fél évszázadon keresztül uralták ezt a térséget. A résztvevők 2026. október 21-én a Sipeki-villában megismerkedhetnek a hunokhoz és a honfoglaló magyarsághoz hasonlóan rettegett lovasnomád nép történetével.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRT/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Október 18-án zár a Vakok Kertje, részletek az őszi nyitvatartásról
Mint minden évben, a Vakok Kertje idén is bezár október közepén. Mivel október 15. ebben az évben csütörtökre esik, a fehérbot napját követő hétvégén még nyitva tart a Vakok Kertje. Tekint***el azonban az egyre korábbi naplementére és a hűvösödő estékre, az esti zárás október 1-től 20:00 óráról 19:00 órára módosul. Megértésüket köszönjük!

A bolt kínálatából: Beszélő vércukormérők – Újdonságok és kedvezmények
Tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy változás történt a beszélő vércukormérőkhöz vásárolható tesztcsíkok NEAK támogatásában. Emellett cikkünkben bemutatjuk a vércukorméréshez kapcsolódó aktuális kínálatunkat is.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRU/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Narrálva ajánljuk – Legszebb férfikor – akadálymentes színházi előadás
Dátum: 2026. október 28-án 19:00 órakor
Helyszín: Thália Színház
Audionarrátor: Baksa-Szerecz Zsófi
Hét férfi. Egy nő. És egy húsz éve el nem felejtett szerelem. A vendégek befutott, sármos, negyvenes férfiak, akik húsz év után térnek vissza egykori oxfordi kollégiumukba. A házigazda Lady Rosemary, akibe egyetemistaként valamennyien reménytelenül szerelmesek voltak. De mi történik, ha ennyi év elteltével újra feltámad a remény? A regisztrált vendégek számára az előadás előtt színpadbejárást és ismertetőt tartanak, amelynek során lehetőség nyílik a színpadkép, a díszlet és a szereplők megismerésére is, hogy még teljesebb lehessen a színházi élmény. Részletek a narracio.mvgyosz.hu oldalon.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRV/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

AudioNav: magyar fejlesztésű navigációs alkalmazás jön a Gépházba
A vadonatúj, tesztfázisban lévő applikáció a tömegközlekedés során segít a járatok megtalálásában, értesít, ha közeledünk az előre beállított megállóhoz, de támogatja saját útvonalaink hangos segítséggel történő ellátását is.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRW/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Heti könyvajánló helyett
Gratulálunk Mach András önkéntes felolvasónk Zuglóért emlékérem kitüntetéséhez
Szeptember utolsó vasárnapján lett 91 esztendős Budapest XIV. kerülete, Zugló. Ezen a napon került átadásra a Stefánia-palotában többek között a Zuglóért emlékérem, a díjazottak közt pedig ott találjuk Mach Andrást is, akinek helytörténészi és önkéntes munkáját ismerték el a kitüntetéssel.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3OSRX/79a6/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!


A hírlevelet szerkeszt***e:

Hegedűs Katalin és Fekete Zoltán

MVGYOSZ hírlevél 36/2026 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!Mellébeszélés helyett akár több százmilliós bírságok: a ma...
26/09/2026

MVGYOSZ hírlevél 36/2026 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!

Mellébeszélés helyett akár több százmilliós bírságok: a magyar weboldalak jelentős része nem felel meg a törvényi előírásoknak
A hazai honlapok és mobilalkalmazások többsége nem felel meg a törvényi előírásoknak, ami a vállalkozásoknak akár 500 millió forintos bírságkockázatot jelent. A helyzetre a Precognox Kft. és az INFOALAP kínál megoldást, akik a „Digitális megújulás - Szintet lépni az akadálymentességben” című, MVGYOSZ-szel közös konferenciájukon a jogi megfelelés és a tesztelési módszerek mellett az ESG-szempontok kiemelt szerepére is felhívják a figyelmet.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZF/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

A Braille alapvető jog a látássérült emberek számára – Az ENSZ nyilatkozata
Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a Braille-hoz való hozzáférés alapvető emberi jog a látássérült személyek számára.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZG/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Meghívó az MVGYOSZ fehérbot napi ünnepségére
Október 15-én, a fehérbot nemzetközi napján a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) idén is ünnepi eseménnyel hívja fel a figyelmet a látássérült emberek közösségére és azokra a kiemelkedő személyiségekre, akik szakmai munkájukkal segítik boldogulásukat. Az ünnepségen átadjuk a Louis Braille-emlékérmeket és a „Hangomat adom” díjakat. Az idei fehérbot napon a gyengénlátó gyermekek magyarországi oktatásának 70. évfordulójáról is megemlékezünk.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZH/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Együtt a jövőnkért 2026. október – Kultúra mindenkinek
Az Együtt a jövőnkért következő alkalmán egy új kulturális kezdeményezést mutatunk be, amely során színházi képzés indul speciális szükségletű tehetségek számára. Emellett az eseményen az is ki fog derülni, hogy a látássérült emberek milyen kulturális tevékenységekben tudják képviseltetni, megmutatni magukat, valamint, hogy mennyire hatékonyan jutnak el hozzánk a kultúrával kapcsolatos információk a közösségi médiában.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZI/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Színházi közösség épül speciális szükségletű tehetségekből
Képzés indul színészet és színház iránt érdeklődő fogyatékossággal élő és egészségügyi problémákkal küzdő tehetségek számára, melyre látássérült érdeklődők jelentkezését is várják.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZJ/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Okosmorzsa: Három hasznos beállítás az iOS 27-ben
Az iOS 27 megjelenésével több olyan beállítás került az iPhone-ra, amely első hallásra apróságnak tűnik, a mindennapokban mégis sokat könnyít a dolgunkon. Most három ilyen lehetőséget mutatunk be, amelyek Magyarországon is elérhetők, és VoiceOverrel kényelmesen használhatók. Megismerheti az AirPods beállításainak áttekinthetőbb felépítését, megtudhatja, hogyan olvastathatja a szöveget mondatonként vagy soronként, és azt is, hogyan szabhatja a VoiceOver tippjeit a saját tudásához.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZK/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Indul a „Digitális Iránytű” a Net-média Alapítvány szervezésében!
Nem tanfolyam, nem korrepetálás és nem is klasszikus informatikai tanácsadás – mégis mindegyikből a legjobbat nyújtja. A Net-média Alapítvány meghirdeti legújabb, hiánypótló szolgáltatását, a Digitális Iránytű – Digitális túlélő órákat, ahol a résztvevők a saját tempójukban, személyre szabottan sajátíthatják el a digitális világ mindennapi használatát.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZL/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Gepida emlékekkel ismerkedtünk
A Kézzelfogható múlt című akadálymentes régészeti sorozat szerdai alkalmával a gepidák kerültek bemutatásra a Sipeki-villában. A kevésbé ismert kora középkori germán nép kalandos története mellett számos hiteles rekonstrukción és nagyszerű másolaton keresztül megismerhető volt régészeti emlékanyaguk, melyeket a részt vevő látássérült emberek ezúttal is kezükbe vehettek, kipróbálhattak. A fegyverek és az ékszerek mellett megjelentek a hétköznapi élet munkaeszközei és a formás pecsételt edények is. Az esemény fényképes beszámolója az MVGYOSZ Facebook-oldalán érhető el.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZM/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

A bolt kínálatából: Tablettartó nagyító funkcióhoz
Ahhoz, hogy a tabletre letöltött nagyító alkalmazásokat olvasáshoz kényelmesen lehessen használni, speciális, 3D-nyomtatással előállított tablettartó állvány készült, amely megfelelő magasságot és dőlésszöget biztosít a készüléknek. Az állvány megvásárolható az MVGYOSZ segédeszközboltjában. Tagi kedvezményes ár: 7493 Ft.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZN/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Narrálva ajánljuk - Addikt – Tragikus Függőségeink Komédiája
Dátum: 2026. október 4., 15:00 óra
Helyszín: Magyar Színház, 1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.
Audionarrátor: Szőke-Tóth Cecília
Mindnyájan függők vagyunk – legyen az társ, pénz, szerencsejáték vagy épp valamilyen káros szenvedély. Szücs Zoltán saját élményein keresztül mutatja meg a pusztító függőség hatásait, de nem szomorú önvallomást ír: nevetéssel oldja a fájdalmat, és velünk is megláttatja gyarlóságainkat. Rendezte: Anger Zsolt.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZO/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Gépházas őszi est: új iPhone-ok, IFA kiállítás, vicceskedő AI
Informatikai újdonságokkal és termékbejelentésekkel teli műsorunkban új Apple szoftverekről és hardverekről, valamint a berlini IFA kiállítás konklúziójáról beszélgetünk hármasban, illetve - jó szokásunkhoz híven - hallgatói levelekből is szemezgetünk.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZP/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Heti könyvajánló
Háy János: Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom – Újraélesztő könyv (2019)
Játékidő: 26 óra 24 perce
Felolvassa: Vass István
A megjelenése óta három kiadást megért alternatív irodalmi arcképcsarnok elsődleges célja az, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz az elmúlt századok kötelezően olvasandó lírikusait és szépíróit. Állandó kolumnistánk, aki kiskorától nagy rajongója a különböző irodalomtörténeti áttekintéseknek, természetesen ezen a köteten is átrágta magát.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NsZQ/78ej/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!


A hírlevelet szerkeszt***e:

Hegedűs Katalin és Fekete Zoltán

MVGYOSZ hírlevél 35/2026 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!Benne vagyunk az első százban! Köszönjük adója 1%-át!Mint ...
20/09/2026

MVGYOSZ hírlevél 35/2026 Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!

Benne vagyunk az első százban! Köszönjük adója 1%-át!
Mint minden civil szervezet, az MVGYOSZ is évről évre izgatottan várja a szeptembert, amikor kiderül, hogy sikeres volt-e a tárgyévi 1%-os kampány. Idén szeptember 15-én t***e közzé a NAV az SZJA 1%-os felajánlásban részesült szervezetek listáját. Ebben az évben 1967 adózó döntött úgy, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének adja az adója 1%-át. Segítségükkel 25.210.003 Ft gyűlt össze, amivel az összesen majdnem 31.300 szervezet között a nyolcvanötödikek lettünk.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNP4/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Figyelem! Adathalász levelek terjednek az MVGYOSZ nevében
Tisztelt Kollégák, Partnereink! Szeretnénk felhívni a figyelmet egy jelenleg is zajló adathalász- és csalási hullámra. Értesüléseink szerint az elmúlt időszakban ismeretlen elkövetők dr. Nagy Sándor MVGYOSZ elnök nevében hamisított e-maileket küldtek ki.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNP5/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

E-papír kijelzők a BKK és a MÁV megállóiban - Ossza meg velünk tapasztalatait!
A BKK tájékoztatása szerint számos budapesti közösségi közlekedési megállóban jelennek meg a következő hetekben az ún. E-papír kijelzők, felváltva a hagyományos, papíralapú menetrendi tájékoztatókat. Az eszközök a látássérült közlekedők számára is biztosítanak hangalapú információkat. Tesztelje Ön is, és mondja el véleményét!
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNP6/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Ismét pénzügyi tudatosság és bankbiztonság előadás az OTP szakértőivel
Az OTP Bank munkatársai a Helyi Érték Önkéntes Pályázati Program keretében idén is támogatják az MVGYOSZ-t. Pénzügyi tudatossággal és bankbiztonsággal foglalkozó szakértő előadóik ezúttal online formában várják az érdeklődőket. A program 2026. szeptember 24-én az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központja szervezésében valósul meg, az esemény 18 órakor kezdődik.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNP7/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Újabb villasétákat hirdet az MVGYOSZ
Ki tervezte és ki építt***e a Sipeki-villát? Miért a látássérült emberekre hagyta Sipeki Balás Béla az épületet? Hol vannak eozinmázas oszlopok a villában? Mi minden változott a felújítást követően az épületegyüttesben? Ilyen és hasonló kérdésekre is választ kapnak azok, akik ellátogatnak az októberi villaséták egyikére.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNP8/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Utolsó perc! - Még regisztrálhat a jövő heti rendezvényekre!
Hangszínház, múzeum vagy évadnyitó oktatási fórum? Akár mindhárom rendezvényre regisztrálhat még! Szeptember 21-én a magyar dráma napját ünnepeljük. A Bodor Tibor Kulturális Egyesület önkéntes felolvasói, közösen az MVGYOSZ Bodor Tibor Hangoskönyvtárával emlékezetes hangszínházi bemutatóval készülnek az ünnepre: Thuróczy Katalin Macskalépcső című drámájának hangszínházi adaptációja várja az érdeklődőket a Sipeki-teremben.
Két nappal később, szeptember 23-án a „Kézzelfogható múlt” címmel meghirdetett akadálymentes régészeti előadássorozat folytatódik. Ezúttal a gepidák történetével ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Ugyancsak szeptember 23-án az Együtt a jövőnkért 2026-2027-es évadjának nyitóeseményén egy olyan kezdeményezést mutatunk be, amely fontos lépés lehet egy valóban befogadóbb és esélyteremtőbb köznevelés felé.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNP9/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPA/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPB/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Okosmorzsa: Az iOS 27 bemutatása
Szeptember közepén megérkezett az iOS 27, és bár a legtöbb szó a mesterséges intelligenciával kapcsolatos Siri-frissítés körül forog, a valóság ennél árnyaltabb: a hangzatos újdonságok jó része egyelőre el sem indul Magyarországon. Ebben a cikkünkben sorra vesszük, mi változott ténylegesen a rendszerben, mi az, ami itthon egyelőre várat magára, és mire érdemes felhívnunk a kisegítő lehetőségek használóinak figyelmét.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPC/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Szeretne magabiztosabban kommunikálni angolul?
Jelentkezzen a Fény Alapítvány és a Net-média Alapítvány szervezésében megvalósuló, látássérült személyek számára meghirdetett online angol nyelvtanfolyamra!
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPD/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

A bolt kínálatából: Ajándékozzon BlindShell-t karácsonyra!
Még távolinak tűnik a karácsony, de jó, ha már most elgondolkodunk azon, mivel szerezhetnénk valódi örömet szeretteinknek. Ha vak vagy gyengénlátó családtagunknak, barátunknak keresünk ajándékot, érdemes olyan meglepetést választani, amely nemcsak szép, hanem a mindennapokban is hasznos.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPE/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

A Net-média Alapítvány legfrissebb újdonságai a pénteki Gépházban
Diákközpontú angol tanfolyam látássérült érdeklődőknek, AI alapú műsorvezető a Hobby Rádióban, és egy újszerű kezdeményezés az informatikai tudást szomjazóknak – többek közt ezekről szól soron következő műsorunk.
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPF/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Heti könyvajánló
Magyar irodalmi nyári konyha 2. – Fejes Endre (1923 – 2015)
Állandó kolumnistánk lecsóval, kisfröccsel és nagy szeret***el várja irodalmi nyári konyhájába Fejes Endrét, a vasesztergályosból lett szépírót, aki a kemény gyári munka után éjszakánként „az ezerszer áldott VIII. kerület” lakóinak történeteit vet***e papírra, minden bekezdésében a létezés és a szerelem bódító, éltető fájdalmát zengve…
https://hirlevel.mvgyosz.hu/t/l/3NNPG/77mB/Qq/MVp/6kE/1/0/0/0/PXqU1147exiozKRwqQdtMM676aRSEJSQATS75Hmu5yxfP2aqZS1568726046

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!


A hírlevelet szerkeszt***e:

Hegedűs Katalin és Fekete Zoltán

„Együtt élünk” Hete„Érteni, érezni, elfogadni...”Érzékenyítő, szemléletformáló programsorozatra hívjuk és várjuk az érde...
18/09/2026

„Együtt élünk” Hete
„Érteni, érezni, elfogadni...”

Érzékenyítő, szemléletformáló programsorozatra hívjuk és várjuk az érdeklődőket, hogy tapasztalás útján ismerjék meg a látás-, és mozgássérült emberek mindennapi életét, világát.

Időpont: 2026. október 12–16.
Helyszín: AGORA Művelődési és Sportház (9700 Szombathely, Március 15. tér 5.)

SZEMLÉLETFORMÁLÓ PROGRAMSOROZAT

Programok:
- Látássérült emberek használati tárgyai – interaktív kiállítás
- Fehérbot használata – szimulációs gyakorlat
- Vakvezető kutyás séta – szimulációs gyakorlat
- „Sötét terem” – a mindennapi élet gyakorlati feladatai látássérült kísérővel
- Braille írás megismerése
- Látássérült emberek társasjátékai
- „Okos segédeszközök” a mindennapokban
- „Kerekesszékes kihívások” – szimulációs gyakorlat
- „Ügyes kezek” – a fejlesztő foglalkoztatás termékei

A programon való részvételre előzetes regisztráció szükséges!

Jelentkezési határidő: 2026. október 5.
Jelentkezni lehet: Csiszár Tamás (LÁTVASE) Tel: +36 20 35 65 700 E-mail: [email protected]

Beosztás:
- 2026. október 12–15. között: iskolák (általános iskola felső tagozat és középiskolák) és egyéni érdeklődők számára
- 2026. október 16.: cégek, munkahelyi közösségek számára

Szervezők:
- Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete
- Mozgássérültek Vasvármegyei Egyesülete
- Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény
- Boza Gáborné Alapítvány

Támogatók:
- Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
- AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft.
- Savaria Lions Club

Együtt egy befogadóbb világért!

Cím

Vörösmarty Utca 32
Szombatnely
9700

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 14:00
Kedd 09:00 - 16:00
Szerda 09:00 - 14:00
Csütörtök 09:00 - 16:00
Péntek 10:00 - 14:00

Telefonszám

+3694312263

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória