02/10/2026
A Gíta egyik verse szerint
akit sem a boldogság, sem a boldogtalanság nem zavar meg, s mindkettő esetén rendíthetetlen, az méltó rá hogy felszabaduljon.
Azt tanítják a Védák, hogy világunkban a szenvedés igenis valós, míg amit boldogságnak tapasztalunk, az ennek a negatív tapasztalatnak a hiánya. Tehát úgymond megkönnyebbülés. Máshol azt tanulhatjuk, hogy mind az öröm, mind a szenvedés illuzórikus, mert átmeneti. Persze aki tapasztalja, annak az öröm is valós. Képmutatás lenne azt állítani, hogy a krisnások nem törekszenek örömre, boldogságra.
Legyen igaz bármelyik megközelítés is, de a fent idézett 2.15.- vers a gítában azt tanítja, hogy fegyelmezettnek kell lennünk és tűrjük el a két végpont közti örökös ingadozást. Ez nem tűnhet egyszerű feladatnak, mert öröm kereső lények vagyunk, miközben igyekszünk elodázni a negatív tapasztalatokat.
De ha a fegyelem egyik szinonímáját vesszük, a mértékletességet, akkor ennek nyomán elindulhatunk a feladat megvalósítása felé. Hogyan? Megérteni egyszerű. Az érzékeink és elménk által igyekszünk örömet tapasztalni, és a szenvedés is elkerülhetetlenül ezeken keresztül ér el minket. Ezért ha mértéktartóak vagyunk, akkor kerüljük a túlzásokat minden területen, így az evésben, alvásban, sz*****is tevékenységben, beszédben stb.
Mikor elkerüljük az élvezetek csábítását ( anélkül hogy teljesen megtagadnánk ), akkor azonnal tapasztalhatjuk, hogy az érem túlsó oldala, a szenvedés is mérséklődik.
Ezt hívják önfegyelemnek. Ez a fegyelmezettség eredményez egy koncentrált elmeállapotot, ami közelebb visz minket a lélek, Isten és a transzendens valóság megértéséhez. Ez úgy lehetséges, hogy a fegyelmezett elmét a jóság kötőereje hatja át. A jóság hatása tudásban, és az öröm megtapasztalásában nyilvánul meg. Ez a lelki élet alapja. Törekedjünk ezért fegyelemre. Érezni fogunk egyfajta boldogságot és megértjük hogy a spiritualitás, vallás, önmegvalósítás szintén valós élettapasztalatot ad, de a lélekből fakad ezért örök természetű.