Szombathelyi DOBÓ SE

Szombathelyi DOBÓ SE www.dobose.hu Szombathelyen 1964-ben kezdte meg működését egy dobócsoport (kalapácsvetés, diszkoszvetés, súlylökés) Németh Pál mesteredző irányításával.

Az első években a Szombathelyi Sport Egyesület (SZSE) keretében, majd a csoport növekedésével a Haladás VSE színeiben. 1993-ban a dobóatléták egy jelentős része az újonnan alakult SZAC'93-ba igazolt. A SZAC'93 1996-ban szűnt meg, jogutódja a Szombathelyi DOBÓ SE lett. Az egyesület első elnöke Nyíri Péter lett, majd visszavonulása után 2003-tól Horváth Vilmos viszi tovább a klub ügyeit. Egyesületün

k legkiemelkedőbb sportolója Gécsek Tibor volt, aki élete minden(!) világversenyén döntős volt. Az 1988-as olimpián a 6.,1992-es olimpián az 4. , a 2000-es sydney-i játékokon a a 7.helyen végzett.1990-ben EB- ezüstérmes, 1998-ban Budapesten Európa-bajnok lett, Ez évben ő lett Az Év Sportolója, mestere Németh Pál pedig az Év Edzője. A világbajnokságokon két bronzérmet nyert. A huszonhatszoros országos bajnok volt az első 80 méteren felüli kalapácsvető Magyarországon. Németh Zsolt két olimpián (Atlanta és Sydney) vett részt, legnagyobb sikere az 1999-es sevillai vb-n szerzett ezüstérem. Ugyanebben az évben megnyerte a főiskolai világbajnokságot, 1996-ban pedig Európa Kupa-győztes volt. Ma vezetőedzőként ő irányítja dobóink felkészülését. A 2000-es sydney-i olimpiáig egyesületünk színeiben versenyzett Annus Adrián kalapácsvető, Fazekas Róbert diszkoszvető és Kiss Szilárd súlylökő. A budapesti EB-n Fazekas a 4.helyen, míg Annus a 8.helyen végzett. Mindhárman ott voltak a sydney-olimpián, ahol Gécsek Tiborral, Németh Zsolttal és Dívós Katalinnal együtt össezsen hatan (!) képviselték a DOBÓ SE-t, ami egyéni sportágban egy egyesülettől páratlan teljesítmény. Divós Katalin a hazai női kalapácsvetés úttörője , kétszeres olimpikon, sokszoros csúcstartó. A budapesti EB-n az 5. ,míg 1999-ben ,a sevillai vb-n az 4.helyet szerezte meg. Magyar bajnoki címeinek szinte se szeri-se száma, hiszen fő versenyszáma mellett diszkoszvetésben és súlylökésben is sokszoros bajnok. A utóbbi években Pars Krisztián vette át a siker-stafétabotot. Utánpótlás vesenyzőként minden korosztályos világversenyét megnyerte. A 2004-es athéni olimpián 5.helyével a felnőttek között is bizonyított,ezzel ő lett a DOBÓ SE első olimpiai pontszerzője. Pekingben a 4. helyet szerezte meg, majd egy hosszú kálvária után előbb ezüstérmessé lépett elő , majd bohózatba illő indokokkal felmentve a vétkeseket, ismét visszasorolták a 4.helyre… 2010-ben megnyerte első EB- érmét egy bronzot. Az utánpótlás- nevelés terén elért eredményeinket mutatja, hogy Pars Krisztián sikersorozata mellett, Horváth József, Kéri Andrea ifjúsági világbajnokságot nyertek, Szabó Dániel vb-ezüstérmes lett. Németh Noémi és Németh Kristóf junior Európa-bajnokok lettek, utóbbi a 2010-es Eb-n döntős helyezéssel mutatkozott be a felnőttek között. A lányoknál Ozorai Jenny EB - és vb-érmei reménytkeltőek, mellette egy rendkívül tehetséges, sokra hivatott korosztály bontogatja szárnyait Németh Zsolt és Németh László edzők keze alatt. Egyesületünk megalakulása óta a minőségi dobóatlétika színtere. Több mint húsz sportolónk volt válogatott a különböző korosztályokban. Kétszer 1998-ban és 2008-ban megnyertük a MASZ pontversenyét. Az egyesület eddigi eredményei, a kiváló utánpótlásképzés, a sportolók elhivatottsága reményteljes jövővel kecsegtetnek. A 2009-ben váratlanul elhunyt, szinte pótolhatatlan Németh Pál örökségét az elnökség tagjai együttes erőfeszítésekkel igyekeznek megőrízni és továbbbvinni a szombathelyi és a magyar atlétika érdekében. Horváth Vilmos

egyesületi elnök

Mai versenyünkön számos egyéni csúcs mellett született egy bámulatos magyar rekord is. Olimpiai ezüstérmesünk, Halász Be...
21/05/2026

Mai versenyünkön számos egyéni csúcs mellett született egy bámulatos magyar rekord is. Olimpiai ezüstérmesünk, Halász Bence a "magyar" nehézkalapáccsal (14,5 kg - 61 cm) minden idők legnagyobb dobását produkálta. (Régi: Halász Bence 31,97 m, 2020)

30/04/2026
Új országos korosztálycsúcs kalapácsvetésben! Szombaton megtartottuk idei harmadik hazai versenyünket. Nagyon örvendetes...
12/04/2026

Új országos korosztálycsúcs kalapácsvetésben! Szombaton megtartottuk idei harmadik hazai versenyünket. Nagyon örvendetes, hogy 37 versenyzőnk összesen 78 egyéni csúcsot ért el a különböző versenyszámokban. Közülük két eredmény mindenképpen kiemelkedik. Olimpiai ezüstérmesünk, Halász Bence tartja 80 méter feletti formáját, ezúttal 80,54 méternél landolt a legnagyobb dobása. Még csak április van, de már új magyar csúcsnak is örülhetünk. Király Veronika 2 kg-os kalapáccsal 66,93 méterig jutott, ami új U14-es magyar rekord. Régi: Viszkeleti Villő 65,80 m (2013). Vera felkészítői: Kiss Szilárd és Varga Balázs. Gratulálunk!

Véget értek a Téli Dobó Országos Bajnokságok 2026. évi küzdelmei. Nagy örömünkre, dobócsoportunk 16 medállal a képzeletb...
03/04/2026

Véget értek a Téli Dobó Országos Bajnokságok 2026. évi küzdelmei. Nagy örömünkre, dobócsoportunk 16 medállal a képzeletbeli éremtáblázat élén végzett. Halász Bence 80 méter feletti dobásán kívül szeretnénk külön kiemelni Molnár Marcell teljesítményét. aki úgy győzött az U18-as fiúk kalapácsvető versenyében, hogy életében első alkalommal dobta túl a bűvös 70 méteres álomhatárt. Gratulálunk minden érmes és egyéni csúcsot elérő versenyzőnknek! Felkészítők: Igaz Bálint, Kiss Szilárd, Németh László, Németh Zsolt, Papp Róbert és Varga Balázs

10/03/2026
Mi is köszönjük a látogatást!
28/02/2026

Mi is köszönjük a látogatást!

MA 44 ÉVES PARS KRISZTIÁN!Isten éltesse olimpiai bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnokunkat!
18/02/2026

MA 44 ÉVES PARS KRISZTIÁN!
Isten éltesse olimpiai bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnokunkat!

VÉR, VERÍTÉK, KÖNNYEK: EDZŐTÁBOROZÁS CIPRUSON.Atlétáink a már jól megszokott helyszínen, Cipruson alapozzák meg az idei ...
12/02/2026

VÉR, VERÍTÉK, KÖNNYEK: EDZŐTÁBOROZÁS CIPRUSON.
Atlétáink a már jól megszokott helyszínen, Cipruson alapozzák meg az idei év sikereit. Dobóinkra az idén is nagy kihívások várnak: mindannyian tudják, hogy a nagy célok eléréséhez kőkemény felkészülésre, elszántságra és alázatos munkára van szükség! Hajrá lányok, fiúk!

Olvassátok el az Év edzője címszó alatti utolsó mondatot! Nem is kell semmilyen kommentár hozzá...
17/01/2026

Olvassátok el az Év edzője címszó alatti utolsó mondatot! Nem is kell semmilyen kommentár hozzá...

Nemzeti Sport Online

Hétfőn kísérjük el utolsó útjára drága barátunkat.
02/01/2026

Hétfőn kísérjük el utolsó útjára drága barátunkat.

Cím

Markusovszky Utca 6
Szombathely
9700

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szombathelyi DOBÓ SE új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás