Bhim Rao Egyesület

Bhim Rao Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális, és Oktatási Egyesület

Az egyesületünk neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális, és Oktatási Egyesület. A Bhim Rao Egyesület kiemeltenközhasznú társadalmi szervezet, amely 2002-ben jött létre. Az Egyesület alapvető célja a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok általános iskolából középiskolába, illetve középiskolából a felsőoktatás intézményeibe való bejutásának, valamint ezen intézményekben való sikeres helytállásának elősegítése és támogatása. A fentiekhez kapcsolódó műveltségfejlesztő és szociális munka - valamint egyéb olyan tevékenységek szervezése és végzése, melyek szintén elősegítik az Egyesület fő céljának megvalósítását. A Bhim Rao Egyesület a célcsoport hatékony oktatási és képzési tájékoztatását, intézményi kapcsolatfelvételét, felzárkóztatását segíti, illetve kulturális és szabadidős programok szervezését vállalta fel

Küzd a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés és a szegregáció ellen. Az Egyesület stratégiai célja, hogy a hátrányos helyzetű, általános iskolás fiatalok lehető legszélesebb körét elérje, vagy elérésükhöz hozzájáruljon, s őket a középiskola elvégzéséhez, szakma és végbizonyítvány megszerzéséhez hozzásegítse, kialakítva egy olyan oktatási rendszert, amely meggátolja a hátrányos munkaerő piaci helyzet újratermelődését a roma társadalomban.

A Bhim Rao Egyesület áldozatos munkájának köszönhetően 8 országból érkeztek hozzánk nemzetközi vendégek, hogy együtt ünn...
02/10/2026

A Bhim Rao Egyesület áldozatos munkájának köszönhetően 8 országból érkeztek hozzánk nemzetközi vendégek, hogy együtt ünnepeljük a kultúrát, a színházat és a közösség erejét. 🌍🤝
Amiért hálásak vagyunk a szervezőknek és a résztvevőknek:
🇮🇹 Az olasz Teatro Tascabile di Bergamo társulat lenyűgöző maszkos utcai színházáért és az izgalmas indiai tánckurzusért!
🎤 A csodálatos helyi tehetségeinknek, akik bátran megmutatták magukat a szakmai zsűri előtt!
🎨 Kállai András elismert festő- és szobrászművésznek a varázslatos képzőművészeti kiállításért!
Köszönjük a Bhim Rao Egyesületnek, hogy összefogta ezt a nemzetközi kulturális hidat, és felejthetetlen élményt nyújtott roma és nem roma alkotóknak, lakosoknak egyaránt

🎭 MEGHÍVÓ – TEATROM FESZTIVÁL SZENDRŐLÁDON! 🎭A SPARSE+ nemzetközi projekt keretében szeretettel meghívjuk Szendrőlád lak...
18/09/2026

🎭 MEGHÍVÓ – TEATROM FESZTIVÁL SZENDRŐLÁDON! 🎭
A SPARSE+ nemzetközi projekt keretében szeretettel meghívjuk Szendrőlád lakosságát és minden kedves érdeklődőt a TeatRom Fesztivál kiemelt zárónapjára, amely 2026. szeptember 25-én (pénteken) 14:30-tól érkezik hozzánk! Hatalmas megtiszteltetés a településünknek, hogy erre a záró programra 8 nemzetközi országból érkeznek vendégek Szendrőládra!
A szendrőládi programok a Bhim Rao Egyesület helyi szervezésében és a Szendrőládi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.
Az esemény hivatalos programja és felhívása:
"TeatRom Fesztivál!
A TeatRom Fesztivál idén is azért érkezik a településünkre, hogy roma és nem roma alkotók, helyi közösségek és nézők együtt találkozhassanak a színház és a közös alkotás örömével.
A fesztivál programjában idén a SPARSE+ nemzetközi projekt keretében: az olasz Teatro Tascabile di Bergamo Yoricks társulat Kísértetek komédiája című maszkos utcai színházi játéka." című előadást nézhetjük meg.
✨ Kiemelt szendrőládi programok (Szeptember 25. 14:30-tól):
Kísértetek komédiája – Az olasz Teatro Tascabile di Bergamo Yoricks társulat látványos, maszkos utcai színházi játéka.
💃 Indiai tánckurzus – Mozgásművészeti foglalkozás az olasz társulat művészeivel.
🎤 Helyi Tehetségkutató: Mutasd meg a tehetséged a szakmai zsűri előtt! (Várjuk a gyermekek és felnőttek jelentkezését is!)
🎨 Kállai András képzőművészeti kiállítása: Különleges színfolt a fesztivál programjában! Megtekinthetők az elismert Kállai András festő- és szobrászművész lenyűgöző alkotásainak bemutatója.
📍 Helyszín: Szendrőlád, Kiskastély (Gárdonyi G. út 2.)
📅 Időpont: 2026. szeptember 25. (Péntek) 14:30 óra
💰 A fesztivál minden programja teljesen INGYENES!
Várunk mindenkit szeretettel, alkossunk és ünnepeljünk együtt! 🤝❤️
📢 Kérlek, oszd meg ezt a posztot, hogy minden érdeklődőhöz eljusson!

12/09/2026

Zádorfalván az látszott, hogy van kapcsolat a szegregátum és a felsőoktatás között.

Link a kommentben.

🏡 Amikor az építés közösséget építÖrömmel osztjuk meg a Józsefváros Újság írását, amely a Zádorfalva Csillagai Tanoda és...
12/09/2026

🏡 Amikor az építés közösséget épít

Örömmel osztjuk meg a Józsefváros Újság írását, amely a Zádorfalva Csillagai Tanoda és a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének különleges együttműködését mutatja be.

A közös munka során nemcsak egy szabadtéri színpad épült – kapcsolatok, élmények és új lehetőségek is születtek. ❤️

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a zádorfalvai kezdeményezés olyan példává válhat, amely más tanodákat és egyetemeket is hasonló együttműködésekre ösztönözhet.

Köszönjük mindenkinek, aki részese volt és részese lesz ennek a közös útnak! 🤝

👉 A teljes cikk: „Amikor az építés közösséget épít”

Zádorfalván az látszott, hogy van kapcsolat a szegregátum és a felsőoktatás között.

Link a kommentben.

INGYENES LABORATÓRIUMI SZŰRŐVIZSGÁLATFelhívás a település lakosai számára A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Naszlady Att...
11/09/2026

INGYENES LABORATÓRIUMI SZŰRŐVIZSGÁLAT
Felhívás a település lakosai számára

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Programja, együttműködésben a Bhim Rao Egyesülettel, térítésmentes laboratóriumi szűrővizsgálatot szervez a település lakosai részére.
Miért fontos a vérvétel?
Sok betegség eleinte nem okoz panaszt, de egy egyszerű vérvétel időben felhívhatja rá a figyelmet. Ez segít abban, hogy még időben orvoshoz forduljon, és tegyen az egészségéért. A szűrés lehetőséget biztosít az alábbi egészségügyi problémák korai felismerésére és feltárására.

– Magas vércukorszint vagy a cukorbetegség kockázata
– Magas koleszterinszint
– Vérszegénység
– A máj és a vese működésének eltérései
– A pajzsmirigy működésével kapcsolatos problémák

Mit vizsgálnak?
A vérvétel során többek között ellenőrzik: a vérképet, a vércukor-, a koleszterin- és trigliceridszintet, a máj- és vesefunkciót, valamint a pajzsmirigy működését.
Időpont és helyszín
Dátum:
2026. szeptember 15. (kedd)
Időpont:
8:30
Helyszín:
Szendrőlád, Petőfi Sándor út 15. Jelenlét Pont

Fontos tudnivalók
– A vizsgálat ingyenes.
– A vérvételen felnőtt, 18. életévét betöltött személy vehet részt.
– A vérvételen csak FeTe településen élők vehetnek.
– A vérvétel előtt nem kell éhgyomorra érkezni.
– Kérjük, a vizsgálatra érkezés előtt legalább fél liter vizet igyanak.
– Kérjük, hozza magával TAJ-kártyáját és személyazonosító okmányát.

Ne várja meg, amíg panaszai lesznek — egy vérvétel segíthet időben felismerni az eltéréseket.


Várjuk szeretettel!

🎓 SZEREZZ HIVATALOS GIMNÁZIUMI ÉRETTSÉGIT ONLINE! 🎓Gondolkoztál már azon, hogy az ÉRETTSÉGI teljesen új kapukat nyithatn...
03/09/2026

🎓 SZEREZZ HIVATALOS GIMNÁZIUMI ÉRETTSÉGIT ONLINE! 🎓Gondolkoztál már azon, hogy az ÉRETTSÉGI teljesen új kapukat nyithatna meg előtted a munka világában vagy a továbbtanulásban? Ne halaszd tovább az álmaidat!A miskolci Földes Ferenc Gimnázium Digitális Középiskolájában most rugalmasan, számítógéppel támogatott formában szerezheted meg az ÉRETTSÉGIT – a saját időbeosztásod szerint, akár munka mellett is!🤝 Mi személyesen segítünk neked!Ne aggódj a papírmunka vagy a számítógép hiánya miatt: a Bhim Rao Egyesület Jelenlét Pontján lépésről lépésre segítünk a jelentkezési lap pontos kitöltésében és elküldésében!⚠️ FONTOS: A jelentkezési határidő szeptember 10.Ne maradj le az idei évről, gyere be hozzánk a Jelenlét Pontra minél hamarabb!Ami a képzésen vár rád:✨ Modern e-learning portál interaktív tananyagokkal✨ 4 éves képzés, amely hivatalos ÉRETTSÉGIVEL zárul✨ Otthonról vagy a hozzád közeli központból is tanulhatsz✨ Mindössze 3 jelenléti alkalom modulonkéntGyere be a Bhim Rao Egyesület Jelenlét Pontjára, intézzük el együtt a papírmunkát, és tegyél egy hatalmas lépést a jövődért! 🙌📧 Iskolai részletek és koordinátor:Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet 👉 [email protected] | 📞 06 46 508-459

13/08/2026
Köszönjük, hogy eljöttetek! 🥰🎈Reméljük, hogy BrandNyuszival, Stitch-el, Labubuval és az ugrálóvárral megkoronázhattuk a ...
22/05/2026

Köszönjük, hogy eljöttetek! 🥰🎈Reméljük, hogy BrandNyuszival, Stitch-el, Labubuval és az ugrálóvárral megkoronázhattuk a gyereknapotokat! ❤️Egy csodálatos, közös összefogásnak köszönhetően több száz gyermeknek okozhattunk felejthetetlen, vidám pillanatokat! ✨A rendezvény nem jöhetett volna létre a fantasztikus támogatóink nélkül. Hálásan köszönjük a segítséget:🏫 Az MMSZA Szendrőládi Általános Iskolának🧸 A Szendrőládi Óvoda és Bölcsődének🏛️ A Szendrőládi Önkormányzatnak🤝 A Szendrőládi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak🕊️ A Bhim Rao Egyesületnek Köszönjük nektek ezt a csodás napot! 🫶

18/05/2026
🏡 Lassan elkészülnek az új otthonok Zádorfalván!Nagy öröm számunkra, hogy a Felzárkózó Települések program keretében ham...
08/05/2026

🏡 Lassan elkészülnek az új otthonok Zádorfalván!
Nagy öröm számunkra, hogy a Felzárkózó Települések program keretében hamarosan elkészülnek az új szociális bérházak a zádorfalvai Táncsics utcában. 💛
A helyszínen egykor a 90-es években lebontásra ítélt házak álltak, mára pedig egy új kezdet formálódik: biztonságos, korszerű otthonok épülnek családok számára.
A fejlesztés a BHIM RAO Egyesület FETE lakhatási programjának részeként, Zádorfalva Község Önkormányzatával együttműködve valósul meg.
A program az RRF-MMSZA-3.0.0.2-23-2024-00007 számú projekt támogatásával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével jön létre.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy új esély és méltó lakhatás szülessen Zádorfalván! 🙏

Cím

Szendrolad

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 16:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Bhim Rao Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Bhim Rao Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás