Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztálya

Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztálya Feladatunk, hogy ezen sportágakat (pl.: BMX; dirt; görkorcsolya; gördeszka; roller) összefogjuk, 2017 őszén alakult meg a Szekszárdi Sportközpont NKft.

extrém sport szakosztálya. Napjainkban folyamatosan bővül az extrém sportágak köre, ezzel együtt pedig rohamosan növekszik az extrém sportolók száma is, ezért volt szükség egy megfelelő jogi kerettel működő gyűjtő szakosztály létrehozására. Célunk és egyben feladatunk is, hogy ezen sportágakat (pl.: BMX; dirt; görkorcsolya; gördeszka; roller) összefogjuk, ismertebbé és egyben elfogadottabbá tegyük többek között a szekszárdi lakosok körében is. Éppen ezért fogunk minél több városi rendezvényhez csatlakozni, ahol bemutatóinkkal széles körben megismertethetjük sportágainkat. Ezeken kívül természetesen törekszünk arra, hogy minél több saját rendezvényt szervezzünk sőt, terveink között szerepel, hogy képzéseket is tartani fogunk. Első saját rendezésű, bemutatóval egybekötött versenyünket szeptember végén tartottuk „IBVIER Best Trick” elnevezéssel a Városi Sportcsarnok előtt. Amennyiben érdeklődsz az extrém sportok iránt és szeretnél szakosztályunk tagja lenni, vagy támogatni szeretnéd működésünket, keresd szakosztályvezetőnket Koszorú Csabát a 20/277-17-37-es telefonszámon.

27/08/2026

Köszönjük, hogy idén is velünk voltatok✌️

24/07/2026
Összefoglaló a pénteki extrém sport bemutatóról📄Az Alisca Bau 50. Gemenc Nagydíj profi kerékpáros verseny első napján, p...
15/07/2024

Összefoglaló a pénteki extrém sport bemutatóról📄

Az Alisca Bau 50. Gemenc Nagydíj profi kerékpáros verseny első napján, pénteken került sor a Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztálya által szervezett extrém sport bemutatóra amit ezúttal is a Szentes Áron Skatepark Szekszárd pályaelemének segítségével valósítottunk meg 🤙

17 óra előtt már szépen érkeztek is a fellépő Ridereink a bemutató helyszínéül szolgáló Vármegyeháza és a város védőszentjét ábrázoló Szent László szobor közötti térszakaszra. Ezután egy kicsit újra terveztük a pályaelem elhelyezkedését, hogy a lehető legbiztonságosabban és emellett pedig a legoptimálisabban lehessen kihasználni a tér és az elem adottságait. Ehhez kellet néhány önkéntes és erős ember, végül a várakozó közönség soraiban akadt elég jelentkező. Ezúton is köszönjük szépen a segítségüket 🫶

Mindeközben Koszorú Zsolt a kijelölt helyen már ki is állította a BMX gyűjteményének néhány példányát amelyek leginkább a 80-as és 90-es évek időszakát képviselték 🤓

17 óra körül már indult is a bemelegítés, ami alatt Prantner Ákos, Patrik Kovacs, Marci Dér és persze Náhlik Péter a „Titanic” funboxot (5.5 méter hosszú, 2.5 méter széles és 1.8 méter magas) próbálták tesztszerűen beugrani, eközben pedig Gabi Sörös is lepróbált néhány forgást, tesztelve magát és a deszkáját😎

A bemelegítést követően már indulhatott is a programunk, amit Kiss Albertnek köszönhetően végül sikerült zenei aláfestéssel is megtuningolni🔊

🛹Gabi igazán lendületesen kezdte meg a bemutatót, mindjárt mutatott is néhány fordulást, pörgést aztán pedig azt is megtudhattuk, hogy mi is az a longboard tánc és ezentúl láthattunk még jó pár freestyle trükköt is. Nagyon művészi volt az egész előadás és látszott, hogy bizony az 5 év folyamatos gyakorlás milyen látványos eredményre vezet.
Szép volt Gabi👌

Ezután következtek folyamatosan egymást váltva Ákos, Patrik, Marci és Péter🤠

🛴Ákos és Patrik tökéletes szimbiózisban tudott együttműködni a bringásokkal, csak úgy sorozták a rolleres trükköket a funboxon. Kiugrásból dupla kormánypörgetés, kickles finger, dupla vázpörgetés és egyéb trükkök, ezek variációit, kombinációját láthatta a közönség szépen precízen kivitelezve.
Ez igen Ákos és Patrik✌️

🚵‍♀️Közben pedig Marci is megkezdte a kiugrásokat és hasonlóan a rolleres riderekhez egymásután „dobálta” be a trükköket. Megmutatta a közönségnek, hogy nagykerékkel is belehet adni a table top, az air whip vagy a double barspin (dupla kormánypörgetés) nevű trükköket, de ugrált az első keréken folyamatosan vagy fél percig is csakhogy ne unatkozzanak a nézők. Igazán látványosra sikeredett a fellépése.
Így tovább Marci👊

🚴‍♀️Ákost, Patrikot és Marcit folyamatosan váltva kezdett a trükkgyártásba BMX bringájával Péter is, aki hihetetlen magasra ugorva adta be a trükköket a funboxon. Láttunk tőle 360 fokos forgást nullkezet és még néhány trükk kombót, majd beadta a nap első hátraszaltóját is (backflip). A hálás közönség minden trükköt és kiugrást tapssal jutalmazott már eddig is, viszont most néhányukon igencsak látszott, hogy alig hittek a szemüknek ezért Péter a biztonság kedvéért megismételte még néhányszor az ugrást. A Riderek folytatták még a kiugrásokat, majd végül Péter egy utolsó precízen kivitelezett hátraszaltóval lezárta az extrém show-t.
Ez az Péter 🤜🤛

A bemutató befejezését követően elköszönésképpen Gabi, Péter, Marci, Ákos és Patrik felálltak a funbox tetejére, a közönség pedig hatalmas tapssal jutalmazta meg őket a látottakért😇

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult és lehetővé t***e azt, hogy idén is egy extrém sport bemutató keretében mutatkozhatott be a szakosztályunk és ilyen módon örvendeztethettük meg a Gemenc Nagydíj nézőközönségét🥰

Hatalmas köszönet a lehetőségért és a segítségért: Kiss Albert, idősebb Kiss György, ifjabb Kiss György, Attila Tóth, Koszorú Zsolt, Fenyvesi Zsuzsi, Balogh Zsolt és a Szekszárdi Sportközpont vezetőjének és munkatársainak 🤝🤗

A fotókat köszönjük szépen Kiss Albertnek 📷

Köszönettel: Csaba Koszorú

EXTRÉM SPORT BEMUTATÓ AZ 50. GEMENC NAGYDÍJON!

Szentes Áron Skatepark Szekszárd
Extrém Sport Team Szekszárd
Szekszárdi Sportközpont




Rádió Antritt
TEOL.hu

Alisca Bau 50. Gemenc NagydíjÉrdekesség! Az extém sport bemutató ideje alatt, tehát ma 17 órától 18 óráig Koszorú Zsolt ...
12/07/2024

Alisca Bau 50. Gemenc Nagydíj

Érdekesség! Az extém sport bemutató ideje alatt, tehát ma 17 órától 18 óráig Koszorú Zsolt old school BMX gyűjteményéből kiállít majd néhány becsesebb darabot a 80-as és 90-es évek időszakából.
Gyertek és nézzétek meg 👊

Egyébként a 90-es években néhány Gemenc Nagydíjon már voltak extrém sport bemutatók a helyi riderek segítségével. Ez a fotó az 1998-as bemutatóról készült, amikor is Andras Pentek körülbelül 10 embert bunny hop-pozott át BMX bringáján💪

EXTRÉM SPORT BEMUTATÓ AZ 50. GEMENC NAGYDÍJON!

Szentes Áron Skatepark Szekszárd
Extrém Sport Team Szekszárd
Szekszárdi Sportközpont




Rádió Antritt
TEOL.hu

Cím

Keselyűsi út 3
Szekszárd
7100

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztálya új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztálya számára:

Parancsikonok

Megosztás