26/09/2026
Bodza, a vakvezető kutya blogja 103. rész 🦮
Kedves Olvasóim! ❤️
Ma bizony engem ünneplünk. Egészen konkrétan azt, hogy e szent napon, szeptember 26-án múlt 6 kerek esztendeje, hogy átléptem ennek a háznak a küszöbét. 🥰 Erről már korábban meséltem, de talán vannak olyan dolgok, amikről még soha nem olvashattatok. Az van ugyanis, hogy én vagyok a fafej gazdámnak az első olyan kutyája, akit ő nevelt fel, s akinek a kiképzése nem a megszokott módon történt, hanem úgy, hogy hozzánk jöttek segíteni, hogy olyan okos kutya legyek, mint amilyen most vagyok. Mondjuk azt hozzá kell, hogy tegyem, hogy leginkább a gazdámat kellett kiképezni, s tulajdonképpen nem ő nevelt fel engem 8 hónapos korom óta, hanem én őt, de ez már mellékes. 😏 Ezt mindenki tudja, ezzel újat nem mondtam.
Bogi és Grafit úgy került hozzá, hogy ők már ki voltak képezve, s az átadó tanfolyamon gyűrték egymást a gazdival, aztán házsártka fejébe vette, hogy ő biza részese szeretne lenni annak, amikor maga a tanulás folyamata zajlik, s így történt aztán, hogy engem még a taníttatásom előtt magához vett. Az is pont ilyen szép szeptemberi nap volt, mint ez, s erről már régebben meséltem, hogy bevonultam, s a legelső, ami szembetűnt nekem, hogy jé, itt meg van egy medence, s az út porát akkor le is moshatom magamról – gondoltam én, s hopp, már benne is voltam. 🏊♀️🐶
Feltűnt egy fekete labrador is, aki meg kíváncsian nézett engem, s gondoltam, hogy na akkor nosza, mutasd meg, hogy legény vagy-e a gáton, s hát az volt a javából. Olyan futkosásba kezdtünk, hogy csak úgy porzott tőlünk az egész kert. Ezek után vettem csak észre, hogy na, nem csak mi vagyunk itt, hanem egy kétlábú valaki is áll tanácstalanul. Na, akkor gondoltam, hogy őt is méltatom már valamire, bemutatkoztam hát neki is. Tisztáztam vele egyből, hogy baromi nagy megtiszteltetésnek kell vennie, hogy engem, a kis Bodzalinát kapott meg kutyájának, s jobban kell örülnie nekem, mintha a lottó ötöséről szerzett volna tudomást. 😌 Hmmm… mennyire értékel engem? Na azt inkább hagyjuk.
No és most nem arról akarok mesélni, hogy hogyan és hányszor törtem borsot az orra alá, hisz arról már írtam párszor, hanem arról inkább, ahogyan fogadtak engem a gazdám környezetében. Nagyon sokan nem hittek abban, hogy ez így működhet, hogy ő majd képes lesz engem felnevelni. No, mondjuk a hülyét ismerve ezen nem is csodálkozom, de hát azért azt kikérem magamnak, hogy engem nem vettek számításba.
Erről eszembe is jut egy sztori. Ezen azóta is vérig vagyok sértve. 😤 Azzal fogadták egy szürke napon a gazdimat a boltban, hogy: „Hallottuk, hogy az új kutyád belerántott az árokba.” A sárkányom meg nézett bárgyún, értetlenül, hogy miiii? Mikor, milyen kutya? Nem rángatta őt biza senki sem az út széli gödörbe, hanem a lúzer saját magától esett el, de még csak az árok közelében sem volt. Az volt, hogy ment ki a kukáért, s megcsúszott a saras földön, s hopp, ráesett a kipárnázott valagára. Ennyi volt, nem több. 😂 Na, de már megindult a falusi pletykaáradat, ráadásul képesek voltak engem hamis vádakkal illetni.
Sokan nem értették, hogy miért vállalt ekkora macerát a gazdám, hogy kiképzés előtt magához vesz engem, sőt egyébként sokan azt sem értik, hogy Gusztávot miért kölyökkorban hozta már ide. Én megadom most erre a választ. Először is engem meglátott az interneten, s egyből érezte, hogy én vagyok a világ legcukibb, legokosabb ebje, ami pedig Gusztávot illeti, pontosan tudta, hogy én majd segítek őt trenírozni a legmegfelelőbb irányba. 🦮❤️ A gazdánk szereti a kihívásokat, mi meg partnerek vagyunk abban, hogy adunk is neki bőven feladatot, küldetést. Ha pedig valaki őt kérdezi erről, azt szokta mondani, hogy mindannyiunkat imád, de az út, ahonnan indultunk, s ahová érkeztünk, az, ami különlegessé teszi a mi kapcsolatunkat egymással.
Zárszóként tehát annyit jegyeznék még meg, hogy a gazdink kizárólag köszönettel illethet engem, hogy gazdámmá fogadtam őt, s segítem őt a mindennapok körforgásában. ❤️🐾
Szeret***el: Bodzalina kisasszony
Ui.: Azért elvárható lett volna, hogy reggel különlegesen finom falatokkal, s hárfakoncerttel ébresszenek, nem? 🎶 A hülye meg erre csak annyit mondott, hogy: „Hallod, Bodza, énekelnek neked a madarak, hát mit akarhatnál még ennél is többet?”
Pfff… Ennyit az irántam érzett háláról. 😂🐦❤️
