Jótékonyság

Jótékonyság Fatima Ház Alapítvány szegénységben élő családok segítése. Szeged Csaba utca 34 alatt található

Boltunkba szívesen fogadunk adományba felajánlott:
Ruhákat, könyveket
használati tárgyakat és dísztárgyakat, amit tovább adunk az arra rászorulóknak, illetve olyan dolgokat, amiket az alapítvány céljainak támogatása érdekében eladhatunk. A befolyt adományokból , táborokat szervezünk, és anyagokat vásárolunk a programjainkhoz. Alkalmanként tartós élelmiszer csomag

okkal segítjük az arra rászorulókat .Alkotóházat újítjuk és szépítjük és a működési költségünk egy részét finanszírozzuk -ez nagyon fontos, mert ha nem tudunk működni akkor a bajba jutottakat sem tudjuk segíteni Fatima Ház Alapítvány szegénységben élő családok Szeged Csaba utca 34 alatt található

Cím

Csaba Utca 34
Szeged
6723

Általános információk

Fatima Ház Alapítvány azzal az elgondolással hozta létre 2011-ben az adományboltját, hogy segítse azokat az embereket akik már a turkálóból sem tudnak vásárolni. Ez az elképzelés időközben változott. Rájöttünk ugyan is, hogy nem csak a mély szegénységben élőkön is kell segíteni, hanem azokon is akinek pillanatnyi zavar van az életükbe. Fontos, hogy segítsünk egymáson, hiszen aki másokon segít az magán is segít. Mindenkinek van feleslegessé vált holmija amiről szívesen lemond. Mindenkinek jól esik, ha adhat másoknak. A szegény is gazdagabbá válik ha adhat.

Nyitvatartási idő

Hétfő 12:00 - 18:00
Kedd 12:00 - 18:00
Szerda 12:00 - 18:00
Csütörtök 12:00 - 18:00
Péntek 12:00 - 18:00

Telefonszám

0670/67-67-497

Termékek

Elsősorban tartós élelmiszereket gyűjtünk, hogy szegénységben élő családok gyerekeit megvédjük az éhezéstől:
Amit szívesen fogadunk: konzervek, tej, tojás, liszt, cukor, tészta, sajt, védőgázas-, vákum csomagolt felvágottak, száraz szalámi, kolbász, zöldség- gyümölcs, müzli, édesség, bármi, ami legalább két hétig eltartható.

Elfogadjuk még a következőket:
Kézműves anyagok, eszközök, kerti szerszámok, vetőmagok, játékok, bútor, edények, evőeszközök. háztartási gépek,


Hogyan válaszd ki azt amit nekünk adsz:
- legyen olyan amit Te is szívesen fogadnál,
- legyen tiszta és viszonylag jó állapotú
- lehessen belőle valamit készíteni
- az élelmiszer legyen ehető

Fontos, hogy tiszta és használható legyen az adomány.
Te sem örülnél, és ne is hozd be: az elromlott játékokat, rossz gépeket, piszkos és szakadt heverőket, törött törött tányérokat. Ezek mind az alapítványnál felhalmozódó szemét részévé válnak, amit súlyos pénzekért mi szállítunk a szemét telepre. Kérlek ne okozz kárt nekünk, ami szemét az szemét,dob a kukába!

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Jótékonyság új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Jótékonyság számára:

Megosztás

Our Story

Fatima Ház Alapítvány adományboltja. Szeged Csaba utca 34 alatt található