27/10/2025
...és akkor most képzeljük el, hogy a mai Arany János vagy Szabadság utcán vonul a sok lovaskocsi, rajta a vidám, pesti mulatozó hölgyekkel és urakkal fel a Szőlőhegyre...
"A fiatalabb nemzedék, főleg a belletristák, a hatvanas-hetvenes években a „Nefelejts“ hetilap köré csoportosultak. Ezt akkor Friebeisz Ferenc szerkesztette. A legelterjedtebb közlöny volt és mindig tekintélyes. Minden tehetséges irat a „Nefelejts“ és a „Fővárosi Lapok“ mutatott be akkor. A „Családi Kör“, szintén kedvelt szépirodalmi hetilap, kevesebbet számított. És Friebeisz Ferenc honorált is, ami nagy szó volt abban az időben, amikor minden kezdő írótól megvárták, hogy csak a dicsőségért forgassa a tollat és pengesse a lantot. Mint házigazda is szíves és előzékeny volt Friebeisz Ferenc s mint szüretelő szőlőbirtokos ritka vendégszeretetéről vált ismeretessé. A pest megyei Szadafalu híres hely volt akkor, mert ott folytak a legvidámabb szüreti mulatságok. Friebeisz pántlikás, virágos lovakat fogatott a kocsikba s igy ment a Pestről érkezett vendégek elé Aszódra. A falusi nép mindenütt sorfalat állt s úgy éljenezte a finom urakat és dámákat. A kocsisort elöl-hátul lovasbandérium kisérte Szadára, s a merre a menet haladt, pisztolyok durrantak. A borház udvarán aztán a háziasszony fogadta az érkezőket s legott üdvözlő áldomást ittak. Dalmady Győző volt e szüretek udvari költője. Legszebb versei egyike „A szadai szüret“ címü. Híven írja le mindazt, ami történt:
Vígan cseng a pohár,
Éltetjük a hazát;
„Sok bort adjon az ég!“
Egy hang betekiált.
Ráhúzzák a cigányok
Az arcon hevület,
Kitör a kedv.
Ez aztán Az igazi szüret!
Egész csapat kirándult ki Szadára. Az a kompánia, melynek tagjai a „Nefelejts“-be rendesen novellákat, verseket, esztétikai cikkeket írtak. De Friebeisz Ferenc és feleségének rokonai és jóbarátai is nagy számmal toppantak be. [...] A szőlőhegyet valósággal megostromolták az idegenek. Lakoma után táncra kerekedett mindenki, még az öreg urak is járták a lassút. A szomszéd faluból szebbnél-szebb leányok jöttek és
Vidám kurjantásokban,
Tapsokban nincs szünet . . .
Három a tánc!
Ez aztán Az igazi szüret!
És a legsikerültebb mulatságon, 1870 okt. 9-én oly bőven termett a hegy leve, hogy valóságos csoda volt:
,Nem fér már több bor
a Hordőkba semmikép,
Szivünkben sem leli
Az érzelem helyét.
(Pesti Hírlap, 1907. október (29. évfolyam, 233-258. szám)1907-10-06 / 238. szám)