Fehérvári Tűzoltó Egyesület

Fehérvári Tűzoltó Egyesület Önkéntes tűzoltó szolgálat

29/09/2024

Tíz db fűstérzékelő felajánlásával indította el az Életmentő Fűstérzékelő programot Koppán Viktor Dávid tűzvédelmi főelőadó. A program célja, hogy minél több lakásban legyen fűstérzékelő, ami már a lánggal égés előtt, a tűz kezdeti fázisában képes érzékelni a füstöt és hangos jelzést adni. A szakember rávilágított, hogy hazánkban az év első nyolc hónapjában több mint négyezer lakástűzben 53-an vesztették életüket. Az első fűstérzékelőt családja nevében Kracsun Zsolt édesapa vehette át, akiknek otthona egy júliusi tűzben égett ki. Szerencse a tragédiában, hogy az éppen otthon alvó lányuk a lángok elől a negyedik emeleti ablakon keresztül menekülve túlélte a tragédiát. A családfő a felajánlást megköszönve azonnal jelezte, hogy ők is szeretnének felajánlani egy eszközt a program számára.
A program célja hogy gazdasági szereplők és a magán felajánlásokon keresztül, minél több lakásban legyen életmentő füstérzékelő. Felajánlás tehető, illetve bővebb információ kérhető az
info @ életmentőfüstérzékelő .hu email címen

fotó: Bácskai Gergely

Gratulálunk Tamás Fülöp nak aki egyesületünkek is évek óta segítő tagja
12/05/2024

Gratulálunk Tamás Fülöp nak aki egyesületünkek is évek óta segítő tagja

Harminc éves BARÁTSÁG
11/05/2024

Harminc éves BARÁTSÁG

Jubilumi ünnepség a székesfehérvári Városházán a két tűzoltóegyesület részvételével

Ma van a Mentők napja, Isten éltesse a Bajtársakat!
10/05/2024

Ma van a Mentők napja, Isten éltesse a Bajtársakat!

03/05/2024

Tisztelt Tűzoltó Bajtársak!

Május 4. a Tűzoltók Napja, amikor ráirányul a megérdemelt figyelem azokra az emberekre, akik magyar tűzoltóként hivatásszerűen vagy önkéntesen, határainkon innen és azokon túl azt vállalták, hogy minden életre és értékre vigyáznak.

A Magyar Tűzoltó Szövetség több mint 150 éves múltra tekint vissza. Ez a másfél évszázad hazánk történelmének jelentős eseményekkel, eredményekkel teli időszaka, amelyre méltán büszkék lehetünk, elődeink munkája eredményeként is!

Az olyan kiemelkedő nevek mellett, mint gróf Széchenyi Ödön, Rösch Frigyes vagy Szilvay Kornél, mindazokat a tűzoltókat megilleti az elismerés, akik a múltban és a jelenben fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy a tűzvédelem ügyét előremozdítsák, honfitársaink pedig életüket és anyagi javaikat biztonságban tudhassák.

A tűzoltók számára a tűzvédelem ügye nem csupán egy munka, hanem szó szerint hivatás, ezért elismerés illeti a Magyar Tűzoltó Szövetség összes tagját, és természetesen a hivatásos bajtársainkat is!
- Az önkéntes tűzoltók szabadidejüket arra áldozzák, hogy Magyarországot biztonságosabbá tegyék, legyen szó akár természeti vagy ipari, közlekedési veszélyhelyzetről vagy tűzvészről, akik önállóan vagy a hivatásosokkal vállvetve küzdik le a nehézségeket.
- Az önkormányzati tűzoltókat, akik felelősség- és kötelezettségvállalásukkal tehermentesítik a hivatásos tűzoltókat, így védve a rájuk bízott területet.
- A létesítményi tűzoltókat, akik gyárainkra, termelőüzemeinkre vigyáznak, így hazánk versenyképességét őrzik, munkahelyeket és életeket védenek meg.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Magyar Tűzoltó Szövetség és tagszervezetei nagyszerű érdemeket tudhatnak magukénak a hagyományőrzés, a hazafias nevelés, a nemzeti és nemzetközi kapcsolatok kiépítése terén is. A tűzoltók nem csupán életünkre vigyáznak példamutató magatartásukkal, segítőkészségükkel, önzetlenségükkel közösségi életünk motorját, kisebb és nagyobb településeink összetartó erejét jelentik.

A fentiek figyelembevételével köszöntöm valamennyi Tűzoltó Bajtársamat és hozzátartozóikat, akik támogatása és türelme nélkül nem lehetne sikeresen helytállni az embert próbáló nehézségek során.

Az előttünk álló kihívások, célok és feladatok teljesítéséhez további sikereket, jó erőt és egészséget, biztonságos szolgálatellátást kívánok, egyben tisztségem betöltéséhez nyújtott bizalmat köszönöm!

„Istennek dicsőség, egymásnak segítség!”

Egy kedves méh 🐝 család ezen a szép májusi napon úgy gondolta, hogy 🚆 vonattal szeretne utazni. De mivel nem vettek jegy...
01/05/2024

Egy kedves méh 🐝 család ezen a szép májusi napon úgy gondolta, hogy 🚆 vonattal szeretne utazni. De mivel nem vettek jegyet ezért hiába várakoztak a székesfehérvári vasútállomás 8. vágányán a vonatra. A vasútállomás dolgozói nagyon helyesen segítséget kértek a Katasztrófavédelemtől, akik megbíztak minket, hogy a 🐝 méhek számára a vonatnál egy sokkal jobb szállító eszközben vigyük el őket onnan. Így is tettünk, be csalogatuk őket egy méhek szállítására a való rajládába. Ezzel megszűntettük az utasokra leselkedő méh 🐝 csípés veszélyét.

Régi hagyomány, hogy a Fehérvári Polgárok Egyesületével, és Viza Attila képviselővel közösen állítunk májusfát a György ...
01/05/2024

Régi hagyomány, hogy a Fehérvári Polgárok Egyesületével, és Viza Attila képviselővel közösen állítunk májusfát a György Oszkár téren

A Fehérvári Polgárok Egyesületének derék tagjai közös erővel állítottak májusfát a Vasvári Pál Általános Iskola előtt kedden este, a fehérvári tűzoltók és Viza Attila önkormányzati képviselő segítségével.

Egyesületünk alapító és egyik leg aktívabb tagja, Takács József tű alezredes Székesfehérvár közbiztonságáért díjat kapot...
26/04/2024

Egyesületünk alapító és egyik leg aktívabb tagja, Takács József tű alezredes Székesfehérvár közbiztonságáért díjat kapott. Gratulálunk Taki!

Köszönjük Polgármester úr megtisztelő elismerését
05/10/2023

Köszönjük Polgármester úr megtisztelő elismerését

Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Viza Attila közbiztonsági tanácsnok Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében köszöntötte a Fehérvári Tűzoltó Egyesületet és azt a két, hivatásos tűzoltót, akik a helyszínen látogatóként csatlakoztak a mentéshez.

Cím

Ikarus Ipari Park
Székesfehérvár
8000

Telefonszám

+36707888267

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Fehérvári Tűzoltó Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Fehérvári Tűzoltó Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás