17/09/2026
A horvát KRESZ
Mondhatnám, tanulmányúton voltam Cres szigetén, mert nagyon izgalmas volt felfedezni egy kőkemény kultúrtáj visszaerdősülését. Fölmásztam ugyanis a közeli olajfás, keselyűs hegyre a vitorláskikötő felől, és csupa rejtélyre leltem. Egyrészt: kik és mikor és miért rakosgatták szorgosan a temérdek követ a meredek hegyoldalban derék vagy akár vállmagasságig kötőanyag nélküli, mégis elég szilárd falakká, néhol meg lejtőirányban szélesebb sávként, ami messziről útnak látszik, de bizony alig járható? És miért zárták be kőfalas rekeszekbe szegény agyon nyirbált olajfákat? És vajon a sokhelyütt csokrokban álló törzsek azt jelentik, hogy valamikor levágták az eredeti öreg fákat, és ezek most azok sarjai? Mert az olajfa hihetetlenül jól sarjad, még a halottnak látszó maradványai is kizöldülnek! És a legnagyobb kérdés: hogyan szüretelnek ebben a szörnyű kővilágban? Mert út alig van, az is köves és keskeny, jelzés nélküli, a legtöbb olajfa pedig ezektől igen távol van. Elképzeltem a szamaras kordékat is, meg a történelemkönyvek sarus-lebernyeges ókori vagy középkori embereit, de valahogy ők sem illettek ebbe a kegyetlen környezetbe. Ők, a többszáz évvel ezelőttiek hogyan dolgozhattak itt?
Házigazdánk szerint még 25-30 évvel ezelőtt körben mindenütt művelték ezeket az olajfás hegyeket, de most már nagyobb részük visszavadult. Főleg boróka, de más szúrós fák-bokrok is nőttek a falak közé, így alig lehet mozogni az amúgy is meredek oldalakon. Csak a kicsapott aranygyapjas kosok taposnak vöröslő ösvényeket a galacsinhajtó bogarak örömére. Erről is Agócs tanár úr jutott eszembe, mert ez nem a pusztulás, hanem az erdősülés jele! A szukcesszió eleje, amikor a szúrós, magukat védő növények az uralkodók, és később majd jöhetnek a szelídebbek, a magyaltölgy és társaik.
És mégegy meglepetés: fönt a lapos tetőn, a kőből rakott kráter melletti szép tölgyfák mellett is ugyanolyan szoborkiállítást találtam, mint lent a tengerparton! Sima felszínű kisebb-nagyobb dolomitdarabok, nagy, kerek lukakkal. Vigasztalásul a megpróbáltatásokért szinte végig édes illat kísért, a szalmagyopár bokrocskáké, amiket a birkák is nagyon kedvelnek.
Aki szeretne babért kóstolni, fügét és gránátalmát enni, annak hegyet se kell másznia.
Ha pedig nem éjszaka utazik át Horvátországon, azt láthatja, hogy mindenütt, még a szántóföldek közt is természetes nedves, bokros, fás foltokat hagytak, és a kistelepülések is gyönyörű ép, üdezöld erdőben bújnak meg. Most, egyidőben a hazai szárazsággal...
Ki tudja a titok nyitját? Hárs Olivér