Salgótarjáni Városi Diákönkormányzat

Salgótarjáni Városi Diákönkormányzat Szeretettel köszöntünk a Salgótarján Városi Diákönkormányzat FACEBOOK oldalán! Jó barangolást! A város minden középiskolájából vannak tagjaink.

Az alábbiakban megtudhatod a salgótarjáni fiatalokra vonatkozó legfontosabb információkat, programokat! Az SVDÖK egy olyan közösség, ahol a város diákjai gyűlnek össze és önkéntes munkát végeznek. Amennyire különböző iskolákból jöttünk ebbe a közösségbe, annyira különbözünk egymástól. Mindegyikünk más személyiséget testesít meg, de egy valamiben hasonlítunk:
mindannyian szeretnénk felhívni a figyelmet olyan dolgokra, amelyek felett a társadalom egyes tagjai sokszor elsiklanak. Ilyen például a környezetszennyezés, illetve a fiatalok foglalkoztatása. Másfelől, nagy mértékben részt veszünk a város kulturális életében. Megemlékezésekre, díjkiosztókra jelenünk meg és képviseljük a városi diákjait. Különböző, változatos programokat szervezünk, többek közt a tanévnyitó fesztivált, fotópályázatot, szemétszedéseket, óvodások számára rajzpályázatot. Ezek mellett pedig pályázatok kiírásával is szoktunk foglalkozni. Elnökség:
Elnök - Lehoczki Orsolya
Alelnök - Marok Richárd
Titkár - Vincze Bence



Állandó tagjaink:
Berze Krisztofer
Blahó Patrik
Borda Karolina
Cserháti Dániel
Csomor Enikő
Lehoczki Orsolya
Parádi Anna
Marok Richárd
Rácz Ivett

Ha szeretnétek Velünk felvenni a kapcsolatot, akkor azt megtehetitek itt üzenetben, a [email protected] e-mail címen, valamint a 32/411-777-es telefonszámon. Salgótarjáni Városi Diákönkormányzat

Cím

Erzsébet Tér 4
Salgótarján
3100

Telefonszám

32/411-777

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Salgótarjáni Városi Diákönkormányzat új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Salgótarjáni Városi Diákönkormányzat számára:

Parancsikonok

Megosztás