03/09/2026
2026. augusztus 29-én ismét ott voltunk a mászófallal a Szent Gellért téren, és azt gondolom, van már valami szinte ikonikus abban, ahogy a Bartók Feszt’ forgatagában, Budapest egyik legszebb részén kiemelkedik a fal a tér közepén. Messziről látszik, megállítja a tekintetet, de számunkra természetesen akkor lesz igazán különleges, amikor elkezdtek rajta mászni.
A Szent Gellért téren nem nagyon lehet úgy mászni, hogy azt senki ne lássa. Ahogy valaki egyre magasabbra jut, egyre többen figyelnek rá, bíztatják, szurkolnak neki, amikor pedig fent megszólal a csengő, mindig megtapsolják a körülötte állók, arra járók. Nagyon jó érzés látni, amikor egy teljesen egyéni kihívásból néhány percre közös élmény lesz, és olyan emberek örülnek egymás sikerének, akik előtte talán nem is ismerték egymást.
Azt gondolom, hogy ezzel mi is hozzá tudtunk tenni valamit ahhoz, amiről ez a fesztivál szól: találkozáshoz, közösséghez, egymásra figyeléshez.
Az idei év pedig egészen elképesztő volt. Gyakorlatilag az első pillanattól az utolsóig folyamatosan másztatok. Rengeteg gyermek, sok felnőtt, olyanok, akik már korábban is másztak, és nagyon sokan olyanok is, akik most próbálták ki először.
Ez nekünk hatalmas visszaigazolás. Egy ilyen színvonalas fesztiválon, ennyi koncert és program mellett nagyon sokat jelent, hogy ennyien választottátok a mászást is.
Különösen szeretjük azokat a pillanatokat, amikor valaki először próbálja ki magát. Nem tudhatjuk, mi marad meg benne ebből. Lehet, hogy később elkezd mászni, lehet, hogy csak egy jó élményt visz magával, de az is lehet, hogy egyszerűen rájön: többre képes, mint addig gondolta. Ha már csak egyetlen emberben elindítunk valamit, vagy egy kicsivel több önbizalmat adunk neki, nekünk már megérte ott lenni.
Az egész nap sok szép pillanata között két mozgássérült résztvevő mászásának is nagyon örültünk. Az ilyen alkalmak nem állnak távol tőlünk, hiszen több olyan intézménybe is elvisszük a falat, ahol a mászást mindig az adott résztvevő lehetőségeihez igazítjuk. Most is nagy figyelemmel és közösen segítettük őket, a körülöttünk állók pedig hamar bekapcsolódtak a bíztatásba és ők is nagyon elismerőek voltak.
A Bartók Feszt’ idei jelmondata az, hogy „arról, ami láthatatlan”. Talán nem csak nekünk, hanem a körülöttünk lévőknek is adott egy szép plusz jelentést: sokszor nem látjuk elsőre, mennyi bátorság, elszántság és kitartás van a másik emberben. A falon viszont ezekből sok minden megmutatkozik, bárki is indul el rajta.
És pontosan ilyen pillanatokból rengeteget kaptunk ezen a napon.
Csodálatos volt látni, hogy ennyi gyermek és felnőtt szavazott nekünk bizalmat, kipróbálta magát, újra próbálkozott, szurkolt valakinek vagy éppen megtapsolt egy számára teljesen ismeretlen mászót.
Nagyon ügyesek voltatok, és igazán büszkék vagyunk rátok! ❤️
Hálásak vagyunk a Bartók Feszt’ szervezőinek a profi munkáért, az együttműködésért, a fantasztikus programokért, koncertekért és azért a színvonalért, amit ez a rendezvény képvisel.
Nekünk ez az év egyik igazi fénypontja volt.
Köszönjük a meghívást a Bartók-negyednek, és nagyon bízunk benne, hogy még sokáig lehetünk részesei a Bartók Feszt’-nek, és a mászással mi is hozzátehetünk valamit ehhez a különleges közösségi élményhez.