Ruzsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület

22/09/2026

❤️ Ruzsai Elsősegély Család – indulunk!

Mihez kezdenél, ha valaki melletted hirtelen rosszul lenne?
Tudnád, mikor kell a 112-t hívni?
És azt, hogyan segíthetsz addig, amíg megérkezik a mentő?

Most együtt gyakorolhatjuk.

📅 Első alkalom: szeptember 24., csütörtök, 16:30
📍 Ruzsa, Művelődési Ház

Mit tegyünk, amíg megérkezik a mentő?

Egy közérthető, gyakorlati alkalom mindenkinek, ahol nemcsak hallgatunk, hanem ki is próbáljuk, hogyan lehet jól segíteni. Az újraélesztést például minden résztvevő gyakorolhatja.

És ez még csak az első alkalom!
Az elkövetkező hónapokban szó lesz többek között a sürgősségi tünetek felismeréséről, gyermekkori vészhelyzetekről, időskori rosszullétekről és a gyakori sérülésekről is.

Mentsd el a dátumokat, és gyere el!
Mert lehet, hogy egyszer éppen az a tudás számít majd, amit itt megszerzel.

Várunk szeretettel!

10/06/2026
09/06/2026

A Ruzsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 75. éves fennállásának alkalmából került megredezésre Ruzsán a Vármegyei Tűzoltó Verseny, melyen 15 csapat vett részt. A versenyszámok mellett a megnyitót követően gyerekek tartottak egy bemutató szerelést, mely hatalmas élmény volt minden egyes résztvevő számára.
A baráti versenyzés nagyon jó hangulatban telt! 🚒🚒🚒

28/05/2026

🚒🔥 Ruzsán felbőgnek a szirénák! 🔥🚒

2026.június 6-án különleges nap vár minden tűzoltás és látványos bemutatók iránt érdeklődőre!
A Ruzsa ÖTE megalakulásának 75. évfordulója alkalmából megrendezésre kerül a Vármegyei Tűzoltó Verseny a ruzsai sportpályán!

👨‍🚒 Látványos versenyszámok
🚒 Tűzoltóautó-felvonulás
🔥 Ifjúsági bemutató
🏆 Izgalmas megmérettetések egész délelőtt
🌭 Finom falatok és jó hangulat

A nap egyik leglátványosabb része a 8:30–9:00 közötti tűzoltóautó-felvonulás, amit kicsik és nagyok biztosan imádni fognak! 🚨

📍 Helyszín: Ruzsa Sportpálya
🕗 Kezdés: 8:00
🏆 Eredményhirdetés várhatóan 13 órakor

Kitelepül a Peter’s Büfé finom lángossal és a Ruzsa Presszó is ☕🌮

👉 Gyere el családdal, barátokkal, és legyetek részesei egy igazán különleges, látványos és közösségi eseménynek!

❤️ Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

10/05/2026

2026.05.16.
FALUNAP RUZSA
👉 REGGELTŐL HAJNALIG MEGY A BULI 😎

Kedvencek egy napban:

🎤 Szabó Ádám
💃 táncshow
👧 gyerekműsor
🎆 tűzijáték
🎶 BESTIÁK

👉 Kit hozol magaddal? Taggeld!

Cím

Tölgyes Utca 7
Ruzsa
6786

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Ruzsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Ruzsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás