Romonya közösségi oldala

Romonya közösségi oldala Kis falu, nagy élet, kis község, nagy közösség :-))) sz.-ban. Írásos forrásban csak 1542-ben említik. A magyarok mellé németek is érkeztek a XIX. sz. folyamán.

A közvetlen Pécs melletti település legrégebbi emlékei egy római telepre utaló nyomok, amelyre rátelepültek az avar kori leletek, ez tehát azt bizonyítja, hogy a terület folyamatosan lakott volt a VI-IX. Nevének eredete vitatott, feltehetően az itt élő szerb-horvát népességnek köszönhető (Rumenja vrata - Rumen kapuja). A török időkig színtiszta magyar település népességét a török hódoltság alatt is megőrizte. A községhez tartozik az egykori Bekefa, amely a XVIII. sz-ban elnéptelenedett. Büdös-berek nevű külterületén máig kiaknázatlan termálvizet találtak. A római katolikus település temploma a múlt század hatvanas éveiben épült.

09/10/2026

📣 Megyei pályaválasztási kiállítás, képzési és állásbörze 2026
👮👷‍♂️🧑‍🍳👩‍🎓👩‍🏫🧑‍💻👩‍💼👩‍⚖️Tudod már, mi leszel, ha nagy leszel? Ha még keresed a választ, gyere el október 12-én, 13-án vagy 14-én a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokba 9.00 óra és 13.00 óra között!
🔹 október 12-13-án a végzős általános iskolásokat várjuk
🔸 október 14-én a végzős középiskolásoknak és az álláskeresőknek érdemes szétnézni a standokon.
Neked is ott helyed! Várunk!
https://www.kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/baranya/megye/hirek/hir/segitseget-kapnak-fiatalok-tovabbtanulasi-terveikhez-1

🌹 Rózsafüzér Királynője ünnepén 🌹Ma, október 7-én a Rózsafüzér Királynőjét ünnepeljük, akinek tiszteletére romonyai temp...
07/10/2026

🌹 Rózsafüzér Királynője ünnepén 🌹

Ma, október 7-én a Rózsafüzér Királynőjét ünnepeljük, akinek tiszteletére romonyai templomunk is épült.

Ebből az alkalomból szeretettel idézem fel a vasárnapi búcsúi szentmisénket, amikor közösen ünnepelhettük templomunk fennállásának 155. évfordulóját.

Templomunk 1871 óta része Romonya életének. Generációk imádkoztak falai között, keresztelők, esküvők, búcsúztatók, ünnepi és hétköznapi szentmisék, örömök és búcsúzások emlékeit őrzi. Fontos, hogy ez a templom ne csupán egy régi épület legyen, hanem közösségünk múltjának, hitének és összetartozásának élő jelképe.

A Rózsafüzér Királynője ünnepéhez kapcsolódik hagyományosan templomunk búcsúja is. Ilyenkor nemcsak templomunk védőszentjére emlékezünk, hanem mindazokra is, akik az elmúlt 155 évben építették, gondozták, szolgálták, szépítették és élettel töltötték meg ezt a helyet.

Az ünnepi szentmisét Szép Attila atya celebrálta. Külön öröm volt látni, hogy erre a jeles alkalomra megtelt a templomunk.

A Romonyai Rozmaringok hagyományos népviseletben vettek részt a szentmisén, majd a mise után a Rakoncátlan Rozmaringok táncos műsorát láthattuk a templomkertben.

A szentmisét követően szeretetvendégség várta a résztvevőket, melyhez közösségünk tagjai finom házi süteményekkel járultak hozzá. Jó volt még együtt maradni, beszélgetni, találkozni, és közösen megélni ezt az ünnepet.

Különösen fontos, hogy megbecsüljük és megőrizzük mindazt az értéket, amit elődeinktől kaptunk. Köszönöm mindenkinek, aki velünk együtt ünnepelt, és mindazoknak, akik régen és ma is tesznek azért, hogy templomunk ne csak 155 éves épített örökségünk, hanem élő közösségi és lelki hely maradjon Romonyán.

Ábel Edit
polgármester

Egyének, csapatok jelentkezését várjuk!
06/10/2026

Egyének, csapatok jelentkezését várjuk!

06/10/2026
TÁJÉKOZTATÓ: 2026.10.11 Időközi Német Nemzetiségi Választás
06/10/2026

TÁJÉKOZTATÓ: 2026.10.11 Időközi Német Nemzetiségi Választás

Szociális tűzifa rendelet 2026 és a benyújtandó kérelem
05/10/2026

Szociális tűzifa rendelet 2026 és a benyújtandó kérelem

Bursa felsőoktatási pályázat 2027 “A”
05/10/2026

Bursa felsőoktatási pályázat 2027 “A”

Cím

Romonya

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Romonya közösségi oldala új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás