Személyiségfejlesztők Országos Egyesülete, Raab (2026)

25/05/2026

,,Már maga a szó is lekicsinylő, egy becézett formula, egy kicsinyítő képzővel ellátott számnév. Mintha még nem lenne kész, mint Pistike, aki még nem István. Ettől az „egyke" szó elég pejoratív csengésű, olyan „mama kedvence” érzetet is kelthet bennünk. A legnagyobb baj ezzel a szóval, hogy hiányzik belőle az empátia, ahogy azokból a kérdésekből is, melyeket gyakran hallhatunk: miért is vannak egykék? Mi a baj a szülőkkel, személyiségükkel, párkapcsolatukkal, hogy nem akarnak több gyereket? A kérdezők ilyenkor az együttérzés minimumát is nélkülözve nem gondolnak bele, hogy sok ok miatt lehet egyedüli egy gyermek. Az egyke angol megfelelője, a „singleton" szintén kicsinyítős forma, a szakirodalom már nem is használja, az „only child", az "egyedüli gyermek" találóbb helyette.
Magam is sokat gondolkodtam, hogy milyen szót használjak, hiszen az egyke kissé lesajnáló, ám az egyedüli gyermek olyan, mintha egy magára maradt árváról lenne szó. Végül jobb híján úgy döntöttem, a megszokott magyar „egyke” szónál maradok, remélve, hogy ez a fejezet segít abban, hogy a szó olvasóimnak - belehallásoktól mentesen - csupán azt jelentse, amit jelent: olyan gyermek, akinek nincs (élő) testvére. Sok tévhit létezik az egykékről, gyakran még ma is igazságtalanul ítélik meg őket. Miközben az ítéletek valóságtartalma napjainkra már erősen megkérdőjelezett, az „önző, nehezen alkalmazkodó egyke" már régen lejárt lemez, mégis elő-előkapja mindenki, ha érdekei, önvédelmi mechanizmusai úgy kívánják. Sokan mondják nekem pákapcsolati válságuk idején, hárítva saját felelősségüket, hogy „A párom önző, nem tud alkalmazkodni, hát, tudja, EGYKE". S ilyenkor lesajnáló a tekintet, a mimika, a hangsúly. „A párom egyke, olyan egoista, de nem csoda, mert soha senkivel nem kellett megküzdenie, nem osztozott a ruhán, a játékon, az anyagiakon, a szülők figyelmén, mint én... A szülei minden kívánságát teljesítették, s így tesznek ma is.”

/L. Stipkovits Erika ÖLELNI ÉS ÖLRE MENNI c. könyvéből/

11/05/2026

,,A gyermeknek már születése előtt is lehet része megkülönböztetésben. Az élet, a gyermek értékességének érzete már akkor kezdődik, amikor a gyermek megjelenik a szülők képzeletében. A várandós nő a külvilágtól a benne zajló változások felé fordul, így fokozottabb érzékenységével ráhangolódik gyermeke szükségleteire. A terhesség lelkileg fellazult állapota és a szülés, megszületett gyermek valósága tudatos és a tudattalan fantáziákat indít el az anyában, amelyek általában a szüléssel, a saját anyjával való kapcsolatával, gyermekkori élményeivel függnek össze. Egy lassan szopó, nehezen megnyugtatható, sírós baba mamájának anyai önképe egészen máshogy alakul, mint azé, akinek gyermeke jól eszik, és sokat alszik. Előbbi hamar konstatálja, hogy ő rossz anya, szorong, főleg akkor, ha a saját édesanyjával sem sikerül jó kapcsolatba kerülnie. A pszichés zavarok, a megkülönböztetett szülői bánásmód nagy részét az ilyen, anya és gyermek közötti félreértések okozzák. Az anyai fantáziálásnak pozitív funkciója is van. Az újszülött tulajdonságokkal való felruházása segít beilleszteni a gyermeket az anya lelkébe s a család egészébe. A nem várt gyermekeknél ez a beillesztés jelentősen sérül. A fogantatást megelőző és követő fantáziák, a szülők elvárásai kihatnak a megszületendő gyermekre, testvérek kapcsolatára is. Ha a fantáziák túl intenzívek, akkor az anya, az apa nehezen látja meg gyermeke valódi tulajdonságait. Például, ha a szülő fiút vár, és lánya születik, tudattalan vágyai, a gyermek felé irányuló elvárásai nem megfelelő irányba terelik a gyereket. Például a fiúsan öltöztetett, apjával szerelő kislánynál a meglévő férfias tulajdonságokat erősíti fel, s így apa kedvencévé válhat húgával szemben. Egy egészséges légkörű családba a szülő idővel visszavonja ezeket a téves fantáziáit (projekciót), teret enged a gyermek valódi egyéniségének. Ha ez nem következik be, akkor sérül a gyermek identitása, a szülő-gyerek és a testvérkapcsolat is.”

/L. Stipkovits Erika ÖLELNI ÉS ÖLRE MENNI c. könyvéből/

27/04/2026

,,A maximalisták sajnos nemcsak magukat, hanem a körülöttük lévőket is keményen kritizálják, nemcsak saját teljesítményüket, hanem másokét is hajlamosak lebecsülni. Nehezen vallják be, ha
hibáztak, hiszen úgy érzik, ezzel beismernék, hogy nem voltak képesek az adott feladat megoldására, ám ezt nem engedélyezik maguknak. Gyakran túlvállalják magukat, átveszik mások feladatait is, hiszen meg vannak győződve róla, hogy a jó eredményért ők a felelősek. Ez persze folyamatos feszültséget kelt bennük, a váratlan akadályok pedig tovább növelik ezt. Hajlamosak minden feladatot vállalni, ha segítséget kérnek tőlük, nem mondanak nemet, hiszen olyan feladat nincs, amit ők ne tudnának megoldani, mert mindent meg lehet, és meg is kell oldani. A „kell" parancsa vezérli őket, gyakran még a szabadidőben és a párkapcsolatban is. Nyaraláskor lehetőleg minden percet beosztanak, minden szóba jöhető nevezetességet, műemléket megnéznek, a „kellemest a hasznossal" jelszóval. Gyakran észre sem veszik, hogy a körülöttük élők számára ez nem éppen kellemes. Sokszor önmaguknak sem vallják be, hogy képtelenek a lazításra, a kikapcsolódásra, mondván, ilyenkor nem csinálnak semmit, és ez időpazarlás. Túlzottan számít nekik a környezet (főként a tekintélyszemélyek: szülők, főnök stb.) véleménye, szomjazzák az elismerést, a kritikákat pedig ennek megfelelően nagyon nehezen viselik. Sajnos gyakran előfordul, hogy a párkapcsolatban, a szenvedély szerelem elmúltával a szexualitást is teljesítményként fogják fel. A mechanikussá vált, valódi intimitást nélkülöző „házastársi kötelesség" (már a szó is milyen árulkodó!) aztán sokszor el is marad, hiszen a napi stressz, a feltorlódó feladatok, a fizikai fáradtság valóban nem kedveznek a kezdeményezőkészségnek. Vagy más esetben a sz*****is együttlét is tudatos döntés eredménye lesz, mondván: „Már úgyis régen volt...".”

/L. Stipkovits Erika ÖLELNI ÉS ÖLRE MENNI c. könyvéből/

13/04/2026

,,Jó, ha elfogadjuk, legyünk bármilyen tanultak, műveltek, megfontoltak vagy racionálisak, viselkedésünket legtöbbször mégis a tudattalan erők irányítják. Itt nemcsak olyan jelenségekről van szó, mint a tudattalan vágyak, ösztönök vagy félelmek, hanem arról a képről, meggyőződésről, ami születésünktől kezdve alakult ki bennünk, és önmagunkról, a világról és e kettő viszonyáról szól. Ez a kép gyermekkorunkban alakul, és bár kamaszkorban még formálódik, felnőtt korunkban leginkább ennek megfelelően éljük meg, hogy fontosak, szerethetőek vagyunk-e csak önmagunkért, vagy éppen ellenkezőleg, esetleg teljesítményeink vagy a másoknak nyújtott „szolgálat", segítség az, ami fontossá tesz minket. E mély meggyőződés nyomán alakulnak majd kapcsolataink, és ez alakítja majd gyerekeinkkel való viszonyunkat is. Ennek, valamint kötődési képességünknek a formálásában szüleink játszották a legfontosabb szerepet, és akarva-akaratlanul mi is ez alapján formáljuk gyerekeink kötődését és sémáit. Sok család életében a gyerek serdülőkora az az időszak, amikor a nehézségek arra késztetik a szülőket, hogy megkérdőjelezzék erőfeszítéseiket, nevelésük eredményét, hatékonyságát. Ha a kamasz olyan viselkedést mutat, amit sosem tudtak volna elképzelni róla, akkor a szülők gyakran először magukat vagy rosszabb eseteben másokat (barátokat, tanárokat, más családtagokat) vádolnak, okolnak, és nehéz elhinniük, hogy a gyermekük nem egyik napról a másikra lett „ilyen”. Pedig nem! A bűnbakkeresés helyett jó, ha tudjuk, hogy a kamasz gyerekünk viselkedése, megküzdési módjai, teljesítményhez, szabályokhoz, kortársakhoz és felnőttekhez való viszonya bizony gyerekkora óta formálódott, kötődésének milyensége és már kialakult sémái érhetők tetten bennük. A serdülőkor jó alkalom e sémák felismerésére, átdolgozására, sőt a korai hiányok feltöltésére – és ezt az önismereti munkát nemcsak serdülő gyermekünk, hanem mi, szülők is bátran elkezdhetjük saját jólétünk és gyerekünkkel való kapcsolatunk javítása érdekében.”

/L. Stipkovits Erika SZERETETRE ÉHEZVE c. könyvéből/

30/03/2026

,,Egy család élete egyetlen energiamezőben zajlik, minden generáció hordozza és továbbadja az előzök lenyomatait. Ha valahol titok lappang, az utódok elől valamit elhallgatnak, az megakadályozza az egészséges energiák áramlását, és a ki nem mondott titkok erős szorongást, bűntudatot okoznak. A hallgatásnak mindig oka van: a szégyen és a félelem, mert a család nem fogadja el az érintett személy viselkedését, hanem megtagadja, és ez a családi rendszert is megsebzi. A titkolózást azonban a gyerekek általában megérzik, és bizonytalansággal, félelemmel, bűntudattal tölti el őket. Ha pedig véletlenül pattan ki a titok, az csalódást kelt, mert a gyermek nem érzi magát olyan fontosnak, hogy őt ebbe beavassák. Ha elfogadjuk ezeket a titkokat, az erőforrássá alakulhat, miközben a bűntudatunk is csökken. Ezért szülőként szükséges a múltról, az előző generációkról, szüleink, nagyszüleink, dédszüleink életéröl őszintén beszélnünk gyermekünkkel. Azzal is átírhatjuk a generációs nehézségeket, ha akár mindennek az ellenkezőjét tesszük, és ezzel teljesen új megoldásokat viszünk a rendszerbe. Előfordulhat, hogy - akár tudattalan - harag és fájdalom akadályozza az új megoldások keresését, ám ha őseink sorsát egyre jobban ismerjük, akkor megértés és elfogadás kerülhet a neheztelés helyére, ami mindenképpen fejlődésünket szolgálja. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy szüleink, nagyszüleink sokszor azért nem beszélnek, vagy csak nehezen a múltról, mert rendkívül fájdalmas lenne számukra újra átélni, és bennünk az utódainkat is féltenek, kímélni akarnak, nem szeretnének ezekkel a fájdalmakkal terhelni.”

/L. Stipkovits Erika MÉG KÖZELEBB ÖNMAGUNKHOZ c. könyvéből/

Cím

Raab

Weboldal

https://www.szemelyisegfejlesztok.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Személyiségfejlesztők Országos Egyesülete új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Személyiségfejlesztők Országos Egyesülete számára:

Személyiségfejlesztők Országos Egyesülete