09/09/2026
Húszezer magyar vértanú emléke
A mohácsi csata 500. évfordulóján dr. Négyesi Lajos ezredes izgalmas hadtörténeti előadásával tisztelgett az elesett hősök előtt a Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár.
A mohácsi vész néven elhíresült, hazánk számára vereséggel végződő csata annyira beleégett a nemzeti emlékezetbe, hogy még szólásmondás – Több is veszett Mohácsnál! –, sőt számos megrendítő erejű vers is őrzi e közös trauma keserűségét, riadalmát. Miért kapott ilyen megkülönböztetett helyet a magyarság történelmében ez az ütközet? A legújabb kutatások tükrében tényleg úgy történt-e minden, ahogyan évtizedek óta tanuljuk? Hogyan zajlott le a csata, és mi vezetett a tragikus végeredményhez? Mi veszett el Mohácsnál valójában?
Az előadás körüljárta a történeti forrásmunkák ellentmondásait, de szólt a mai kutatók esetenként hibás hozzáállásáról is, amellyel a mai elképzeléseket visszavetítve 500 évvel ezelőtti időkre, téves következtetésekre jutottak. A Mohács-kutatás két évszázados eredményeiről dr. Négyesi Lajos elmondta, a korabeli magyar források (pl. a csatában a király mellett harcoló Brodarics István kancellár, püspök visszaemlékezése) mellé először turkológusok, mint pl. Vámbéry Ármin hozták be a XIX. században a török levéltárakból Szulejmán szultán hadi naplóinak anyagát, a mohácsi csata győzelmi jelentéseit, hadparancsait. Ezekből egészítették ki a fennmaradt hazai ismeretanyagot, hogy árnyalják az ütközetről alkotott képet, amely a mai napig ellentmondásos.
Az ezredes nézete szerint nem egy elkeseredett, vaktában hadakozó magyar sereg ütközött meg a jó háromszoros túlerőben levő, a legmodernebb korabeli technikával felfegyverzett török haddal. A magyarok védekező harcra készültek, amihez elegendő lett volna az 1:3-as arányú létszám és a nem kevés, 54 ágyú, valamint a harcedzett, a törökökön korábban többször is győzedelmeskedő katonák magabiztossága és felszereltsége. Ráadásul az ellenfél bizonytalan volt a taktikában, tétovázott, nem támadott. Végül mindkét csapat hadicselhez folyamodott, szinte egyidőben megtámadva egymás táborát, és ebből fejlődött ki az összecsapás. A törökök nem készültek megsemmisítő csapásra, amit az is mutat a hadtörténész szerint, hogy félkaréjban vették körül a magyarokat, de hátul nyitva hagyták a menekülés útját. Több tényező szerencsétlen összejátszása eredményezte, hogy végül a honvédő sereg bukott el. Ugyanakkor nem sokon múlt a győzelem: négy magyar vitéz egészen a szultán testközelébe jutott, fáradhatatlanul átküzdve magát több vonalnyi véderőn.
A mohácsi vész baljós előjelekkel induló kálváriajárása volt az ifjú II. Lajos királynak, Tomori Pál fővezérnek és seregüknek. A címbeli kifejezés Perényi Ferenc váradi püspök szájából hangzott el 1526. augusztus 24-én a haditanácsban, s egyben végrendelete is lett: „A napot, melyen a csata lezajlik, ha már egyszer így tetszett, a Krisztus vallásáért Tomori Pál fráter vezetésével elesett húszezer magyar vértanúnak kell majd szentelni.”