04/09/2026
Az Együttes története 2017-ben kezdődött egy felnőtt senior csoporttal Győrben, illetve egy gyermek és egy senior csoporttal Pannonhalmán, Bálint Szilárd és Bálint Emese vezetésével. Városunkban jelenleg négy, különböző korosztályú csoport, az óvodás Mazsola, az alsó tagozatos Kacskaringó, az ifjúsági Murci, valamint a kezdő és újrakezdő felnőttekből álló Bor-Virág alkotja az Ezerjó Táncegyüttest. Nevét a Pannonhalmi régió jelentős szőlő- és bortermesztő hagyományai nyomán, egy korábban a térségben is jellemző szőlőfajtáról kapta, és a népi kultúra, a népművészet kimeríthetetlen, ezernyi kincsére utal.
Pannonhalmi csoportjaink rendszeres fellépői a helyi rendezvényeknek: a Pannonhalmi Bornapnak, Gyermeknapnak és az augusztus 20-i ünnepen is részt vettünk már.
2025-től együttműködésre léptünk a Szigetközi Csutora zenekarral és tanítványaikkal, így havi rendszerességgel élőzenés táncpróbákat is tarthattunk. Ez egy nagy lehetőség a táncosoknak, hogy egyre inkább megérezzék a zenész és táncos közötti összhangot, ahogyan az eredeti közegében is élt.
A 2025. őszén alakult Bor-Virággal egy régóta dédelgetett szándék vált valóra, mert éreztük a táncpróbákra való igényt sok kisgyermekes család részéről is, de a gyermekekkel nem volt megoldható számukra a részvétel. Ezért olyan megoldást kerestünk, hogy a táncpróbával egy helyen, azzal párhuzamosan gyerekfelügyeletet biztosítsunk, lehetőséget teremtve ezzel, hogy a házaspárok teljesen a táncra és a kikapcsolódásra koncentrálhassanak. A csapat nagy részének ezek az alkalmak jelentették első táncos tapasztalataikat. Óriási öröm számukra, hogy ilyen szép számmal, ilyen lelkesedéssel vesznek részt ebben és, hogy igazi közösség alakult a felnőttek, a gyerekek és még a gyerekvigyázó fiatalok között is.
Az Együttes életében a tánctanítás mindig is összekapcsolódott táncházak szervezésével, amelyekben gyakran megjelent a folklór és népi kultúra más szegmense is, kézműves foglalkozások, előadások, koncertek és műhelyek formájában. Az elmúlt évadban összesen 8 táncházat szerveztünk, amelyeket az évkör jeles napjaihoz, ünnepkörök tematikájához igazítottuk, úgy mint Márton-napi, Luca-napi karácsonyváró vagy farsangi táncház. Kiemelendő ezek sorából két alkalom: az egyik a szüreti jelmezes táncház, amikor egy 30 fős erdélyi táncegyüttest láttunk vendégül és közösen szerepeltünk velük a Bornapokon. A másik rendhagyóbb eseményünk pedig az immár második éve megszervezett tojásfestő böjti táncház, ugyanis itt böjt lévén, a hagyományőrzésben inkább a kézműveskedés kap hangsúlyosabb szerepet.
Az Együttes szemlélete szerint a néptánc úgy érthető meg és élhető át a maga teljességében, ha nem ragadjuk ki a népi kultúra gyönyörű szövetéből, hanem annak egy erős, de minden szállal összefüggő fonalaként tekintünk rá.
Az Ezerjó Táncegyüttes ennek mentén három pillérre épül: az autentikuság iránti igényre, a közösségépítésre, egy olyan táncpedagógiai szemléletre, amelyben helyet kap a komplex ismeretterjesztés, valamint amely minden korú és képzettségű táncosnak kaput akar nyitni a néptánc felé.
Bálint Emese Veronika