22/06/2026
Emlékezés 🙏 Kovács Béla Pécs-patacsi kisgazda életútjára
Kovács Béla életét adta a magyar nép szabadságáért és a nemzet függetlenségéért. A nemzet megsiratja nagy hősét halála alkalmából, ha a hős és a nemzet a kivívott eredmények áldásait élvezik. Mennyivel kétségbeejtőbb a fájdalma és sírása egy olyan nemzetnek, amely szenvedésben, megalázottságban és elnyomásban él s a szabadulását attól várta, akit most temet.
A megindult földjének szélébe kapaszkodó magyar paraszt, a rabszolgamunkára fogott magyar munkás, a vakvágányra kényszerített magyar értelmiségi együtt kiálthat fel nagy kétségbeesésében: Lehullott fejünknek koronája!
A Független Kisgazda Párt, Kovács Béla politikai működésének kerete, akkor alakult meg, amikor az anyját elveszített, apjától távol élő, úgyszólván árva, 22 éves fiatal mecsekaljai parasztemberben először kezdett kibontakozni fajtája és nemzete sorsa iránti érdeklődése.
Megrettenés nélkül állt szembe az elnyomókkal. Nem keresett pozíciókat, nem törekedett a vezetésre, sőt állandóan hangoztatta vezetésre való alkalmatlanságát. Szilárd elvhűsége, megalkuvást nem ismerő határozottsága hatással volt azokra, akik követték és azokra is, akiket ő követett. Gránitból faragott, kristálytiszta jellemű ember volt.
Közéleti küzdelmeinek első szakaszában kizárólag a parasztság öntudatának felemelésén dolgozott és nem avatkozott az egyetemes nemzeti politikába, mert szilárdan hitt abban, hogy ennek az ideje akkor következik el, amikor a parasztság elég erős lesz ahhoz, hogy a nemzeti politika alapjává váljék.
Számonkérően, szakadatlanul, azt követelte a parasztságtól, hogy legyen erős öntudatban, legyen elég bátor saját értékét minden más társadalmi réteg értékéhez hozzá mérni. Áradt belőle a hit és az erő.
És amikor ott állottunk egy kifosztott, háború által letarolt és megalázott ország romjai fölött, Kovács Béla szerint nem volt idő a tennivalók fölötti gondolkozásra. Szívében a magyar nép erejébe vetett hittel indult el az ország felépítésének útján. Nem becsülte le az elnyomó törekvés szörnyű erejét, de hitt a nemzetnek még nagyobb erejében és optimizmussal vett részt az építő munkában.
Ezek után tán kezdődött életének legnagyobb és legeredményesebb politikai küzdelme, az 1945-ös választások megszervezése. Látjuk, hogy néha nagyobb, néha kisebb erővel vonul fel ahhoz, hogy egy ország kormányát megváltoztassa, vagy kormányát megvédje. De a magyar népnek az 1945-ös választásokhoz való viszonyát egyetlen példához sem lehet hasonlítani. Ott nem kormány, vagy rendszerváltozásról, nem reformok kivívásáról, vagy megakadályozásáról volt szó, hanem valóban a nemzet megmaradásáról.
A nemzeti sors nagy kérdését — lenni, vagy nem lenni — a magyarság nagy többsége tisztán felismerte. A nemzet nagy többsége a Kisgazda Pártban kereste a megmaradás alapját. Soha emberekre nem hárult még akkora felelősség, mint azokra, akik 1945-ben a Kisgazda Párt választási küzdelmét vezették.
A munka oroszlánrésze Kovács Béla vállain nyugodott. Ő volt a felelős azért, hogy egy jóformán közigazgatás nélküli, de mindenesetre közlekedés nélküli országban a nemzeti ügy hadjáratát megszervezze és egy földrengés rázta földön, megszálló csapatok között a magyarok millióit a választási urnákig elvezesse. A nemzet életakarata, amelyben Kovács Béla hite gyökeredzett, győzött.
Ettől kezdve Kovács Bélának személyes ellenségévé vált a világ egyik legnagyobb hatalma. A függetlenségre irányuló nemzeti akarat hőse lett. Segített megszerezni nemzetének a legfényesebb történelmi dokumentumot, de ugyanakkor élete és sorsa fölött világhatalmi erők határoztak.
A megtorlás hadjáratának előjelei hamarosan mutatkoztak. Mindnyájan éreztük, Kovács Béla maga is, hogy nem ház körüli kisgátat, hanem az egész országot elöntéssel fenyegető áradat elleni nagy gátat kell építeni. Visszatért a pártba, hogy a politikai vezetést átvegye. De nem a vezérkari asztalnál ült, nem térképeken dolgozott, hanem az első sorokban harcolt.
Küzdelméhez szilárd alapnak tekintette az igazságot. Azt hitte, hogy az igazság ugyanolyan döntő tényező a nemzetközi politikában, mint az egyéni vagy a nemzeti politikában. Kovács Béla érezvén, hogy amiért harcol, azt az egész nemzet akarja, fokozta harcának lendületét. Miután a Szovjetunió realizálta, hogy a szabad világ nemtörődömsége folytán kizárólagos urává vált a keleteurópai térségnek, tervszerűen készítette elő az utolsó ellenálló ország — Magyarország — bekebelezésének nagy programmját.
A hívő és bizakodó Kovács Bélának is fel kellett ismernie, hogy leküzdhetetlen erők vonultak fel nemzeti életünk összetörésére. Megérezte nemcsak a nemzet sorsának válságát, de saját sorsának tragikus fordulatát is.
Sokan vagyunk, akiknek Kovács Béla útja Szibéria felé lélekbeli kálváriajárás volt. Kilenc esztendő az elnyomó hatalom zsarnoki kezében! A sok szenvedés megőrölte testét és idegzetét. S amikor testben megnyomorítva visszaérkezett arra a földre, amelyet úgy szeretett, a nemzet reménysége tért vissza. Jelenléte új elszánásokat váltott ki a nemzetből. Nem bíztatott senkit sem arra a dicsőséges forradalomra, amely új koronát tett a nemzet fejére, de a puszta jelenléte nem kis erőt adott ahhoz az elhatározáshoz, amely a forradalomhoz vezetett.
Előttünk a nemes jellemű, tiszta múltú, önzetlen, bátor Kovács Béla áll, akinél hűségben, önfeláldozásban és lelki erőben senki sem volt különb. Amikor most teste nyugodni tér az áldott baranyai földbe, mi, hívei és barátai, görcsös ragaszkodással ragaszkodunk példaadásához és szelleméhez.
Kovács Béla mártírhalált halt, de mártíromsága pozitív tényezővé vált a nemzet életében, és mi, akik élünk, úgy megyünk a jövő felé, hogy a történelmet neve nélkül nem fogjuk említeni.
Nagy Ferenc: Emlékezés Kovács Bélára (részlet). In: Új Látóhatár, 1959.
Kovács Béla a Független Kisgazdapárt főtitkára, országgyűlési képviselő emlékére tettem közzé ezt a posztot, aki a leghitelesebb és legnépszerűbb kisgazda vezetők közé tartozott. Hiába volt ártatlan, hiába védte a mentelmi jog, 1947. február 25-én a szovjet hatóságok a lakásáról hurcolták el. A Szovjetunióban 20 év börtönre ítélték, amiből több mint 9 évet börtönben, gulág táborban húzott le. Teste, lelke tönkrement. Megtörték, 1955-ben, 47 évesen került haza, de még Magyarországon is börtönben volt 1956 közepéig. 1956-ban részt vett a demokratikus újrakezdésben, de mindössze 51 évesen, leromlott egészégi állapota miatt - 67 éve - 1959. június 21-én meghalt.
Ha tetszett a megemlékezés, kérem, ossza meg és szóljon hozzá!
