aPont Pécs

aPont Pécs A pécsi aPont az aHang helyi aktivista közössége.

Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezetője a színház nevében felszólító levelet küldött nekünk. A színházzal kapc...
03/10/2026

Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezetője a színház nevében felszólító levelet küldött nekünk. A színházzal kapcsolatos közléseink felülvizsgálatát, valamint az általa valótlannak, megtévesztőnek vagy jóhírnévsértőnek tartott tartalmak eltávolítását, illetve helyesbítését kéri. Bírósági eljárás lehetőségét is kilátásba helyezi.

A levél több bejegyzésre és hozzászólásra hivatkozik – különösen a művészeti tanácsadásra vonatkozó adatok bemutatása kapcsán –, de nem jelöli meg tételesen, hogy melyik közlésünk konkrétan melyik mondatát vagy adatát kifogásolja.

A nagyszínpadi produkciók megoszlásáról szóló posztunkban ismertettük a felhasznált források jellegét és a számítás módszertanát. A színház felszólítása az ebben szereplő darabszámokat és százalékokat nem cáfolja tételesen.

Ebben a posztban nem állítottuk, hogy a művészeti tanácsadásra vonatkozó többéves, összesített összeget egy konkrét személy kapta meg jövedelemként. Azt kérdeztük, hogy az érintett alkotó feladataihoz kapcsolódott-e külön művészeti tanácsadói megbízás. Azt is megírtuk, hogy ezt a megbízások és a feladatleírások alapján lehet ellenőrizni.

Ha hibás adatot közöltünk, javítjuk. Saját közléseink ellenőrzése mellett a színház vezetésétől is konkrét észrevételeket várunk: melyik állításunkat kifogásolják, milyen okból, és mi a helyes információ?

A közpénzből működő színház működéséről és gazdálkodásáról a nyilvánosság érdekében továbbra is kérdezünk. A közérdekű adatigénylésünkkel kért részletes dokumentumokat pedig továbbra is várjuk.
A levelet a színház kérésének megfelelően teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

03/10/2026

Szeretnél tenni a helyi közösségedért? 💪 Csatlakozz az aHang helyi szervezeteihez! Folyamatosan alakulnak az új aPontok országszerte – lehet, hogy a következő épp nálatok. 📍 Jelentkezz a kommentek közt lévő linken!

Párhuzamosan futott két vezetői pályázat Pécsen és Kozármislenyben. Mindkettőnél felmerültek és  maradtak kérdések.Azt v...
02/10/2026

Párhuzamosan futott két vezetői pályázat Pécsen és Kozármislenyben.

Mindkettőnél felmerültek és maradtak kérdések.

Azt valljuk és gondoljuk, hogy ha egy közpénzből működő intézmény vezetőjét pályázaton választják ki, akkor jogunk van megkérdezni, tudni, hogyan zajlik ez a folyamat.
A pályázati kiírás rendben volt-e?
Kik pályáztak?
Mikor adták be a pályázatukat?
Kik és hogyan értékelték azokat?
Milyen döntési dokumentumok készültek?
Miért történt, hogy az egyik eljárás visszalépéssel, a másik pedig eredménytelenséggel zárult?

A Kozármislenyi Művelődési Központ és Könyvtár ügyvezetői pályázatát 2026. július 2-án írták ki. Az önkormányzat későbbi tájékoztatása szerint a szakmai értékelés alapján kiválasztott „pályázópáros” a meghallgatást követően írásban visszavonta a jelentkezését, ezért új pályázatot írnak ki.

A Bóbita Bábszínház ügyvezetői pályázatát 2026. július 17-én tették közzé.
A Bóbita Bábszínház esetében a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 2026. szeptember 23-án eredménytelennek nyilvánította az ügyvezetői tisztségre kiírt pályázati felhívást. Kinevezési döntés nem született, itt is új pályázat következik.

Mi pedig szeretnénk látni a pályázatokkal kapcsolatos dokumentumokat.
Ezért mindkét ügyben közérdekű adatigénylést küldtünk ki.

Az a jó (vagy rossz?) hírünk, hogy a közérdekű adatok nem szívességből nyilvánosak.

Jogunk van kérdezni.
Jogunk van tudni, hogyan születnek a döntések, mert az önkormányzatok, a közintézmények, - és még sorolhatnánk, - közpénzből működnek, és mindannyiunk érdeke, hogy jól és törvényesen működjenek.

Várjuk a válaszokat.

01/10/2026
Vajon mi érkezik? aPont Pécs
01/10/2026

Vajon mi érkezik?
aPont Pécs

  rajongók
30/09/2026

rajongók

A BRFK sajtóosztálya egy sajtómegkeresésre válaszolva véletlenül továbbított egy belső üzenetet, amelyben „sikoltozó kék...
29/09/2026

A BRFK sajtóosztálya egy sajtómegkeresésre válaszolva véletlenül továbbított egy belső üzenetet, amelyben „sikoltozó kékharisnyának” nevezte a HVG újságíróját, Martini Noémit, aki a nőket érő utcai zaklatások témájában próbált interjút készíteni Baricska Norbert Tamás ezredessel, Budapest rendőrfőkapitányával.

Elfogadhatatlannak tartjuk a rendőrségen belül visszatérően megjelenő szexizmust, valamint a nők elleni abúzus kérdésében tanúsított lekicsinylő hozzáállást. Ezért követeljük, hogy a BRFK rendeljen el belső vizsgálatot, kérjen bocsánatot az ügy miatt, és vonja felelősségre az érintett munkatársakat!

Írd alá te is a petíciót!

https://szabad.ahang.hu/petitions/le-a-rendorsegi-szexizmussal-azonnali-felelossegre-vonast-a-kekharisnyas-ugyben

A rendőrség kommunikációjában visszatérő probléma a nőket érő zaklatásokkal szembeni közöny. A nők elleni abúzus nem álprobléma, hanem rendszerszintű kihívás, és az ezzel foglalkozók nem „sikoltozó kékharisnyások”, hanem fontos munkát végző emberek. Vessünk véget a...

MEGNÉZTÜK, KI RENDEZETT A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPADÁNA 2021. február 16. és 2026. szeptember 28. közötti időszak...
28/09/2026

MEGNÉZTÜK, KI RENDEZETT A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPADÁN

A 2021. február 16. és 2026. szeptember 28. közötti időszakból, Lipics Zsolt igazgatása alatt, a színház nyilvános adatai és más, interneten fellelhető források alapján 33 nagyszínpadi produkciót vettünk számításba.

Ebből:

Vidákovics Szláven 9-et rendezett – 27,3%

Vincze Balázs 5-öt rendezett – 15,2%

Lipics Zsolt 3-at rendezett – 9,1%

Ez összesen 17 produkciót jelent, a vizsgált nagyszínpadi produkciók 51,5%-át.

A számításba az új bemutatók mellett egy felújítást, egy gála keretében bemutatott művet és három olyan produkció pécsi első előadását is bevettük, amelyeket korábban máshol már bemutattak. A balettprodukciókat is számoltuk. A Kamaraszínház bemutatói nem szerepelnek ebben az összevetésben, bár ott Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven rendezéseit nem találtuk. Minden produkciót egyszer vettünk figyelembe; a százalékok a produkciók számát, nem a később megtartott előadások számát mutatják.

A három alkotó közül Vidákovics Szláven rendezte a legtöbb vizsgált nagyszínpadi produkciót:
33-ból 9-et.
A színház honlapján Vidákovics Szláven művészeti vezetőként, színművészként és rendezőként szerepel.
Szeretnénk tisztán látni, hogyan különülnek el ezek a feladatok, és kapcsolódott-e hozzájuk külön művészeti tanácsadói megbízás.
Ezt a megbízások és a feladatleírások alapján lehet ellenőrizni.

Közérdekű adatigénylésünkre továbbra is várjuk a részletes, jogszabályoknak megfelelő választ.
Pécs önkormányzatától, mint tulajdonostól azt kérjük, hogy kísérje figyelemmel az adatigénylés teljesítését, és tegye meg a szükséges lépéseket azért, hogy a színház vezetése eleget tegyen adatszolgáltatási kötelezettségeinek.

Cím

Pécs
7600 – 7636

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni aPont Pécs új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória