Pro Pannonia Kiadói Alapítvány

Pro Pannonia Kiadói Alapítvány Pannónia Könyvek, Könyvek Pannóniából A Pro Pannonia célja az értékgazdag múlt örökségének és a jelen értékeinek ápolása.

A Pannónia Könyvek sorozat, a lúdtollat tartó stilizált kezet tartalmazó logóval 1985-ben indult útjára a Baranya Megyei Könyvtár kiadásában, Tüskés Tibor író, irodalomtörténész irányításával. 1991-ben - a kiadói munka segítésére - létrejött a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, amely 1996-tól - mint a korábbi felelős kiadó jogutódja, önálló jogi személyként - átvette a sorozat gondozását, sőt, azt újabbakkal is bővítette. Az egykor "Pécs jelenségnek" indult tevékenysége alapítása óta már túllépte a megye, a régió, az ország határait, ám változatlanul munkája középpontjában az egyszerre helyi és egyetemes értékek feltárása és közkinccsé tétele áll. Ennek érdekében pályázatokat ír ki, ösztöndíjakat adományoz, könyvkiadói tevékenységet folytat, irodalmi esteket, fórumokat, szakmai műhelybeszélgetéseket szervez, aktív részese a helyi és az országos kulturális életnek. A Kiadónak másfél évtizede - változatlanul - meghatározó profilja a kortárs szépirodalom, az irodalomelméleti és -történeti munkák gondozása. Az évente megjelent címek száma 15-18, csaknem valamennyi már keménytáblás, cérnafűzött kivitelű, számos kiadvány gazdag illusztrációs anyagot is tartalmaz. A szerzők sorában a pécsi, baranyai és a dél-dunántúli (főként somogyi) írók és költők mellett (Csorba Győző, Pákolitz István, Takáts Gyula, Tüskés Tibor és mások) számos hazai (Czigány György, Kautzky Norbert, Fodor András, Szepesi Attila) és határon túli szerző (például Balla D. Károly, Major-Zala Lajos), országosan ismert szakember (Kamarás István, Zentai Tünde, Vonyó József) is megtalálható. A Kiadó gondozásában láttak napvilágot az ún. Pécs központú irodalom - többnyire ma már nem élő - alkotóinak művei is, így többek között Arató Károly, Bárdosi Németh János, Galambosi László, Hallama Erzsébet, Várkonyi Nándor, Pál József és mások írásai. A kiadó gazdag helytörténeti kínálattal rendelkezik Pécs és Baranya múltjáról, művelődéstörténetéről. A Kiadónak jelenleg öt önálló sorozata létezik:

- az egyrészt hagyatékokban fennmaradt anyagokat közreadó, másrészt a művelődés- és irodalomtörténet eddig kevésbé vagy egyáltalán nem ismert vonatkozásait feldolgozó Irodalmunk forrásai,
- a különböző tudományágakat képviselő oktatók és kutatók legjobb teljesítményeit tartalmazó Pécsi Tudománytár, valamint
- az egyetemi és főiskolai oktatásban használatos Pannónia Tankönyvek elnevezésű sorozat. A Kiadó 2006-ban és 2007-ben további két sorozatot indított útjára:

- a Bauhaus pécsi mesterei azon művészek munkásságát dolgozza fel és adja közre, akik a 20. századi egyetemes művészet kiemelkedő rangú, nem egy esetben világhírű képviselőivé váltak, s akiknek tevékenysége valamilyen módon kötődött Pécshez, a húszas évek elején itt működő művészkörhöz, s akiket a magyar bauhäuslerek viszonylag koherens csoportjaként tart számon a művészettörténet.
- A Dél-Dunántúl festett templomainak komplex tudományos feldolgozását és az emlékanyag részletes bemutatását célzó sorozat köteteinek szerzője Zentai Tünde, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főmunkatársa, az MTA doktora

A Pro Pannonia kiadásában jelennek meg továbbá a Pécsi Tudományegyetem két irodalomtudományi műhelye, a Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék és a Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék Thienemann-előadások elnevezésű sorozatának kötetei (sorozatszerkesztő: Nagy Imre, egyetemi tanár), melyek főként az irodalom és a különböző művészeti ágak kapcsolatára, ill. a művek történetileg változó értelmezésére koncentrálnak. A Pro Pannonia Kiadó könyvei országos terjesztésre kerülnek, közülük többel megismerkedhettek már az erdélyi, a horvátországi, a felvidéki olvasók, sőt a Kiadó frankfurti bemutatkozásainak eredményeként a németországi könyvbarátok is.

09/05/2024

Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány következő könyvvásárát, ami május 25-én, szombaton lesz a kiadó Mária utcai raktárában.
Több száz kiadvány közül válogathatnak azok, akik meglátogatják a helyszínt.
Szépirodalmi, történelmi, szociológiai művek, néprajzi, művészeti, helytörténeti kiadványok várnak az olvasókra igen kedvező áron.

Pannónia Könyvek, Könyvek Pannóniából

Tisztelt Csoporttagok, kérjük, amennyiben még nem kötelezték el magukat más szervezet támogatására, szíveskedjenek megti...
03/05/2024

Tisztelt Csoporttagok, kérjük, amennyiben még nem kötelezték el magukat más szervezet támogatására, szíveskedjenek megtisztelni bennünket jövedelemadójuk 1%-ának hozzánk juttatásával!

Ismerős vidéken járunk: egy alföldi falu mindennapjaiba pillanthatunk bele. Hosszabb-rövidebb történetek lüktetnek, vált...
25/04/2024

Ismerős vidéken járunk: egy alföldi falu mindennapjaiba pillanthatunk bele. Hosszabb-rövidebb történetek lüktetnek, változik a tér, az idő és a cselekmény, olykor az elbeszélő perspektívája is, ennek ellenére érezni a szövegek közti szoros kapcsolatot. Mélységek és magasságok váltakoznak; a családi traumák árnyékában pedig, a nehéz idők és viszonyok közt is állandóan jelen van a túlélést biztosító humor. A már korábban megismert szereplők ki-be járkálnak a történetekben, és mint valami különös kötőanyag, a kertek alján ott hömpölyög a Duna. A kötet méltó folytatása a fiatal szerző nagysikerű bemutatkozó kötetének, A Kisbéka anatómiájának.
A kötet 2020-ban jelent meg, ára: 2900;
Keménytáblás kiadvány, terjedelme: 176 oldal

17/04/2024
11/04/2024

Figyelmükbe ajánljuk 2022-ben megjelent kiadványunkat: Margit királyné. Magyarország szülötte, Skócia szentje

A könyv négy drámát tartalmaz. Az író legelső, 1984-ben bemutatott drámája éppúgy megtalálható a kötetben, mint a 2021-ben írt magyar vonatkozású „királydráma”, amely Skóciai Szent Margit életéről szól. Margit hercegnő, Szent István király unokája a mecseknádasdi Rékavárban látta meg a napvilágot, 10 évet élt magyar földön, majd hányattatásai először Angliába, később Skóciába vetették. Szeretetével képes volt hitéhez visszatéríteni férjét, a véreskezűnek titulált III. Malcolm skót királyt, és Skócia lakosságát is.
Az Otthol, édes otthol című tragikomédiában az idős férfiak a szeretet nélküliség magányát élik meg, s vívják belső vagy egymással folytatott küzdelmüket.
A Professzor Tartuffe című szatírában találkozhatunk az ostobasággal, a naivitással, a képmutatással, amelyek életünkben is naponta tetten érhetők.
A Szodomában láthatjuk Ábrahám végtelen aggódását leendő áldozata, fia, Izsák iránt, és azt a küzdelmet, melyet a halálra ítélt Szodoma bűneivel és gonoszságával vív azért, hogy végül egy igaz embert találjon a város megmentéséért.

A kötet ára 3500;

Pannónia Könyvek, Könyvek Pannóniából

A magyar költészet napja virrad ránk holnap. Szeretettel ajánljuk egyfajta esti meditációnak Bertók László A város neve ...
10/04/2024

A magyar költészet napja virrad ránk holnap. Szeretettel ajánljuk egyfajta esti meditációnak Bertók László A város neve című versét.
Az azonos című kötet a Pro Pannonia gondozásában 2009. novemberében jött ki a nyomdából. 2010-ben két aktualitása is volt megjelenésének, egyrészt Bertók László 2010-ben ünnepelte 75. születésnapját, másrészt ebben az évben volt Pécs Európa Kulturális Fővárosa. A kiadó a költőt köszöntötte közelgő jubileuma alkalmából, a költő pedig városa előtt tisztelgett az ünnepi alkalomból.

A város neve

Quinque, fünf, penthe…Templom? Egyház?
Öt sírkápolna ezerhatszáz
év mélységébõl? Halottak háza:
öt sírkamra csak? Meggyalázva,
kifosztva, kiürítve, újratöltve,
hunnak, germánnak, avarnak, szlávnak,
pogány magyarnak mindörökre?
A túlhalás szükséglakása?
Ami fölötte élet, tetõ,
lerombolható, fölépíthetõ,
de szent a hajléka a halálnak?

Mi tartotta meg? Kõ? Tégla? Festmény?
Noé képe? Dánielé? A mész? A keresztény
Isten? A barbárok hite a túlvilágban?
A gyakorlati érzék, a mindig halál van?
Mi azt az ötöt? Addig, amíg
István király ezerkilencben itt
püspökséget alapít?
A városban, amely az oklevélben
Quinque Ecclesiaenek neveztetik?
S mi azóta is? A földmélye béke?
A magasság? A túlélés erélye?

Quique, pet, pec, Pécs… Ötöt? Kemencét?
A város magyar neve… Mit jelent Pécs?
Török, szláv számnév? Kemence? Szikla?
Az összes együtt magyarosítva?
Jelent valamit? Ötbõl kemence?
Ha így értelme lett, akkor miért ne?
Élõk mûve a festett sír, a szarkofág,
a halottak hûlt helye, a képes medáliák
a boltozaton, a föld alatti paradicsomkert…
Az élõ élõt keres, a nyelvben is embert.
Jaj annak, aki megöli a fantáziát.

Mennyország? Pokol? Világörökség?
Hány esztendõ a betájolt öröklét?
Ezer, kétezer? Órák? Napok?
Amíg ember él, s benne a halott?
Amíg festményben, városban, névben
Elképzelhetõ, hogy volt és lesz Éden?
Amíg egy õrült robbantani fog?
Honnan az égett bõr-, a szõr-, a füstszag,
Ami a gondolat résein fölcsap?
Érzel-e mindenkit, aki egyszer itt élt?
Hiszed-e, hogy ötezerben is lesz Pécs?

A nemzeti ünnepen Milbacher Róbert művét ajánljuk kedves követőink figyelmébe. A könyv egy irányba tartó tanulmányok gyű...
15/03/2024

A nemzeti ünnepen Milbacher Róbert művét ajánljuk kedves követőink figyelmébe.
A könyv egy irányba tartó tanulmányok gyűjteménye, melyek a magyar nemzettudat alakulásának egy-egy fázisát, különféle megvalósulásait és irányait mutatják be nagy kanonikus szerzőink (Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi stb.) és szentként tisztelt szövegeink (Hymnus, Szózat, Nemzeti dal stb.) újszerű értelmezésével. A kötet jól érzékelteti, hogy a 19. század középső harmadában a nemzettudatnak többféle változata élt, amelyek később a népi-nemzeti paradigma nemzetfogalmában összegződtek. A könyvben szereplő művek és szerzők (az említettek mellett pl. Mikszáth és Radnóti) a közoktatás törzsanyagát képezik, mind a tanároknak, mind a diákoknak újabb szempontokat kínálnak önazonosságuk újraértéséhez.

A nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük kedves hölgy követőinket.A mai nap tiszteletére egy kiváló nő művét...
08/03/2024

A nemzetközi nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük kedves hölgy követőinket.
A mai nap tiszteletére egy kiváló nő művét ajánljuk, amit egy rendkívül tehetséges nőről írt.

Péchy Blankát korának kiemelkedő szavalóművészeként, Ady verseinek legavatottabb tolmácsolójaként, Jászai Mariról és Bulyovszky Lilláról írott könyvek szerzőjeként, a szép magyar beszéd elkötelezett apostolaként őrzi az emlékezet. Hagyatéka hosszú ideig nem volt hozzáférhető, így magánéletéről, asszonyi sorsáról keveset tudtunk, pályáját is számos téves beállítás kísérte.
A színház- és szavalástörténettel foglalkozó szerző – a hagyaték első feldolgozója – Péchy Blanka életének számos titkára fényt derít, a visszaemlékezők számos tévedését cáfolja. Párhuzamos fejezetekben kíséri végig a művészi-közéleti pálya és a magánélet küzdelmeit: a pécsi indulást, a sikerekkel és buktatókkal teli színészi pályát, a sikertelen házasságot, a II. világháború alatti és utáni tevékenységet, a késői filmszerepeket, a bécsi kulturális attaséi megbízatást. Bemutatja a Kazinczy-díj megalapításáért folytatott küzdelmét, a szép magyar beszéd terjesztéséért, a nyelvművelésért tett példamutató erőfeszítéseit. Kitartása, jellemszilárdsága, anyanyelvünkért érzett felelőssége példamutató a jelen számára is.

Idén 120 éves a pécsi temető. A köztemető munkatársai januártól márciusig minden hónapban 120, azaz összesen 360 fát ült...
01/03/2024

Idén 120 éves a pécsi temető. A köztemető munkatársai januártól márciusig minden hónapban 120, azaz összesen 360 fát ültetnek el a területen a jubileum tiszteletére.
Városunk nagy költője, Csorba Győző is a pécsi temetőben nyugszik.
Ma egy versét osztjuk meg kedves követőinkkel.

TÁGABB TÁVLATOKBAN

Az anyag megmarad -, kérdés csupán,
hányféleképpen változik ruhám,
s tudja-e a silány ész konstatálni.
- Ügyet belőle dőreség csinálni.

Bennem is - széldomb? gyűjtemény vagyok? -
szétszedhetők-e az elem-tagok?
Egy szitkozódásnál, kellemkedésnél
kibújik-e, mi bújt gyökérzeténél?

Ó halhatatlanok, ó létezők,
nyilván csak a sosem-élt múlhatatlan.
De nem az elíziumi mezők

tágasságánál tágabb távlatokban
mozoghatok-e (ha nem én, ha én)?
S oly mindegy, hogy miféle változatban.

Kéri Katalin művét ajánljuk ma kedves követőink figyelmébe, melynek címe: Allah bölcsessége. Bevezetés az iszlám középko...
29/02/2024

Kéri Katalin művét ajánljuk ma kedves követőink figyelmébe, melynek címe: Allah bölcsessége. Bevezetés az iszlám középkori nevelés- és művelődéstörténetébe

Napjaink egyik legnagyobb, hívei számát tekintve szakadatlanul növekvő világvallásával kapcsolatban számos téves nézet él a köztudatban. A könyv megismerteti olvasóit az iszlám vallás alaptanításaival, fő irányzataival, világképével, ember-és gyerekszemléletével, különböző iskolatípusaival, oktatási tartalmaival, pedagógiai módszereivel. Feltárul a középkori iskolák mindennapi világa, a tanári hivatás, a diákok élete,megjelennek az iskolán kívüli művelődés színterei: a csillagvizsgálók, a zeneiskolák, a könyvtárak, a kórházak.

A kiadvány terjedelme 304 oldal, ára 2890;
Megrendelhető akár levélben is Facebook oldalunknak címezve.

Cím

Váradi Antal Utca 11
Pécs
7621

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 14:00

Telefonszám

+3672516866

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Pro Pannonia Kiadói Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Pro Pannonia Kiadói Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória