Y Közösségi Ház

Y Közösségi Ház szám alatt az Y Közösségi Ház és az Ady Endre u. 76. szám alatt a közösségi ház Kölyökház névre keresztelt játszóháza. Várjuk szeretettel! A közösségszervezők

Az Y Közösségi Házat kifejezetten azzal a céllal alakítottuk ki, hogy a helyi közösségek sajátjuknak érezzék és vegyék használatba, akár rendezvények, családi ünnepségek alkalmával is! Pécsett a Búza tértől a Zsolnay-dombig elterülő városrészben indokolttá vált egy olyan városfejlesztési program elindítása, mely a helyi társadalom közösséggé formálódását segíti.
Így született meg a Norvég Alap által finanszírozott Peer Gynt Projekt, amelynek keretén belül került kialakításra a Hársfa u. 2. A program tevékenységeivel és szolgáltatásaival hidat kíván építeni a keleti és a belvárosi városrészek között is. A városrész lakossága heterogén összetételű, így a Közösségi Ház is széles szolgáltatási palettát fed le:
Az Y-Kölyökház kifejezetten a kisgyermekes családoknak kínál szabadidős programokat, de a városrészben lakó kamaszodó korosztályt is szeretnénk elérni az Ifiklub keretében, ahol közösséget építhetnek, értelmesen tölthetik el szabadidejüket. Ehhez megfelelő eszközöket tudunk biztosítani (Xbox, társasjátékok stb). A felnőttek részére szervezett egészségmegőrző programjaink: pilates és gerinctorna heti rendszerességgel, hangtálas meditáció havonta. Célunk szabadidős programok, valamint infrastruktúra biztosítása közösségi kezdeményezésekhez.

Még van a gyümölcs- és zöldséglevekből. 🍏🍎🍐🍇Rendelés a megszokott módon: nyitvatartási időben a közösségi házban, vagy p...
30/09/2026

Még van a gyümölcs- és zöldséglevekből. 🍏🍎🍐🍇
Rendelés a megszokott módon: nyitvatartási időben a közösségi házban, vagy privát üzenetben itt, messengeren.
Átvétel szintén a szokásos: nyitvatartási időben a közösségi házban, egyéb időpontban egyéni egyeztetés alapján.

́kanyagmentes

Csütörtöktől indul az iskola-előkészítő foglalkozás nagycsoportosoknak.Még 1 szabad hely van. Mivel az indulás után már ...
29/09/2026

Csütörtöktől indul az iskola-előkészítő foglalkozás nagycsoportosoknak.
Még 1 szabad hely van. Mivel az indulás után már csak rövid ideig lehet becsatlakozni, aki szeretne, minél előbb jelentkezzen!

https://www.facebook.com/photo?fbid=1606404567940906&set=a.452189783362396

Utolsó 2 szabad helyre várjuk szeretettel a nagycsoportosokat.
Teljes kidolgozott részletes tananyagon vezetik végig a gyermekeket. Mindenkinél bemeneti mérést végeznek.

28/09/2026
Szuperül sikerült a tegnap délután, ahogy ezt az alábbi fotók is bizonyítják. 🥰
27/09/2026

Szuperül sikerült a tegnap délután, ahogy ezt az alábbi fotók is bizonyítják. 🥰

22/09/2026

Ahogy már mondtuk is, az októberi hétvégék a képzésekről, workshopokról szólnak majd.
A pár napja bemutatott cukorfigurák mellett a cukorvirág készítését is megtanulhatjátok:
༚ 2026. október 3. szombat, 10-13 óra - boglárka
༚ 2026. október 3. szombat, 14.30-17.30 óra - málna ág (virág, levél, gyümölcs)

ℹ️Részletek és regisztráció:
https://violetandthebotanist.com/.../boglarka_cukorvirag.../
és
https://violetandthebotanist.com/.../malna_cukorvirag_pecs/

https://www.facebook.com/reel/28588021320827747

Jelenleg így néz ki a hetünk 😊Ne felejtsétek el közben megnézni Zsolt kiállítását sem! 😍🎨
18/05/2026

Jelenleg így néz ki a hetünk 😊
Ne felejtsétek el közben megnézni Zsolt kiállítását sem! 😍🎨

Cím

Hársfa Utca 2
Pécs
7627

Nyitvatartási idő

Hétfő 15:00 - 19:00
Kedd 15:00 - 19:00
Szerda 15:00 - 19:00
Csütörtök 16:00 - 19:00

Telefonszám

+36202844731

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Y Közösségi Ház új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Y Közösségi Ház számára:

Parancsikonok

Megosztás