Erdélyi Helikon - Marosvécsi Kemény Alapítvány

17/06/2026

Kovács Dezső (A kolozsvári református kollégium igazgatója, erdélyi helikonista író) elhunyt Kolozsvár 1935. június 17.
Tóth Sándor jegyzete: „Öreg tanáraink közül ismét eltávozott egy: KovácsDezső s én tiszteletemet, szeretetemet, hálámat fejezem ki azzal, hogy e lap vezető helyén búcsúzom el tőle nemcsak a magam, hanem azok nevében is, akiket az ősi nemes református kollégium bocsátott ki az életbe. Az élet, az emberi sors megmásíthatatlan törvénye szerint egymásután hagyták el öreg professzoraink az örök fiatalságot hirdető kollégiumot: Sárkány Lajos után Szatmáry Ákos, Balogh Károly, Incze Béni, Kálmán János, Makkai Ernő, Seprődi János, Vargha Sándor és most Kovács Dezső, hogy csak az utolsó két évtized veszteségeiről emlékezzek meg. A negyedik évszázadában lévő református kollégium homlokzatára ilyenkor felkerül a fekete gyászlobogó, ami azt hirdeti, hogy nemcsak az iskolát, nem is e várost, hanem az egész erdélyi magyarságot ismét veszteség érte.
KOVÁCS DEZSŐ MÉG NÉHÁNY HÉTTEL EZELŐTT ITT JÁRT KÖZÖTTÜNK. PURITÁN TANÁROS KÜLSEJÉVEL, BETEGSÉGÉTŐL MÁR MEGGYÖTÖRT ARCCAL, NEHÉZ LÉPÉSEKKEL JÁRTA DÉLELŐTTÖNKÉNT A NAPSÜTÉSES UCCÁKAT S BOLDOGAN ÁLLT MEG EGY-KÉT SZÓRA RÉGI TANÍTVÁNYAIVAL. A DIÁK TANÁRAIT AZ ÉLETBEN TANULJA MEG IGAZÁN BECSÜLNI. HEJ, DE JÓ LENNE — MILYEN SOKAN ÉS SOKSZOR GONDOLJUK EZT — BEMENEKÜLNI AZ ALMA MATER FALAI KÖZÉ, BEÜLNI ISMÉT A PADOKBA S DRUKKOLNI, MIKOR KOVÁCS TANÁR ÚR ELŐVESZI FÉLELMETES NOTESZÉT... KOVÁCS DEZSŐ TANÁR VOLT, PEDAGÓGUS, ÍRÓ ÉS MINDEN VONATKOZÁSÁBAN NEMES, JÓLELKŰ, IGAZ EMBER. NEM HÉTKÖZNAPI MEGÁLLAPÍTÁS EZ, AMIT A HALOTTRA KEGYELETTEL RÁBORÍT AZ ÉLŐ, HANEM IGAZSÁG S A VESZTESÉGÜNK ÉPPEN AZÉRT NAGY, MERT UTÁNPÓTLÁSAINKBAN NEM IGEN AKADNAK KOVÁCS DEZSŐK. A RÉGI KÚRIÁN GONDOS, AGGÓDÓ TEKINTETÉVEL NEM HALAD TÖBBÉ KERESZTÜL, VÉNDIÁK TALÁLKOZÓKON NEM LÁTJUK TÖBBÉ KEDVES ÖREG TANÁRUNKAT ÉS IGAZGATÓNKAT, DE MI, AKIK EBBEN A KOLLÉGIUMBAN TANULTUNK , SOHASEM FELEJTJÜK EL.
Az emlékek, különösen a gyermekkor emlékei nem szállnak a sírba, nem halnak meg. Élnek velünk, bennünk és KovácsDezső, a mi jó öreg tanárunk , jóságos szemeivel, okos fejével, jóra és kötelességteljesítésre intő meleg hangjával drága, örök emlékünk marad.”

16/06/2026

Vita Zsigmond Erdélyi Helikonista író születésének (1906. június 16. Nagyenyed) évfordulója!!! A NAGYENYEDI KOHÓ egy metaforikus kifejezés, amely a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjainak pezsgő, forradalmi szellemi és irodalmi életét jelöli a reformkor kezdetén. A fogalom a jelentős erdélyi magyar irodalomtörténész, Vita Zsigmond munkásságából vált ismertté, aki 1986-ban megjelent, azonos című könyvében dolgozta fel ezt a szellemi pezsgést.
Részlet:
"Először kocsin átutazva, kisgyermek koromban láttam meg a kollégiumot. A sarkon állott sötéten, csendben, komoran. Hatalmas és kissé félelmetes volt ezen az őszbe hajló napon, de csak futó pillantást vethettem rá. Aztán továbbrobogtunk, mert sürgetett az idő, és akkor még nem sejtettem, hogy visszatérek ide, itt fogok otthont találni.
1918 őszén az idők változása vetett ki Enyedre. Akkor indultam el a város felfedezésére, meghódítására. Először a sétatérre mentünk ki, a gesztenyefák alatt, egy rozoga, elhagyatott kioszk körül jól lehetett játszani, hancúrozni. Betörtünk egy rossz ablakot, és erre mindjárt megjelent a rend őre, egy szigorú kollégiumi professzor, aki ebben a forradalmas időben a törvények fegyelmező korlátai közé akarta visszatéríteni a szabadság útjait kereső ifjúságot. Így jelent meg életemben először a kollégium, az a kollégium, amely akkor immár szinte háromszáz esztendeje nevelte az Erdély minden sarkából odatóduló ifjúságot.........
Bethlen Gábor mint jó gazda gondoskodott arról, hogy az erdélyi ifjúság, magyarok, románok és szászok, jobbágyok, polgárok és nemesek fiai itt a családi fészek helyett otthont kapjanak. Így alakult ki a kollégiumban "a democratián alapuló tanodai élet", amelyet a törvények pontosan szabályoztak. A tudós professzorok tanításai pedig a nyugat-európai gondolatok világával kötötték össze az ifjúságot, és mindig újabb célok elérésére sarkallták, a haza szolgálatára nevelték.
A professzorok kezdetben külföldről jöttek, és volt közöttük (Martin Opitz), aki megunta itten, visszatért ismét a hazájába. Mások állottak helyébe, akik itt találták meg életük hivatását. Az utókor megjegyezte a hűtlenek nevét, de csak ritkán szól a hűségesek véget nem érő csapatáról, akiknek életútja a csillagokban van megírva. Ők jelentették a kollégiumot, ők vallották magukat a kollégium fiainak, és csendben, de kitartó, szívós munkával építették a jövőt. Ez volt az a sereg, amely Apáczai Csere Jánost Kolozsvárra, a nélkülözések közé követte, hogy vele együtt az emberi élet és a természeti világ törvényeit kutassa; amely fegyvert ragadott, amikor labanc hordák pusztítottak Erdély-szerte és veszélyben volt a város s vele együtt a nép élete és a szabadság ügye; amely a Székelykő barlangjaiba menekülve vagy a felenyedi erdőben is együtt maradt és folytatta a tanulást. Ez volt az az ifjúság, amely könyvekkel megrakott ládákkal tért haza külföldről, míg végül a kollégium könyvtárának adományozta őket. .......
A háromszázötven éves Bethlen Kollégium kohójában Apáczaitól Áprilyn át napjainkig nemzedékek hosszú sorának tanításai olvadnak egybe, és vezetik a mai ifjúságot az építés, a végtelenbe futó jövő országútján.

12/06/2026

Ma MAROSVÉCSRÓL érdekes dolgot osztok meg Önökkel!!!
Éspedig: "Marosvécs lakossága: 1850-ben 856 fő, 1910-ben 1186, 1930-ban 1293 (ebből 199 román 916 magyar és 6 német), 1960-ban 1589. 2001-ben kb. 900 magyar, 280 cigány és 180 román lakosa volt.
Területe: 2081 ha.
Adatközlők: Szabó Ádám János polgármester 60 éves, Kreciun Mihály 86 éves és K. Német Mária 86 éves lakosok.
Családnevek 1865-1867, papi díjlevél, közgazdák:
Asztalos, Bábi, Bállá, Bancsi, Bélteki, Bocskai, Bodó, Böjthe, Budai, Bumburi, Csegezi, Csizmadia, Dani, Dénezs, Dézsi, Erdei, Fodor, Gábris, Garsi, Gombkötő, Gorbai, Hajdú, Kakas, Katona, Kibédi, Koczkás, Lónai, Luka, Major, Mihály, Mihok, Nagy, Német, Németh, Ördög, Radnóti, Sái, Sárdi, Sebesi, Sebessi, Sütő, Szabó, Szaniszló, Szász, Székely, Szente, Széplaki, Szigyártó, Takács, Tavaszi, Tot, Varró."
Kiadta: ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport
Névkutató Munkaközössége 2002.

11/06/2026

1930 június 11-én ült össze az Erdélyi Helikon írói közösség az 5. találkozó alkalmával. Ezen a találkozón jelentette be Kemény János báró, hogy az általa kitűzött évi 30.000 lejes pályadíjat 100.000 lejre egészíti ki, amellyel a kiküldött bizottság határozata alapján egy oly magyar irodalom történet íróját fogják jutalmazni, amely nyugodt lelkiismerettel adható a magyar ifjúság kezébe. Ez megalapozta Szerb Antal remekművének megjelenését, mely mai napig a magyar irodalomtörténet legrangosabb anyaga.
A találkozón megjelentek: Bartalis János, Bánffy Miklós gróf, Berde Mária, Dsida Jenő, Endre Károly, Kos Károly,- Kádár Imre, Kuncz Aladár, Makkai Sándor püspök, Ligeti Ernő, Szántó György, Tabáry Géza, Molter Károly, Tamási Áron, Tompa László, Szentimrei Jenő és Kovács László. A szász írók közül vendégként Zillich Heinrich vett részt. A megjelent írókat Kemény János báró látta vendégül. A tanácskozásokat Bánffy Miklós gróf korelnök vezette.

11/06/2026

100 évvel ezelőtt jelent meg az újságban!!

08/06/2026

06/06/2026

Moldován Pál halálára. (Jancsó Elemér)
„Egy halkszavú, csendes jóbarát és írótárs távozott el közülünk tragikus hirtelenséggel.
Akik közelről ismerték és látták mindennapi becsületes és önzetlen feladatvállalását, a törékeny testben lakó kemény és hősi lelket, alig akarták hinni a megdöbbentő hírt, hogy Modován Pál, a Minerva könyvnyomda igazgatója, az egykori Pásztor tűz egyik leglelkesebb elindítója és irányítója, a munkásság őszinte barátja, a tegnap még önmagát fárad hatatlan munkával sanyargató munkatárs, ma már csendes és néma halott.
Moldován Pál az erdélyi irodalom hőskorának, az első világháború utáni szellemi kibontakozásnak kevéssé ismert, de egyik legönzetlenebb harcosa. Reményik, Áprily és az erdélyi irodalom első elindítói mellett élt szerényen, kevesektől észrevéve és minden nyilvános szereplést kerülve. Rövid megyei hivatalnokoskodás után belső hajlamait követve az irodalmi élet megszervezői közé állt. A Pásztortűz egyik szerkesztője, majd baráti körének mindvégig eszmeérlelő, irányító tagjaként két évtizeden át volt önzetlen elősegítője minden új erdélyi tehetség kibontakozásának. A modem magyar és világirodalom nagy ihletéseinek hatása alatt, finom ízléssel és mély humánizmussal írt cikkei kritikai irodalmunk javához tartoznak. Utóbb keveset és ritkán írt. A Minerva könyvnyomda és kiadó fellendülésében előbb mint egyszerű tisztviselőnek, később mint a vállalat igazgatójának oroszlánrésze volt. Munkás és tisztviselőtársai egyaránt szerették. Írótársai és az erdélyi szellemi élet munkásai nemes egyéniségét sohasem fogják elfelejteni. Olyan egyszerűen és szerényen élt közöttünk, hogy létezését alig lehetett észrevenni. Két kis gyermeke tragikus halála óta lélekben már inkább a Házsongárdi-temetöben volt, ahová most összeomlott fáradt teste került, a porba temetődött régi barátok mellé. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni barátai és író társai!”

29/05/2026

1926 az Erdélyi Helikon megalakulása / médiavisszhang

27/05/2026

Egy kis ízelítő az 1926-os, első marosvécsi helikoni találkozó élményeiből:
Tamási Áron: Vadrózsa ága (részletek)
"…..Ezzel aztán el is kezdődött az irodalom talaján való döcögésem. Idejében kezdődött éppen, mert azon a nyáron, vagyis 1926-ban alakult meg az erdélyi Helikon nevű szabad írói csoportosulás, melyben az irodalom minden korosztálya, törekvése és színe benne volt. Úgy emlékszem, hogy ketten-hárman voltunk egészen fiatalok, akik szintén meghívás útján, akár az idősebbek, részt vettünk a Helikonban. Különben ennek a szabad írói összefogásnak, mely az akkori erdélyi magyar íróknak egész képviseletét magában foglalta, báró Kemény János volt az összetartó gazdája, s a nyári háromnapos tanácskozásnak vendéglátója is marosvécsi kastélyában…..
…… Ilyen előzmények után utaztunk Marosvécsre, hogy részt vegyünk a Helikon legelső összejövetelén. Az írók száma emlékezetem szerint harminc és negyven között volt. Ezeknek nagy része a kastély vendégszobáiban kapott szállást. Voltak szobák, ahol négy író tanyázott, más szobákban kettő, s egyedül csak Bánffy Miklós foglalt el egy vendégszobát.
……. Egyébként a háromnapos összejövetel programja eléggé kötetlen volt. A tanácskozás, hacsak az idő engedte, a nagy park öreg fái alatt kezdődött és folyt le, mind a három napon keresztül. A nagy tölgyek között, alkalmas tisztáson hatalmas malomkő asztal állott, körülötte padok, s ezen a helyen folyt a tanácskozás. Az első ülés alkalmával megegyeztünk abban, hogy milyen irodalmi és könyvkiadási kérdésekről fogunk beszélni. Akkor már működött az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó vállalkozás, mely a Helikon megalakulásától kezdve annak irodalmi kifejezője kívánt lenni. Minden kérdésnek volt egy fölkért előadója, aki az elképzeléseit a nagy malomkő asztal mellett adta elő. A kérdéshez bárki hozzászólhatott, sőt a kérdésekhez komoly vagy tréfás hozzászólások is voltak, sőt a témától való elkalandozások is.
A tanácskozások időrendje általában az volt, hogy délelőtt tíztől tizenkettőig, délután pedig öttől hétig tartott a szóbeszéd. Akkor visszamentünk a kastélyba, és a nagy társalgóban feketekávé vagy egy pohárka pálinka mellett vártuk az ebédet, illetőleg a vacsorát. Az ebédlőben mindnyájan együtt ültünk egy hatalmas étkezőasztal mellett, ahol valójában csak a háziasszonynak volt állandó ülőhelye, mert az asztalfőn foglalt helyet. Az ülőhelyek azonban hamar állandósultak, mert voltak olyanok, akik szívesebben ültek egymás mellett, mert egész éven keresztül egymástól távol eső vidékeken élve, nem is igen tudtak találkozni. Az étek nem volt soha dúskáló, de azért túlságosan szerénynek sem volt mondható. Valamiféle levessel kezdődött az ebéd, finoman elkészített sülttel és főzelékkel folytatódott, majd tészta és gyümölcs következett, s végül feketekávé. Az ebédhez egy-egy pohár sört ittunk, a vacsorához pedig két-három poharacska bort. Vacsora után majdnem minden esetben kimentünk sétára a nagy parkba, melynek fövenyes útja világított. Onnét visszatérve, a kastély előtti padokon, az úgynevezett kilátón üldögéltünk. Innét messziről csillogó kilátás nyílt a Maroson túli tájról. Egyik-másik énekelt, vagy tréfás történeteket mondott, melyeket igyekeztünk szellemes megjegyzésekkel fűszerezni.
S a következő nap is nagyjából így zajlott le.
Aztán a harmadik napon, a tanácskozás befejezése gyanánt, meghívott vendégek előtt, késői délután a nagy malomkő mellett irodalmi estét rögtönöztünk, s majd a vendégekkel együtt, rendesen parki séta után, bementünk a kastélyba.
Másnap aztán következett az elutazás azzal a vonattal, amely Gyergyóból jövet Szászrégenen s majd Marosvásárhely felé futott, mindenütt hosszában a falvak mentén……."