Őrállók Alapítvány

Őrállók Alapítvány Az Őrállók Alapítvány küldetése: „Őrt állni múltunk felett a jövőnkért”.
Őrizni az igazi értékeket, a Ehhez kapcsolódva, 2022. Házat, amit sosem zárt kulcsra.

Az Őrállók Alapítvány küldetése: „Őrt állni múltunk felett a jövőnkért”.
Őrizni az igazi értékeket, a magyar, és azon belül kiemelten az őrségi hagyományokat, szeretetteljes közösségben megélni az istenkapcsolatot. Szeretnénk mindig, minden körülmények között teljes életet élni, és embertársainkat boldoggá tenni, a hit útjára vezetni. Kiemelten fontos számunkra a közösség, hiszen a szeretet úgy terjed, hogy adjuk. Ezért minél több alkalmat teremtünk arra, hogy találkozhassunk őrségi és messzebb élő barátainkkal, ismerőseinkkel és új barátságokat alakítsunk ki. A Segítők Napján egy nagy családként ünneplünk együtt mindazokkal, akik bármilyen formában támogatnak minket. Az utóbbi években a legnagyobb hangsúlyt a gyermekekre és az őket nevelő szülőkre helyeztük. A pandémia alatt a családok sokszor magukra maradtak a félelmeikkel, problémáikkal, melyek halmozottan mutatkoztak meg a terhelés alatt. Több helyen a gyermekek szeretetteljes nevelése háttérbe szorult, a szülők tehetetlennek érezték magukat.
Évente megrendezésre kerülő táboraink során nem csak a gyermekekkel kerülünk kapcsolatba, hanem az egész családdal. A középiskolások és fiatal felnőttek önkéntesként kapcsolódnak szolgálatunkhoz, a felkészülés aktív részét képezi a személyiségfejlesztés. A szociális készségeket és a csapatban dolgozást élménypedagógiai módszerekkel fejlesztjük. ALFA Táborunk a felnőtt férfiakat segíti az Alázat, Lélek, Fizikum és Akarat megélésében illetve gondozásában, fejlesztésében. A magyar kultúra ápolásaként minden évben bekapcsolódunk a 25 órás Wass Albert Felolvasásba. Minden nyáron magyar versek és népdalok előadásával örvendeztetjük meg egymást az Önkéntes Találkozók során. Dicső magyar történelmünk előtt tisztelgünk a március 15-e megünneplésével. március 14-én adtuk át jurtáinkat, melyek egészen sajátságos, múltidéző hangulattal ajándékozzák meg azokat, akik a rendezvényeink alkalmával itt szállnak meg. Legújabb álmunk a legrégebbi is egyben: az Öreg Porta felújítása. Az 1800-as évek elején épült műemlék együttes egy jellegzetes őrségi boronaház. A pajta oromdísze pedig még annál is régebbi lehet. A figyelmes szemek észrevehetik rajta a piros foltot, mely a rontás ellen felkent ökörvér maradványa.
Őriszentpéteren ez az egyetlen teljes épület komplexum, mely pajtát, disznóólat és ún. „csinyálu házat” is tartalmaz a lakóépületen kívül. Ehhez még egy téglából készült istálló is tartozott az 1950-es évekből, de az már összedőlt. Maga az Öreg Porta is a 24. órájában van már, sürgős beavatkozásra van szükség. Mi azonban nem pusztán megmenteni szeretnénk, hanem eredeti állapotára visszaállítani. Külön említésre méltó a lakóépület kódisállás nevű része, ami az őrségi ember vendégszeretetének legékesebb bizonyítéka: a messziről érkező vándorokra, utazókra is gondolt akkor, amikor házat épített. Ablakaira rácsot rakott, hogy szükség esetén erődítményként használhassa, hiszen mindig éberen kellett őrködni itt, a „nyugati gyepűnél”. De egymástól nem féltek az emberek. Nem volt kerítés, figyeltek a másik birtokára, és tiszteletben tartották azt. Talán a jurták emlékét őrzi, hogy a fából készült otthonokat szétszedhetőre tervezték. Hatalmas értéket képvisel az Öreg Porta, múltunk egy értékes darabja, mely érdemes arra, hogy a jövőnek megmutassuk.

ÚTRAVALÓ- A mosolyA mosoly, amit magunkkal viszünk Tudod, mi az, ami nem fér bele egy fényképbe? Nézegetjük az Őrállók T...
04/10/2026

ÚTRAVALÓ- A mosoly
A mosoly, amit magunkkal viszünk

Tudod, mi az, ami nem fér bele egy fényképbe?
Nézegetjük az Őrállók Táborban készült képeket… és csupa mosolygó arc néz vissza ránk. Van, aki játék közben nevet, van, aki csak ül a barátja mellett, és van olyan pillanat is, aminek a titkát csak azok ismerik, akik ott voltak.

A mosoly a képen marad. De amit a gyerekek egymásnak adtak vele, azt magukkal viszik.

Mert a táborban egy mosoly nem MINDIG csak annyit jelent, hogy valaki jókedvű. Néha azt üzeni:
– Örülök, hogy itt vagy.
Máskor meg azt:
– Gyere, csatlakozz hozzánk!
Egy új helyen, idegenek között ez az apró jel néha többet ér minden szónál.

És tudod, mit figyeltek meg a kutatók? Hogy társaságban olykor önkéntelenül is átvesszük a másik arckifejezését.

Rád mosolyognak… és azon kapod magad, hogy Te is visszamosolyogsz.

Nem, ez nem működik mindig. És nem, egy mosoly sem old meg minden gondot. Az is számít, kik vagytok egymásnak, és milyen helyzetben találkoztok. Éppen ezért ér annyit, ha őszinte.

Ha nem azért mosolyogsz, mert „illik”, hanem mert tényleg észrevetted a másikat.

Ezt az útravalót pedig nem kell a táborban hagyni. Elfér egy nyűgös hétfő reggelben, a családi vacsoránál, és abban a pár másodpercben is, amikor valakivel csak összefutsz.

Ha szeretnéd, figyeld meg ezen a héten: hány mosolyt adtál… és hányat kaptál? Aztán írd meg nekünk kommentben, nagyon kíváncsiak vagyunk! 😊

14/09/2026
09/09/2026

Hogyan érj el gyermekedhez?

08/09/2026

Pusztító mintázatok 3. rész

02/09/2026

Pusztító mintázatok 2. rész

31/08/2026

Pusztító mintázatok 1. rész

30/08/2026

Tipikus szülői hibák

27/08/2026

A túlzott védelem ára

22/08/2026

Táborainkban reggelente mindig egy kézműves (lány) húzhatja fel a tábori zászlót, a napközisek távozása előtt pedig egy katona (fiú) vonja le. 👦🏼👧🏻
Az adott táborrész vezetőinek döntése, hogy aznap ki érdemli meg ezt a megtiszteltetést. Az indoklás a videóból kiderül.
Szívből gratulálunk szombati hősünknek (és családjának)! 🤩
Az ő nevükben is köszönjük a megosztásokat és a gratuláló kommenteket.😇

Utolsó este.....a könnyek előbb indulnak meg, mint a szavak. Dalban könnyebb. Serceg a szalonna, pirul a virsli. Pár eső...
22/08/2026

Utolsó este.....a könnyek előbb indulnak meg, mint a szavak.
Dalban könnyebb.
Serceg a szalonna, pirul a virsli.
Pár esőcsepp lecseppen - az égbolt is szomorkodik.
A tűz elolthatatlan: jövőre Veletek ugyanitt!

Cím

Siskaszer 25
Oriszentpeter
9941

Nyitvatartási idő

Kedd 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Telefonszám

+36704267686

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Őrállók Alapítvány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Szervezet Elérése

Üzenet küldése Őrállók Alapítvány számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória