05/09/2026
❤️ VÉGET ÉRT A X. AKADÁLYMENTES TURIZMUS NAPJA! ❤️
Ma ismét megtelt élettel Orfű, és egy újabb felejthetetlen nappal lettünk gazdagabbak. Tíz évvel ezelőtt még csak egy álom volt, ma pedig már tizedik alkalommal bizonyíthattuk együtt, hogy az élmények valóban mindenki számára elérhetők lehetnek. 🥰
🚤 Volt sárkányhajózás és motorcsónakázás,
🏍️ motorozás és rallyautós élményvezetés,
🐴 lovaglás,
🎣 horgászat,
🧘♀️ (szék)jóga és hangtálas meditáció,
🚗 autóvezetés vak és gyengénlátó résztvevőknek,
🤟 és idén először a teljes rendezvényt jeltolmács kísérte, hogy a siket és nagyothalló résztvevők is teljes értékűen kapcsolódhassanak be.
De a mai nap legfontosabb része nem is a programok sokasága volt, hanem az emberek. Azok, akik eljöttek, akik segítettek, akik adtak, akik figyeltek egymásra, és akik együtt tettek azért, hogy ez a nap mindenki számára különleges legyen. ❤️
🙏 Köszönjük minden önkéntesünknek, hogy ma is mindenhol ott voltak, ahol szükség volt rájuk!
🙏 Köszönjük a civil szervezeteknek, intézményeknek és turisztikai szolgáltatóknak az együttműködést!
🙏 Köszönjük támogatóinknak, hogy hittek bennünk és segítették a rendezvény megvalósulását!
🙏 Köszönjük a helyi lakosoknak, akik felajánlásaikkal, munkájukkal és szeretetükkel hozzájárultak a naphoz!
🙏 És mindenekelőtt köszönjük nektek, résztvevőknek, hogy velünk ünnepeltétek a tizedik Akadálymentes Turizmus Napját!
Ma ismét bebizonyosodott: amikor együtt vagyunk, a különbségek háttérbe szorulnak, és az élmények összekötnek bennünket. 💚
Köszönjük, Orfű! Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a csodálatos napnak!
Találkozunk jövőre! ❤️
Az élmény mindenkinek jár. 🌿✨