07/10/2026
Néhány hete 5 ebrendészeti telepen jártunk 2 nap alatt. Rengeteg tapasztalat, fizikai és lelki kihívás kevesebb, mint 48 órába sűrítve – de reméljük, hogy egy olyan szakmai együttműködés kezdete lesz ez, amiben most először érezzük a változás lehetőségét.
Hisszük, hogy az elmúlt napokban egy nagyon fontos szakmai út indult el. Mert már itt volt az ideje. Nagyon is.
Egy átalakulóban lévő dunántúli állatmenhely új vezetése jelezte a minisztérium felé, hogy szeretnének nehéz helyzetben lévő ebrendészeti telepeken rekedt kutyáknak segítséget nyújtani.
Voltak szabad férőhelyeik, és első körben 20–25, keleti régióban működő ebrendészeti telepről érkező kutya fogadását szerették volna vállalni, a hosszabb távú cél pedig az, hogy folyamatosan segítsék a telepekről történő mentéseket.
A kezdeményezés a minisztériumhoz is eljutott, ahol Pompár Ágnest kérték fel a folyamat menedzselésére.
Ági megkereste Bettyt, hiszen a No Kill Hungary mozgalom és a PCAS munkája révén évek óta közvetlen rálátásunk van az ebrendészeti telepek működésére, a problémákra, a hiányosságokra és arra, hogy hol van valóban égető szükség segítségre.
Betty pedig azt kérte: ne néhány fotó és videó alapján válasszanak, hanem jöjjenek el, nézzék meg őket, lássák, honnan érkeznek, találkozzanak velük.
Így kedden az állatmenhely leendő vezetőségével két ebrendészeti telepet látogattunk meg Heves, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Szerdán Borsod megyében folytattuk az utat, ahol csatlakozott hozzánk dr. Pallós László, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium állatvédelemért felelős helyettes államtitkára és csapata, valamint Ágnes Pompár.
Ezen a napon további három ebrendészeti telepet látogattunk meg, amik nem túlzás azt állítani, hogy zsigerig hatottak.
Itt már nemcsak a kutyák és a mentési lehetőségek voltak a középpontban.
Hanem a puszta és húsba vágó valóság.
A színes-szagos, Kusturica filmek legmeredekebb jeleneteit is meghaladó valóság.
Egyetlen nap alatt nem lehet csodát tenni, ez igaz.
De ettől még nem legyinthetünk, hogy hát ez már csak így marad. Mert nem lehet. Nem tehetjük.
És ehhez mindkét fél kell: a terepen dolgozó állatvédők és a döntéshozók/finanszírozók.
A nap végén Ózdon egy szegregátumba is ellátogattunk, ahol volt minden, így itt már a problémák gyökeréről beszélgettünk a problémák gyökerében állva: a kontrollálatlan szaporulatról, az ivartalanításról, a megelőzésről, és arról, hogyan lehetne egy ilyen hatalmas és összetett feladatot valóban hatékony rendszerbe terelni.
Ha Magyarországon valóban egy működő, hatékony és az állatok jólétét tényleg a középpontba helyező állatvédelmi rendszert szeretnénk létrehozni, azt nagyon alaposan kell felépíteni.
Ezt ugyanis egyszer kell igazán jól megcsinálni.
Legalábbis nagyon reméljük.
Szakmai egyeztetések kellenek. Kommunikálni kell.
És igen, forrást, azaz pénzt és embereket kell biztosítani hozzá.
Pénz, paripa, fegyver. Enélkül nincs és nem is lesz fejlődés.
Igen, tudjuk, hogy az emberek türelme egyre kevesebb.
Nekünk is fogy.
De akkor is muszáj együtt látni. Együtt gondolkodni. És végre együtt változtatni.
Mert másképp nem lehet.
